Holics Janka – Móricz Zsigmond (1904-06-09)

  , 1904. jun. 9.  

  Édes  !  

  Hajnalban irok. Álmot irok le: Hárman voltunk,  , én és egy férfi, akit én magának gondoltam. Az a férfi engem átölelt, szorosan (most is érzem, most volt, 10 perc előtt) és megcsókolt nagyon szenvedélyesen, és én szivesen tűrtem, olyan jó érzés, boldogság fogott el. Utána csak ezt mondja az a férfi: "Te nem a te

[törölt]

« Móriczkádat »

szereted?" (Igy hivják magát   néha.) És még szorosabban szorított magához. Én ránéztem és nagyon szomorúan vettem észre, hogy nem maga az, akit olyan boldogan tartottam én is; meg is ijedtem. Úgy elernyedtek a karjaim és lassan, nagyon, nagyon bánatosan elfordítottam a fejemet, de mozdulni, kibontakozni nem tudtam, nem eresztett az az erőszakos kar. Ez leirhatatlan érzés. – Egy levelet tartottam a kezemben tekercsbe csavarva. A maga levelét, nagyon hosszú és ceruzával irott volt. Az a férfi mindig azt a levelet nézte és én nem tudtam hova rejteni, nem fért a kezembe sehogysem, hosszú tekercs volt és azt a részét, amit nem tudtam elfedni a kezemmel, mind elolvasta, és én nem tudtam, mit olvas, mit tud meg belőle. – Mintha valamit megtudni, kitudni akart volna, vagy mi, mert

[törölt]

« an »

amint elolvasott valamit belőle, meggyőződött valamiről, vagy mi volt, egyszer csak egészen megnyugodva és gyöngéden nézett rám és megcsókolt, és ennyit mondott: " – hanem engem szeretsz." És az én   lett belőle és olyan édes, gyöngéd, nagyon jó  . Amint felé fordúltam és megismertem, mintha feloldozott volna,

[törölt]

« v »

mintha valami varázst, valami nagyon nehéz kínt, bánatot vett volna le rólam;

[törölt]

« olyan »

úgy megkönnyebbültem és rögtön felébredtem. – Most itt ülök és még egyszer behúnyom a szemem, hadd élvezzem azt a pillanatot, amikor ujra biztos helyen éreztem magam magánál. Ez pedig nagyon rövid ideig tartott ez az álom, tán 5 perczig, legalább úgy tűnik fel. – Pedig én még – és azelőtt is nem tudom mikor – egyszer sem álmodtam Maga felől, soha! –  

  Olyan tehetetlen voltam a karjai között, mikor megcsalt és olyan kinos volt azt érezni, hogy Maga tette, hogy belevitt és nem tudok menekülni. És éreztem azt, hogy Maga csalt meg, mert biztos voltam benne, hogy az elébb magával voltam; maga változott meg. Nem éreztem semmi mást, mint tehetetlen nehéz, nagyon nehéz bánatot. És mikor ujra felismertem, olyan odaadó szeretettel simogattam meg, mintha nem is maga bántott volna meg, hanem mintha én találtam volna meg . – Édes egyetlenem! Pedig most már bevallom, hogy ezt az álmot csak a szivem sugallta, mert az eszemmel és önző, számító,

[törölt]

« buta »

kétkedésemmel nem tettem volna így. Mert ébren nem tudtam volna megbocsátani. – Mert ébren nem tudok tüzet oltani, inkább tűzre tüzet viszek. Tegnap délután

[törölt]

«

[...]

[hiányzó szövegrész]
Kiterjedés:
Ok: olvashatatlan
Egység: szó

»

kezdtem írni magának, már a második levélpapíron haladtam, de megzavartak, értem jöttek s a   mentem, ott nagyobb társaság volt, még tánczoltunk is. Még tegnap este gondoltam, milyen jó, hogy nem irhattam meg, kegyetlen kedvemben voltam. – Nem küldtem volna el azt úgy sem, de nem is írtam volna semmit. Mert megint olyan szemrehányóhangú ez az utóbbi levele is és én csak élesen tudnék rá felelni, mint tegnap. – De hát mondja édes  , mi baja, mit tettem ellenére, mi mondanivalója van, amit nem mond nekem nyíltan csak olyan bujkáló szemrehányásokban érezteti velem?  

  Igazán én most olyan nyugtalan vagyok, ezt a gyűrűt is olyan félve viselem, bánom, hogy feltettem és nyilvánosan hirdetem vele, hogy… Mikor csak én hordom, magának nincs,

[törölt]

« de »

de az is különös, hogy a karikagyűrű eldugva pihenjen más emléktárgy között. Hisz neki nincs oka bujni, restelkedve eltünni az emberek szeme elől. És magának nem esik rosszúl az, hogy én még nem adtam magának,

[törölt]

« nem »

mintha én nem óhajtanám azt, hogy maga is boldog legyen, mintha én megfosztanám magát attól , amit egy jegygyürü nyilt visele

[törölt]

« é »

[törölt]

«

[...]

[hiányzó szövegrész]
Kiterjedés:
Ok: olvashatatlan
Egység: karakter

»

az emberre ruház, (vagy hogy fejezzem ki magam.)? Nem esik az magának rosszúl, hogy én mintha kérkednék ezzel a kis gyürüvel, mintha csak mutatni akarnám, hogy van, – mikor magának nincs? Ez nyugtalanít s csakis ezért tettem le és tenném le ujra, bevárnám, míg egyszerre viselhetjük. – Ha tudtam volna, hogy magának nincs, nem is siettem volna úgy felvésével. De hát letegyem most, mikor már úgy is nyilvános? "Hát olyan jószág-e a karikagyűrű, a melyikkel bolondozni lehet?" mint   mondja. – És ha maga megnyugtat, én nem fogok ezen tépelődni többé, 22-én küldök én is. – De látja ilyet ír: "Én nem tudok mértéket venni." – Ez elég profán mondás, és vádoló. Pedig maga mérték után vett. Nem folytatom tovább, így is arra kérem, ne vegye ezt is bántónak, én nem akarom bántani. Hogy az   a legjobb akaróm ? Köszönöm neki, nem szolgáltam pedig rá, maga

[törölt]

« ával »

tán több érdemem volna és maga kitagad . Hó, ez sok volt! Engem maga nem tagadhat ki, ez, ha így volna is, nem érintene.  

  No, írok már másról. Jól esett olvasnom azt a sok jó hírt, amit Magukról, a fiúkról írt.   gratulálok, örülök a sikerén, bár lenne valami a Mahler-féle igéretből! A   jó hire is kellemesen lepett meg.  

  Német fordítás? Olyan magyar gyerektől? Szép. –   együtt örülök a jutalomkönyvnek, talán (?) meglátom. Hogy szavalt? Meghallgatta legalább? Hát a hogy vannak? – Magáról nem sokat, semmit sem ír, nagyon diskrét, nagyon szerény, tüntetőleg! –   egy betűt sem ír, tegnap megint irtam neki. – Félek, hogy baj van. – Én jól érzem magam, szivesen visszajövök jövőre is. – Nem tréfálok most, irjon róla, mert rám úgy tudom szükség volna s én, ha semmi sem aka

[törölt]

« á »

dályoz, visszajövök.  

  Csak arra kérem, ne értsen félre, én nem magától akarok kicsikarni valami szerénytelenséget, hanem én tudom, hogy nem lehetek még jövő év végénél előbb a magáé egészen, azért nem lenne hátrányomra, ha itt tölteném a jövő tanévet még. Azután aztán sietnénk. – Különben, én rajtam semmi sem mulik. Én szeretem, nagyonszeretem Magát. Hiszi??? Mást nem tudok most írni, – "ezért aztán bezárom levelem, s nem rablom drága idejét holmi firkákkal" .  

  Most 6 óra előtt van. Jó reggelt!  

  kézcsók.  . néni megy  ?  

  Itt reggelizik egy csomó cigány munkás, mennek kapálni. Remek kép, a földön egy tál körül: egy olyan szép fiatal menyecske van köztük. Küldje el azt a leírt álmát. Én azt hiszem, hogy annak a hatása alatt álmodtam én is. Maga rossz, még álmomba sem jön soha, egyszer sem.  

  Igaz! Van egy csoport képem a tanítványaimmal együtt. Az egész város kritizál és nézeget, még olyan is vett képet, akit a képen senki sem érdekel Pedig én nagyon csunya vagyok, morczosan nézek. Elküldeném megmutatni, de úgy is meglátja. –  

    otthon van, az útról küldött lapot.