Mikszáth Kálmán

Mikszáth Kálmán
Mikszáth Kálmán
(1847–1910) író, újságíró, műfordító, az Ország-Világ[PIM] című lap szerkesztője, majd a Pesti Hírlap[PIM] munkatársa.
Móricz
Móricz Zsigmond
több cikkében is foglalkozik Mikszáth prózájával és írói stílusával. A műveiben megjelenő népiességet és népábrázolást Móricz követendő példának tartotta. Korai írásaiban még felfedezhető a Mikszáth-hatás, többek között Az Isten háta mögött című regényében. Később azonban átértékeli a népiesség-igényét és szakít kezdő éveinek konzervativizmusával. 1910-ben két cikket ír Mikszáth prózájáról, egyiket a Vasárnapi Ujságba[PIM], a másikat a Nyugatba[PIM] már halála után, nekrológnak. Ezekben a cikkekben is fellelhető a Mikszáth művészetéhez való kettős viszonyulása. Mikszáthtól való elhatárolódását későbbi nyilatkozatában még egyértelműbben kifejtetette, 1918-ban a Színházi Életben[PIM] megjelent,
Bródyt
Bródy Sándor
méltató cikkében, melyet a lap 1924-ben Bródy halálakor újra megjelentetett, és mely kijelentése miatt 1924-ben perbe fogták. Forrás: Móricz Zsigmond, "Az igazi földesúr", Vasárnapi Ujság 57, 20. sz., (1910): 417–418.; Móricz Zsigmond, "Mikszáth Kálmán", Nyugat 11. sz. (1910). Móricz Zsigmond, "A fiatalok mestere", Színházi Élet 1918, 51. sz., 9.; "Irodalmi botrány Budapesten", Ellenzék, 1925. január 7., 3.; Czine Mihály, Móricz Zsigmond útja a forradalmakig (Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1960), 224–227, 230–235.; Vargha Kálmán, Móricz Zsigmond és az irodalom, Irodalomtörténeti könyvtár 8 (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1962), 206–210.