Holics Janka – Móricz Zsigmond (1904-08-14)

  , 1904. aug. 14.  

  Édes  !  

  Ma 3 hete, hogy elment, és milyen nagyon hosszú volt ez az idő. Bezzeg repült magának, ugy-e édes? – De hála Istennek, holnap ilyenkor közel lesz már . Olyan rosszúl esett nekem ez a maga szörnyű kéjutazása. Csakhogy ennyire vagyunk már. Bár hozhatná most ide az 530 nótát! Ha most jönne az a 3 hét, ami már olyan nagyon régen mult el! – Annál az időnél boldogabb én többé nem leszek soha! Csak akkor lennék az, ha még most, e nyáron még egyszer együtt lehetnénk, de csakis itthon. Ha esetleg felmennék tán vagy 1-2 hétre, nem is nagyon örülnék neki. De ne is beszéljünk róla. – Elrontanám a kedvét, még most is, mikor pedig már régen nem mukkantam. Az első moccanásom is kedvetlenítő ugy-e?  

  Hát mit írjak? Azzal dicsekedjem el, hogy mi azóta nagyon vigan és itthon eddig nyugodtan, jókedvűen éltünk? Hogy azóta sok visittet tettem s nálunk is gyakran voltak? Irtam tán (megkapta?) hogy aznap, mikor maga elment akkor jöttek a  , a gondnok magának jött a visittét visszaadni.   volt a minap délután és annyit beszélt, hogy volt mit hallgatni, de kellemes asszony, és szép, hát nem esik terhére az ember lányának őt hallgatni.  

  A mult vasárnap a   zsiványoztunk, ma meg a kuglizóba megyünk; összebeszéltünk tegnap mi (!) asszonyok. A minap fürödni voltunk lent a völgyben s míg mi fürödtünk azalatt az emberek, Halász,   és   tüzet raktak (majd felgyujtották az erdőt) és feredőzés után szalonnát sütöttünk.  

  Holnap, hétfőn a murányi várba megyünk. Nekem egy csepp kedvem sincs ugyan, de nagyon hivnak, hát tán megyek, majd megjön ott a kedvem.  

  A minap   küldött egy lapot s rajta csókokat a murányi várból. Úgy-e szép tőle?  

  Csak egy szomorú hírt írhatok. T. i.   bácsi a mult csütörtökön olyan rosszúl lett, hogy azt hittük vége lesz. A végrendeletét is megírta. Ott voltunk, reggel egy ember jött értünk már ¹/₄ 9-kor voltunk. Hála Istennek jobban lett, megszünt a fuldoklása; azóta nem tudunk róluk semmit. Akkor is nagy betegen hagytuk ott. Minden órában meghalni készült. Még a multkor (tán 2 hete) mondta  , hogy   a jövő szeptembertől hozzánk adja . Jó is volna úgy-e? De jövő szeptemberig még az Isten tudja csak mi lesz velünk. Maga is vigyázzon magára édes lelkem, hisz úgy-e szeret? Jaj csakhogy Szatmáron túl estünk már! Különben ma még ugyancsak szatmári. – Ugyan melyik szép asszonynál csapja a szelet?  

    azt írja, hogy jól érzi magát. A katonásdiról, irja, van még időnk beszélni. – Az lenne neki a legjobb, ha azt lerázná az idén.  

  Itt hosszú pauza, közbe vendéget kaptunk, én meg haza jöttem, most este folytatom. Lefujtuk az én örömömre a murányi kirándulást, pedig   már a kalács is megsült. (Meg is ettük már.) A jövő hétre van tervezve, de most már én semmi szin alatt nem megyek. (Éjszakai a vendégünk, itt hál; minden percben hazajöhetnek . Egy régi ismerősünk.) Nagyon sietek ezzel a levéllel, azért ki is hagyom az írnivaló egy részét biztosan.  

  Hát nem szemtelen Az Ujság[PIM]. Mai napig nem közli a meséjét, pedig hogy vártam!  

  Hát maga édes, hogy van? Nagyon kimerült? Édesem, édesem, hogy elfáradt. Jaj, de szeretném megcirógatni, egy kicsit kényeztetni, becézgetni, lerázni róla Szatmár porát. Hogy fogadták oda haza?   küldött nekem egy lapot . Hogy van  ? Hát  , meddig lesz oda?   készül katonának? (Jaj, mit csinál most az én édesem. Készül talán, pakkol? Vasárnap este ¹/₄ 9.)  

  Én azóta dolgoztam. Megsúgom, hogy a staffierungon, vagy hogy kiderüljön az arca, a melyik ezen a szón elborult, a kelengyén. Kedden fogok egy ágykészlethez fogni. Jaj de jó lesz mikor már el is felejtem, hogy készült. –  

  Igaz, hogy el ne felejtsem. Bocsásson meg kedves édes, hogy a legelső levélben mindjárt komissióval terhelem, mikor magának annyi dolga lesz most. De hallgasson meg édes.   mindjárt a legelső napon, mikor maga elment nagyon megkértem, hogy küldjön nekem egy finom kis himző ollót. És olyan nagyon szükséges, annyira kértem, hogy rögtön küldje és most, a napokban jutott eszébe megkérdezni, hogy milyen árú legyen körül-belül. Most már nem alkalmatlankodom többé neki ezzel, ha már eddig vártam, megvárom a míg maga küld. Úgy-e megteszi édes, de minél előbb, ha lehet rögtön. Ha nem volna olyan szükséges, nem zaklatnám magokat vele. Azt maga is megtudja venni, valami vaskereskedésbe. Finom, vékony, éles és

főkép

[szerkesztői feloldás] főképp

hegyes kis olló legyen, a mivel a legfinomabb vászon szálat is ki tudjam vágni, úgy, hogy a mellette levő szálat el ne nyirjam. De be ne csapassa magát. Legfeljebb 60 az ára. Irja meg, mennyi, én majd bélyegalakban küldöm meg magának édes, jó? Tudja, egy kicsit geniroz ez, de nem tudok máshoz fordulni. Ha  . néniék ott is lennének, ők nem tudnák nekem megvenni.   néni   van. Irja meg, mikor ér haza,   ott van-e már?  , ha teheti, beszéljen telefonon.  

  Tegnap is, ma is kaptam   lapot, kéri tőlem többek közt a   cimét. Irok neki tán. – Nem is tudom, mit kérdezzek magától. Úgy-e már nagyon elszokott tőlem? Lassacskán elszoknánk szépecskén egymástól (!?) – Haj, az idő sokat elintéz. –  

  Megkapta-e a levelemet, amit küldtem. Nem szeretném, ha más kapta volna meg.  

    itt nevet a konyhában. Sorra bosszant mindenkit. Czigányul beszél és képzelje, mivel jön be   néni a multkor: Halljátok-e mit mond  ? Hogy innen a cigányokhoz fog menni egy hónapra nevelésbe. – Hát erre kitört a nevetés, mert ez csakugyan féktelen, eredeti, szilaj, pajkos ötlet. Mikor kedve kerekedik   nénit vérig bosszantani elkezdi, hogy "Sokere more…" stb. és úgy nevet, hogy "szinte reng belé az ablak."  

  Ha kérdi tőle  , hogy milyen vallású és nemzetiségű, – rákiáltja, hogy: cigány. (Olvastam   ilyen alakját. Emlékszik rá?)  

  A multkor beszélik itt az ebédnél, hogy veszekedtek itt a cigányok –   néni később: "No de ha a cigányok veszekedtek – és te nem voltál jelen! Látod! Hogy lehet az, te kimaradtál! –"  

  Hát így viccelnek itt tovább, csak én vagyok szótalan hallgató. A multkor azt mondta   néni, hogy tán nem tetszik nekem az ő témájuk, hogy én mindig magam vagyok kint a sötétben.  

  Igazán nem tudok többet írni, az ollóért nem haragszik, hogy terhelem? Ha nagyon alkalmatlan, ne küldje, veszek itt valahol, ha hozzá tudnék jutni. Igaz! Édesem, menjen el  , tudjon meg valami biztosat, lehet-e csak körül-belül is számítani arra – Hogy itthon is tudjuk magunkat mihez tartani. Úgy-e, sok baja van velem, de hát, hiába, aki nyűgöt vesz a nyakára, az hordja is azt.  

  Úgy-e Szatmárba hiába vitte Ludas Matyit? Hanem az 530 nótát nagyon sokallom, szinte nem tudom elhinni, hogy ne ismétlődjenek egy párszor ugyanazok. Ugy-e ír nekem most hosszú levelet? Mindenről írjon. Míg maga nem ír, még pedig sokat, addig én nem irok egy betűt sem.  

  Most pedig még csak azt a sok lapot köszönöm magának, amit onnét küldött. Szépek azok a hortobágyi lapok. 165 lapom van magától már. Mióta elment, 27-et küldött

[törölt]

« már »

. Ne költsön rá annyit. Pá édes! Úgy sietek, hogy kritikán aluli ez a levél, de azért el tudja olvasni? Én butulok és hülyülök és kedvetlenedem napról-napra. Ha annyit gondol rám és annyi szerelemmel mint én magára, akkor meg vagyok elégedve. Csók .