Holics Janka – Móricz Zsigmond (1904-08-31)

  , 1904. aug. 31.  

  Édes, drága  !  

  Hiába, kell világ egyensúlynak lennie! A ma, kipótolta az egész hét, sőt a mult hét kedvetlenségét és kellemetlenségeit. Vasárnap délutántól kedd d.e. 9 óráig valósággal kínlódtam a fáradságtól, az izgatottságtól és majd kipukkadtam a ki nem adható méregtől. Most már valósággal élvezet erre a két napra visszagondolni, mert ilyen komikus helyzetekben még soha sem voltam magam s ha valaki ezt nekem elmondaná, nem hinném el neki. Maga elhiszi nekem, úgy-e, amit rögvest el fogok beszélni, szórul-szóra, úgy a hogy történt. Tudja-e, hogy rendszeresebben akartam leirni, de nem vesztegetem rá az időt, csak irom, ahogy jön egymásután, hogy hogyan jártuk meg mi a vásárt félfuvaron. (De úgy-e, nem igen örül neki, hogy az én leveleim nagy részét rendesen az ilyen mesék töltik ki? Mindegy, ezt legalább így, most, – kiadom a begyemből.) Aztán irok mindenről, felelvén a maga édes leveleire.  

  Hát úgy volt, hogy mi már régebben

[törölt]

« meg »

elhatároztuk, hogy   nénivel mi is elmegyünk félfuvaron. Kifizetné magát, csak 5 – lenne. Magunknak soha se igen jutott volna eszükbe kocsin menni. A vásár hétfőn volt, tehát úgy beszéltük, hogy vasárnap este felé leszünk (mert onnét szólt a kocsi.) és onnét éjfél tájban, éjszakára elindulunk, hogy reggelre legyünk. Vasárnap d. u. (megvártam, türelmetlenül a postát, és nem hozott semmit;   közvetlen az indulás előtt irtam) 4 órakor el is indultunk, érünk ¹/₂ 6-kor, vigan, jókedvvel, hát   bácsi az utcán fogad s elénk kiáltja, hogy már elmentek. Mi nem vettük komolyan, de aztán ugyancsak paffok lettünk. – ¹/₂ óra előtt ment el a kocsi. A szemtelen tót paraszt ott hagyott. Mit tegyünk? Már lemondtunk az utazásról, de mégis elmentünk a zsidóhoz   b. val, nem vinne-e el. Az nagyon szivesen visz el egyet, de többet nem lehet, ők 3-an vannak: aki a birkát hajtja haza, a kocsis, meg a gazda.   b. "Egy meg nem mehet; vagy mind, vagy egy sem."  

  (Emlékszik-e maga, merre fekszik ? Az egyik sodronypálya visz oda. Nagy hegy választja el a bisztrói völgytől.

[törölt]

« ) »

A Rima völgyének felső részében fekszik, az alsó végén van.)  

  Menjünk hát , nincs más hátra, mert még fuvart sem lehet most oda kapni innét.  

  De hogy menjünk? Este van, 6 óra, a hold csak 10 után jön fel, hogy megyünk neki annak a nagy hegynek, erdőnek most este. Az az út a leggyorsabb menéssel, férfinak 3-3¹/₄ óra. "Nekik 4! kiabálták   bácsi is a zsidó felváltva. –  

  Mindegy! Én határoztam.   itt marad, a kocsin megy (a zsidó 1-kor indult) én meg   megyünk . Ott leszünk 10-re? kérdeztem. Ott! Hogyne, előbb is talán, ha jól mennek! – Hát neki indultunk, és mentünk… hogy hogyan, nem részletezem. Mondhatom, egy turistának becsületére vált volna az a menés. Alig szóltunk egész uton százat, csak ennyit: "Erre?" (mikor én mentem elől) "Csak fel, egyenesen" vagy: "Fenn vagyunk már?" "Még egy kis emelkedés, mindjárt a tetőre érünk." "¹/₄ 8-ra fenn leszünk." "De sötétedik erősen!" "Ejnye, milyen sár!" Hogy kell itt átmenni" "Bírsz-e még?" Nem is feleltem. Csak mentünk rettenetesen. Én minden erőmbűl. Figyelje meg csak, milyen az idő most 6-tól ¹/₂ 9-ig este és képzeljen hozzá erdőt. – Egy helyen nem tudtuk az utat biztosan, más helyen bemásztunk az erdőbe,   2-szer belement a szemével a galynak, most is véres a szeme, mondtam én többször, ez nem út.   csak ment és mondogatta nagy határozatlanul

[törölt]

« , »

: de ez az… És visszakellett térnünk mégis. -  

  Szörnyűséges út következett ezután lefelé a hegyről. Koromsötét erdőn hellyel-közzel bottal tapogatózva kellett lefele botorkálni azon a nyaktörő köves uton, mindig lelépegetve és átlépegetve a nagy köveket. Persze, sötétben nem láttuk, mi van előttünk, csak mentünk mindenen keresztül a cél irányában. Mikor már elénk bukkant az első fénypont, én nekem úgy fájt a lábam, hogy alig birtam emelni lépésben. De csak mentünk sebesen. ¹/₂ 9-kor!!! bent voltunk a városban, előttünk ütötte a felet. De hogy mi volna még az életben olyan, amiért én még egyszer 2 és fél óra alatt érnék azt nem tudom. Még soha sem éreztem annyi

[törölt]

« t »

fájdalmas fáradtságot, mint akkor. (Most is fáj az egész lábam, alig tudom a gépet hajtani, de már most semmi) Éhes voltam kegyetlenül, de csak aludttejre. Kértünk a kocsmában szobát és aludttejet. Se szoba, se tej! – A korcsmárosné nagy kelletlenűl fogadott, (nem is képzeltem, hogy ilyen zsidó korcsmárosné is létezik.) A szoba el van foglalva, tejért a pincébe kéne menni. Lassan, amint kitudta honnan jövünk s hogyan és hová igyekszünk s körül belül kik vagyunk (tán valami szökevényeknek képzelt) felmelegedett és lett szoba s tej helyett sört ajánlott és kiflit is teremtett, meg egy darab kenyeret (az elébb kifli sem volt) Szóval, reggel vonattal mentünk . Ez több mint 5 került.  

  elbámult   néni, mikor összetalálkoztunk. Egész álló nap szaladgáltunk, össze-vissza, sokat mindig. Mindig sürgettek. Délelőtt még csak meg volt, de d.u. 2 óra utántól folyton azzal voltak a nyakamon, hogy a kocsis itt hagy, nem vár, már megy.  

  No de mit irom ezt, nem lehet ezt így tollal visszaadni, (így is tömérdek papírt töltök vele) hanem most jön a java; az út visszafelé, a mi fogadott fuvarosunkkal. (Még csak egy dinnyét sem vettünk, semmit, semmit apróságot vásárfiát a nagy sietésben. Dinnyét vettünk.)  

  5-kor indultunk vissza. A kocsi olyan parasztszekér, tele rakva zsákkal, mikor megláttam, még nem gondoltam arra, hogy mi a tetejében fogunk ülni, de azt még kevésbé, hogy egyáltalán nem is fogunk rajta ülni. De a kocsi csak megindult, anélkül, hogy valami ülés félét igazított volna rajta, legalább a zsákokból.  . néni mondja: nem ülünk fel, majd a városon kivűl, gyerünk egy kicsit. Már nagyon nem birtam és nem birtunk. Kijövünk a városból, a kocsi csak megy, nem enged a kocsis felülni, hogy tán csak nem fog erre a hegyre annyit vinni, elég terhet visz. A hegy egy dombocska volt. A teher vagy 7 zsák: élet, korpa és liszt, közülök . Vele , egy vén szemtelen tót paraszt, akinek dolga nem volt ott.  

  (  már a városban rosszul lett, elszédült, úgy hogy ott kellett hagyni a vásárlást és bemenni.)  

  Most már nem bírt   semmit, csak úgy vonszoltuk magunkat a fogadott kocsink után s a kocsis nem engedett felszállni (Tudja,   néni fogadta és ő mindig így enged nekik, rontja őket, mintha kegyelemből vinné őt.) Elmásztunk az első faluig. Megállt a kocsi,   feltoltam nagy nehezen, mikor látta az a buta, hogy nem bír. Mi pedig csak mentünk még jól, jól el a falutól, végre az erdőbe, vagy 1 órai gyaloglás után felszálltunk. Mentünk sétálva majdnem az egész uton lépésben hazáig agyon görbülve a zsákok tetején, kegyetlen, csipős hideg éjszakán.   nénin 3 derék, téli kabát és 2 nagy kendő,   és rajtam nyári blúz és felöltő volt csak. A fél utban etetett egy teljes óráig. Ott összeveszett csunyán  , leakart mindent velünk együtt hajigálni. (az ő zsákjait és apját nem.) Gorombáskodott (be volt már egy kicsit csípve.) Ezentúl még lassabban ment, gyalog jobban megy az ember. És ez a tetőpont. Tán éjfél lehetett, gyönyörűn sütött a hold, egyszer csak megáll (mi már nem szóltunk hozzá egy szót sem, akármit tett, mert ott hagyott volna.) És képzelje!

[törölt]

« egy »

Elkezdi a ló farkát fonni és felkötni! Éjjel, csipős hidegben ott ültünk a zsákok tetején.

[törölt]

« A vén apja »

Egy helyen meg, amint egy kis dombról leszaladt egy hajszálon mult, hogy nyakunkat nem törtük, majd leszaladt a töltésről, belénk nyilallott; maga is megijedt a gazember (Most is forr bennem!). Nem írtam, hogy a kocsi volt.  

  - = ¹/₂ óra ³/₄ legfeljebb teherrel. Ez a térkép kell, mert most jön a java. ³/₄ 2-re végre szenvedés teljes utazás után értünk, hát csak befordul a faluba. "Az Istennek sem megy tovább," majd reggel!" A mi fuvarosunk. Hallott ilyet? Mi aludjunk, ahol tudunk.

[törölt]

« Hivott »

Mondta ugyan, menjünk hozzá, – de – szóval nem mentünk. Hideg volt, és össze voltunk törve;   néni felzörgette a tanitót, ott egy szoba volt csak valahogy ágyakkal bebutorozva, ahol ők háltak (építenek) hát nekünk 3. unknak (igaz!   gyalog jött akkor haza még.) egy szörnyű diván jutott. A tanítóék olyan valami csapó vagy micsoda mesteremberek voltak azelőtt. De szíves, derék emberek, , adtak szállást, igaz ugyan, hogy a divánukon reggelre úgy elgörbült a nyakam, hogy mozdítani nem tudtam és a derekam is. Össze voltam hajtogatva ott, de aludtam, mert erővel letapadt a szemünk a fáradságtól. Reggel, hajnal helyett, 8-kor jött a kocsi, 9-kor végre, hosszú szenvedés után értünk. –  

  Így utaztunk féláron. 6 az ő fuvarja 12 tehát nekünk 6 áldomás, ráadásul mi oda gyalog, vissza jó darabon gyalog. És a többi hihetetlen embertelenség és kellemetlenség.  

  Csakhogy itthon vagyunk! Igen, és ő volt a 3-ik partner, a teherben is (2 zsák, nekünk egy fél) és az apja is kocsikázott. Más tisztességes ember nem merné ezt tenni, meg mással, csak   nénivel, aki mindent enged nekik. Mondja, hogy máskor is így volt már.  

  Jaj kedvesem, úgy-e bosszantja magát ez a sok hiábavaló firka, de azért irom, hogy témának is jó, ha volna hozzá kedve pompás  -izű humoreszk lehetne belőle, bár nekem nem humoreszk volt.  

  És most felejtsük el ezt az elmult 2 napot és éljünk a "má"-nak, a boldog mának. Sorra veszem a leveleit.  

  Arra a gyönyörű kék levélre csak annyit: Érzek "mondhatatlan büvöt s azt a nagy kéjt amit abbʼ a perczben" a te szived ottan "úgy megérzett". Veled vagyok én édes, nálad mindig, mindig. Csak ott legyek már egészen, hogy megcsókoljam a Bárány felhőkért , A kis egér-ért  s a többiért, amik közül semmit sem láttam. "Az Ujság[PIM]" nekem nem jár már, de még addig járt, amikor írtam. Az Esztikés mesét már Halásztól kaptam megnézni. Ejha! Hát már bejárta a világot édes kis lelkem? Hát már még Amerikába is járt? Pedig nem macskaugrás ide Amerika se! És csak visszatért hozzám? Édes! Pedig vannak ám ott szép angol lányok! – De hátha én is ott leszek édes, hát ha akkor nem tud elmenni többé nemcsak Amerikába, még Európába se??? – Hátha??! – Nem, nem fél? – Én egy kicsit, pedig már utban vagyok, már nem akarok visszatérni, talán nem is tudnék.  

  Érdekelne, amit ír, de nem jutok hozzá, az igazat megvallva még ahhoz sem hogy érdeklődjem az iránt, hogy juthatnék hozzá. Ha itt lenne magától előttem, gyönyörködnék benne. A szerelem iskoláját  mégis küldje el, jó?  

  Bántja magát, hogy nem lett eredménye a kérvénynek? (Bélyeg nem volt rajta.)  

  Kész lesz Ludas Matyi ? Ne írjon nekem én nem kívánom, bár egy kicsit rosszúl esik, de ne irjon

[törölt]

« , »

ha nem tud, csak mikor lehet és mikor már készteti egy belső kényszer. Nem veszem zokon, csak végezze a dolgát édes. De úgy-e tőlem sem vár annyi levelet, mint hajdan? – Hisz a "stafirung" készül! –  

    kedves fiú, levelet írt nekem, még kedvesebb lesz, ha többet ír, irjon meg ő mindent, amit tud maga helyett, adjon neki bélyeget. Fogok tán neki felelni.  

  Levelének egy kis részét nem értem, pedig minden bánt, amikor nem értem csak egy szavát is. Magyarázza meg édes.  

  Irja: "Most csak az jutott eszembe, hogy annak idején, ha ezek a levelek értő kézbe kerülnek, milyen szánalmas mosolylyal fogja végig lapozni – a czudar."Kicsoda czudar? és miért? "No kivánom, hogy pukkadjon meg – aki nem irigyel" Kit? Miért?  

  Majd egyszer együtt elolvassuk tán azokat a leveleket vagy maga elmondja nekem jó? Jó édes? Jaj, de nagyon jó.  

  Annak az érdekes virágnak a virágját nem küldte el, legalább

[törölt]

« még »

kevésbé vájja ki a gazdája az én szemikómat, mert az enyém, ugy-e?  

  A foga fáj még? Próbálja meg azt a "Boutemard" (Butmár) pasztát használni naponta rendesen, 2-szer is, nekem nagyon használt. 35 egy darab.  

  Hát a szíve? De tán csak nem a 8-9 borda közt? Tán a 3-6 között, vagy nem? És hátha akkor fog még csak fájni igazán, mikor megéri a 3 évet.   küldött lapot;   is a Császárfürdőből vasárnap. Elég jó sógoroknak akarnak mutatkozni, bár   szörnyű sok hibáját emlegeti, "amelyeket meg kell szoknia annak, aki vele legalább jóban akar lenni." No hát én inkább megszokom – annyi hibáját, amennyi az én dolgaimba nem vág. Különben csak megalkuszunk valahogy. Hm, hm, hogy biztat az urfi, mintha én bánnám az ő szörnyűséges hibáit, legfeljebb a menyasszonyának irom meg majd ha lesz. – És lesz, amint látom. – Hát   hogy van? És  ? Hát vissza építik ?   meghizott?   letette?  

  Semmi papagály! Mi jut eszébe! És koplalunk? És lakás nem lesz? – Hát még mit? Papagály – jó vicc! Hát különben csak tessék, – maradjon a passióinak! Mit rongyos 150 – Hát a kosztja? Vagy már letett erről a tervéről? Akkor jó.  

  Az olló árát nem irta meg. Kérem!   menjen el már okvetlen, és biztassa, hogy irjon már egyszer. Méltán megharagudhat magára, én nem szeretném, ha megharagudnék. Én nem irhatok neki, különben is ő tartozik.   (Pityó) képzelje ujra írt lapot s tegnap 8 oldalas levelet írt, nem tudnám leírni mit. Semmi szín alatt nincs szándéka többé visszatérni és úgy látszik semmi nehézségbe nem került a nagy "szakítás" sőt ––– nem irok többet. De remélem,   is úgy van vele. Mi megvagyunk.   nem ír.   szombaton megy, most az ő kikészítésével van dolgunk, még varrnunk kell és mosni addig. Aztán meg én folytatom megint az enyémet tovább. Még nagyon az elején vagyok bizony.   bácsiék már alkudoznak a birtokra, azóta tán már meg is egyeztek; tavaszkor csaknem bizonyos, hogy mennek már. Nem irok többet, későn is van. Bocsásson meg a levél elejeért. És ha lehet, irjon édes, irjon. Magának jó kedvet édesem, kitartást, türelmet és jó gondolatokat kérek naponta az Istentől.   kezét csókolom, a fiúkat is üdvözlöm. magát csókolja szerető  

   

  Igaz édes! Ha októberben elmegyünk, mindenről beszélünk már,   a bútort is meg akarja beszélni. Hisz ha el is megyünk, nagyon el leszünk foglalva. De hisz az még messze van! Hát maga most is lakást vesz? Ne irjon e héten hát, ha ki akarja használni a nyugalmas jó helyet. Csak végezze a dolgát.  

  Hát   unatkozott vasárnap? Ugy-e, mi soha se fogunk unatkozni? Igaz! Mi lett a   bácsi ügyével?   hol van meg a ?   hol lesz katona?   polgáriba megy már? Isten velök Édesem, kedvesem, drágám!  

  Nagyon álmos vagyok már.  

 

Janka

Holics Janka

 

[aláírás] Holics Janka

 

  Ne féljen, irok nemsokára.