Holics Janka – Móricz Zsigmond (1904-05-25)

  , 1904. máj. 25.  

  Kedves  !  

  Levelének csak egyetlen pontjára van felelni valóm, t. i. "Magának legalább van ami néma társalgást provokál, a gyűrű, – nekem még az sincs." –  

  Hogy lehet ez? Ha magának nincs, hogy jutok hozzá én? Hisz ezt nem lehet

[törölt]

« venni »

kapni.

[törölt]

« Ha ma »

csak úgy lehet, ha magának is van. –  

  Nem kellett volna a tudta nélkűl ezt elvégezni. Most már önállóan teszek ezentúl is. Le is tettem mindjárt, igy én sem hordhatom, – nem is huzom fel többé, úgy sem tudok én bízni és hinni, mert úgy érzem, hogy minél közelebb vagyunk egymáshoz, annál hidegebb maga és azt hiszi, hogy ez a közelség feljogosítja magát arra, hogy a maga rosszkedvét ilyenképen éreztesse . Pedig hiába keresem azt a részét a levelének, a melyikre ráfoghatnám, hogy: ez a bántó, – nincs benne (különben tudnék hozni belőle szemelvényeket bemutatni.) de ott ömlik el az egészen az a kellemetlenség, mint irja is "sietnem kéne irnom is kéne". Erre csak azt mondhatom, csak siessen… nem kell irnia, ne is irjon, nincs irnivalója. –  

  Én meggondoltam minden szót, amit itt irok, ahhoz tarthatja magát, – és rosszúl esik arra gondolnom, hogy magának talán (!) fájdalmat okoz levelem, de hát majd kiheverjük, ("hogy izlésesen fejezzem ki magam") mire az a kis ártatlan gyűrű "és mellékletei" visszakerülnek . – Addigra odáig jutunk, hogy örülni fogunk neki, hogy az a sok ostobaság, amit olyan naiv rajongással gyüjtöttünk halomba, az a "vegyes felvágott" ide haza van, a kritika éles szúrós szemének kívül. –  

  Mosolyoghat bátran, (még utoljára eltűröm -) nem is érdemes búsúlni azon, hogy valaki csupa szeszélyből, – vagy azért, mert megunta az örökös, fényes, napsugaras, derűs mennyországot látni, – egy kis kirívó sötét foltot keres az égen, egy kis fájdalmat okoz a szívnek, csak azért, hogy a dissonanczia annál rajongóbbá tegye a harmonikus, felséges fényesség iránt. Persze, hogy ezen nem érdemes!–  

  De lehet harmonikus és vonzó a sötétség is, és nem bánom, ha azon is mosolyog, hogy én hűtlen lettem a fényhez az árny kedvéért. Ha őrültség is, – nem lehetetlen.–  

  Úgy-e, van mi felett mosolyognia? Csak rajta! – Én nem haragszom érte. Még azért sem haragszom, ha maga megharagszik rám; ezt akarom. Csak ne soká haragudjék, mert a harag árt a szépségnek. És tudja, nem is érdemes, "gombház".– Szegény kis gyűrű, ő nem oka semminek.  

  Még most néhány őszinte szót a régi modorban: Édes! kérem, ne haragudjon rám, hanem, ha akarja, írjon nekem egy őszinte, megnyugtató, bizalmas, olyan régihangú levelet, írja meg, mi bajuk van, és ezt a levelet küldje vissza!!!!  

  Különben, amint tetszik. Ejnye, megint "vegyes felvágott" lett belőlem, legalább több gondolata támad, és annál kevésbé érti

Jankát

Holics Janka

 .  

  Vagy az ilyen zürzavarból könnyebb levonni a konzekvenciát? –– Ne vonja le könnyedén. Azért fájjon