Holics Janka – Móricz Zsigmond (1904-06-06)

  , 1904. jun. 6.  

  Édes jó  !  

  Legelőször is engedje meg, hogy elmondjam, mennyire restellem, hogy ilyen összeszedett papiron teszem tiszteletemet, – de sok okot hozhatok fel mentségemre, – de csak azt az egyet említem, hogy nem tudnék ma lefeküdni anélkül, hogy magával illetve magához ne beszéljek. Úgy-e mellékes ilyenkor a papír külseje. Én már szólhatok magával bármiféle alak- és modorban úgy-e? Úgy-e édes, édesem? Úgy-e mondhatok neked mindent és , úgy-e megértesz és úgy-e kedves az neked? Persze, mi egyek vagyunk, ez biztos, ez szent, Te szoktad ezt mondani. De miről is beszéljek? Nem lehet azt a sok személyi hírt és pletykát papírra tenni, amit el tudnék mondani, meg tán nem is érdekelné; még tán a legutólsó megrázó (csak engem rázott meg, úgy, hogy reszkettem tőle, féltem éjjel) tragikus esemény sem, hogy t. i. itt a szomszédunkban az állásban, a csárdán egy cigánylegény feküdt állítólag holtan, agyonverve. Más pajtása ütötte agyon kapával úgy, hogy másnap reggelre feltámadván elméne a városházára és ott állítólag (!) 3 hónapi börtönt kapott verekedő elvtársával egyetemben a kezdeményezés díja fejében. Mindez állítólag történt, én csak a nagy sikoltozást, kiabálást hallottam az egészből, az állítólagos halott felett, mert én ugyan ki nem dugtam volna az orrom hegyét sem, úgy remegék, de azért potyogtak sűrűn a könnyeim szegény agyonvert "Rudi" felett.  

  Jaj, csakhogy elmondtam már ezt az egyetlen ujságot, amit én tudok, úgy-e ha még sok ujsággal traktálnám, savanyú pofinkával olvasgatná jelen ékes soraimat? Pedig még azt az egyet megírom, hogy itt "Az Ujság[PIM]"-nak igen jó renoméja van; jó és terjedelmes lapnak tartják (nono, hisz tudom, hogy ez természetes, tudom, tudom, hogy mindenütt nemcsak …) és azért szeretik, mert ott felül a címe alatt keresztyén nevek vannak. Én nagyon ritkán jutok hozzá, akkoris csak átlapozom, a casinó járatja; de már Magát a lapból bizonyosan minden uriember ismeri, legalább érdeklődnek, mert a   utján tudják, hogy… "No lám, ejnye, pedig igazán komolyan azt hittük, hogy … izé …   … stb". – Látja, ugy-e milyen jó. hogy most már nem kombinálnak tovább, különben Magának ez mindegy, ez csak engem érinthetne. –  

  Az   versét köszönöm, az íróját csókolom érte. – Jaj, de szeretnék már "szép Bereg lapályán … a Szépasszony dombján, Vérke pataknál" megállni, hallgatni a kósza szellő susogását nagy időkről, hűtlen szeretőkről, a Te hűséges sziveden. – Eszembe jut igaz! Már fel is szólított az isk. széki Elnök,  , hogy elvállalom-e jövőre is ezt a helyettesítést; én nem igértem, de nem is mondtam le róla. Mit szól hozzá lelkem? Én nem bánnám végre, bár hasznom nem lenne belőle, legalább anyagi nem, hanem úgy gondolom, könnyebben, gyorsabban telne el az az év még. Irjon erről édesem, mert hisz "karácsonyból" azt hiszem csak a jövő karácsonykor lehetne valami. No ne vegye ezt annak a bizonyos ezerszeres vádnak. – Hisz én biztosan tudom, hogy meglesz, de nem igen lehet most karácsonykor. Különben erről majd beszélünk. Csak irjon véleményt, de gondolja meg maga is komolyan ezt a dolgot, úgy teszek, amint maga írja, ha pedig rám bizza, elfogadom. az állást. ––  

  Megkaptam együttes üdvözletüket;   hűségesen végezte a rá bizott tisztet. A bikaviadalról alig tudnék, ha nem gyönyörködtem volna ékes képében a Maga kedvességéből kifolyólag. Ujságot még ha ráérnék is, nem olvasok, nincs hozzá kedvem, itt van most is egy néhány "Magyar szó" "Bánffy, Tisza és a függetlenségi párt" vezércikkel pl., de aki "Az ujság"-nak olyan hive mint én (hát ne mosolyogjon már! mért ne lehetnék én is hive valaminek?!!) – hát az csak nem áll szóba holmi   gúnyoló lappal? – Kivált, mikor arra is lusta, hogy egy sort is olvasson az iskolán kivűl. Itt van az "Urak és parasztok "és "A jó palóczok " is, de nem igen háborgatom őket. Az utóbbit nem olvasom azért, mert nem akarom letörölni a hímporát annak az egyszeri olvasásának, – a másikból elolvastam "Szontagh Pálné "-t az itteni   iránti tiszteletből, de Mórus király  esete elszomorított s én becsuktam ezzel a könyvet. Nem tetszik ez így magának?  

  Édes! Ma kedd reggel van, képzelje 3 óra alig mult s én felvagyok. 2-kor felébresztettek, nem tudtam tovább aludni, hát felkeltem. 6-ig elvégzem már a hímzésemet, azokat a  -féle monogrammokat. Olyasmi megy le a nyakamról, mint a maga megboldogult Szász-munkája. Gondolkoztam, elküldjem-e ezt a levélt, de ki tudja, mikor irok másikat, hát küldöm. Ha nem tetszik benne valami, vágja ki és küldje vissza. Édes, egyetlenem, mikor látom már? Sietni fog, úgy-e? – 21-én majális lesz s én a táncteremből ülök vonatra, rögtön 22-én reggel. megyek s 23-án haza. Pá! Pá! Csókolja .  

  Holnaphoz, két hétre, kedden lesz a vizsga. én mindig csak azt számítom, mikor látom már édes. Az még soká lesz. Szatmár nagyon kedves Magának, ott fogja majd Szatmár az én boldogságomat. Aztán ott sok a szalmavirág! –– Tán el se küldjem addig az én szerény gyűrűmet? –  

  És nem is ír? Sok a dolga? Bizony nekem is igen sok; nagyon sok, nem irhatok tovább, nagyon sok a dolgom, aludni kell mennem, (a mult éjjel a magok   álmodtam) csak írja meg, hogy meddig tart a szalmavirág saison, mikor látjuk ? – És most is eszembe jutott, hogy megkérdezem vajjon és "látjuk-e

Vashegyen

Szirkvashegy

?" "Pá édes", mondom  . Maradok a maga