Móricz Zsigmond – Holics Janka (1904-05-29)

  . 1904. máj. 29.  

  Édes jó  !  

  Ne menjen el a nap – sine linea (vagyis a nélkül hogy én levelet írjak Magának édes, – – hja ugy hetek is elmulnak, hogy maga nem ir. De ugye nem veszi rosz néven, hogy ilyen gyöngédtelenül kezdem a levelet? Most pl. nem volt eszem ágában sem hogy sértsek! Ha itt volna, vagy én ott volnék, látná milyen mosolyogva mondom ezt.)  

  Vasárnap van, délután, meleg. A mi lakásunknak van egy roppant hibája, az hogy roppant meleg, s az ember roppant liheg.  

  De nem azért fogtam én pennát, hogy 1.) semmiségeket beszéljek, – 2.) hogy magunkról, vagy pláne magamról csevegjek, hanem azért, hogy magáról kérdezösködjem édes, édes.  

  Azt irta hogy beteg volt, én azóta jöttem rá, az istentudjahanyadik olvasásnál, hogy itt nem szivzavarokról, hanem fizikai egészségromlásról van szó. S mióta kitaláltam, azóta igen nyugtalan vagyok.  

  Mi a baja édes  ? Ugye az a kellemetlen, poros, fülledt és egészségtelen iskola tette? És maga ugy vigyáz magára, az én jegyesemre, hogy mindenféle tulhajott módon igyekszik tönkre tenni az egészségét? Ha azok a gyerekek 8 hónapig nem tanultak, hol van az megírva, hogy maga két hónap alatt igyekezzék kipótolni másnak oktalan mulasztását?  

  Ne maradjon fenn a gyerekekkel édes, bezárva önmagát, – hogy türjem én azt el, hogy az én szívemet, az én egyetlen kis menyasszonyomat akárki is, (tulzott kötelességérzet, légvárba való ambiczió –) vagy akárki és akármi is becsukja egy dohos és gyalázatos szobába. De ha még olyan tiszta és paradicsomi hely volna is, azt hiszi, hogy tudnám türni, s mert tehetetlen vagyok, hát nem elkeseritö arra gondolni, hogy maga az én kincsemet, az én édes kis leánykám egészségét ott fogyasztja? Hát mim marad nekem, ha még az egészségét is eldobja. Igazán, sohase mondtam ki, de igen szerencsétlen gondolatnak tartom az egész kirándulást, vagy inkább két hónapi rabszolgáskodást.  

  Hát vigyázz magadra édesem. Hisz nem a magadé vagy, nem, soha többé. S nincs jogod "idegen tulajdont rombolni."  

  Menyivel jobb volna, ha most odahaza volnál.  , talán nem is tudod, beteg s   még   néni se igen tud segiteni, mert ugy tudom ő is gyenge.  

  Itt is   néni nagyon rosszul van. Tegnap reggel rémülve szaladt be hozzánk, hogy menjen be valaki vele, mert igen beteg. Már csak én voltam itthon, és bementünk  , de ő hamar jobban lett. Azóta nem fáj a gyomra, de óráról órára gyengül. Most is fekszik, és keservesen érzi magát. Szegény mellett egy lélek sincs; mind csak Magáról ábrándozik, hogy ha nem volna, már régen felhívta volna.  

  Arra gondol, hogy ha jobban nem lesz holnapra,

[törölt]

« rem »

akkor holnap este megy – harmadik betegnek. Reggel táviratoznak kocsiért.  

  Ha elsejéig várhatna én talán elkisérném,

[törölt]

«

[...]

[hiányzó szövegrész]
Kiterjedés: ismeretlen
Ok: olvashatatlan
Egység: karakter

»

de addig nem mozdulhatok. Akkor bekukkannék magához is egy perczre és megnézném az én édes kis angyalomat. Félek is úgy el engedni   nénit, mert roppant gyenge.  

  Bezzeg nekem semmi bajom, és senkinek most nálunk, hála istennek.  

  Azaz hogy nékem van bajom nagy, nagyon nagy – olyan régen s olyan nagyon messze vagy tőlem édes egyetlen aranyom, drága szivem,

[törölt]

« pedig »

és én ugy, de ugy epedek utánad.  

  Minden perczben csak te vagy az eszemben, kivált most te kis bájvirág kis makranczoskatóm!  

  Ugy szeretnélek megbüntetni ezer meg ezer csókkal, – De óh nem szeretnék büntetödni, egyetlen egy piczi csók megtagadásával sem.  

  Áldjon meg az isten gyöngyvirágom, és tetézze életed boldogsággal, örömmel. Ezernyi ezer jótettel.