Holics Janka – Móricz Zsigmond (1904-06-01)

  , 1904. jún. 1.  

  Édes drága egyetlen  !  

  Úgy-e már nincs semmi baja? Már megnyugodott? Édes, édes lelkem, ha megbántottam magát, magamnak még több fájdalmat okoztam. – De én nem is magát akartam bántani, csak magam mondtam le mindenről, hisz én mindig egyformán kimondhatatlanul szeretlek, csak benned nem tudtam bízni. Ha most úgy tett volna, mint ahogy a levelem után várhattam, most – – most fogynék tovább. De ezentúl hiszek, bízok, mert nem változtat meg téged semmi, nem fordítja el tőlem a te édes, meleg, szerető szívedet semmi, te szeretsz mindig, minden körülmények között engem. Úgy-e nem haragszol rám, hogy most megbántottalak? Te jó, te édes! Most úgy beszélek, mintha itt volnál mellettem, mintha itt simogatnám azt az én édes szép arcomat, mintha itt csókolnám azt az én szép szememet, mintha itt békítgetnélek minden tőlem telhető gyöngédséggel, rajongó, forró szerelemmel. Jól tudod, mondtam is, írtam is nem egyszer, hogy szeretlek, hogy boldog vagyok, hogy szerethetlek, hogy az enyém vagy, és most ujra jól esik elmondanom, hogy te vagy az én boldogságom, te vagy az én rajongó, szerető lelkemnek minden gondolata, hogy úgy szeretlek, amint azt kifejezni nem tudom… Hogy úgy érzem, hogy nem volna olyan körülmény, olyan ok, a melyik miatt én a haragnak halvány árnyékával is gondolni tudnék. Mit is beszélek ilyen naivságokat ugy-e lelkem, drága egyetlenem, – úgy sem tudom én azt elmondani, hogy hogy, – mennyi vágygyal gondolok rád, milyen epedőn szeretlek. – Nincs egy gondolatom, amit veled vonakodnék közölni; egynek, teljesen egynek érzem magamat veled, mint ahogy te szoktad mondani. Úgy-e örülsz neki, hogy így vallok, vagy pirulsz az én ömlengéseimen? De úgy telítve vagyok már, hogy ki kell csordulnom. – Hát hadd mondjam még egyszer, még ezerszer, hadd mondjam egyre hogy: szeretlek te jó, te édes. – Hogy fáj, hogy megbántottalak, de kérlek, ne büntess érte, hisz: szeretlek. Itt vagy mellettem, itt és még egyszer a füledbe súgom: szeretlek. Édes  , extázisban vagyok, voltam. Úgy-e maga sem hisz ennek a sok szónak, pedig még egyszer mondom: szeretlek! Nagyon, nagyon, nagyon. Csak mást is úgy tudnék, mint ahogy magát tudom szeretni, akkor én volnék a tökéletesség. Jó volna, ha pl. kenyeret tudnék sütni. Úgy-e maga is jobban szeretné? Mit is fogok én csinálni, ha Maga az én uram lesz? Elmegyünk a vendéglőbe? Úgy-e, sokat fog velem veszekedni, ha nem lesz ebéd? Úgy-e, nem fog jóllakni a csókkal? Ugy-e hamar megunja majd azt a komédiát? – No, ne féljen! Én szentül fogadom és ígérem, hogy mindent megteszek, ami tőlem telik, hogy az én édes, drága jó uram

[törölt]

« nak »

meg legyen velem elégedve; nem fogom nagyon megsózni a rántottát (ha csinálok!!) egyáltalán nem sózom meg, sózza meg az uram, az ő saját tulajdon legkellemesebb ízlése szerint. Nem fogok főzni, mert, valamelyik ízt elcserélném, vagy kifelejteném, megengedem az én kis uramnak, hogy ő csinálja meg az ebédjét, hadd legyen neki az ő akarata és ízlése szerint. Hanem, ha kívánja, megcsókolom annyiszor, ahány viganója lészen annak az öblös vereshagymának, a melyik atomjaira oszlik gyilkoló késének munkája alatt. Ha kívánja az én kis uram, hát megszorozom 2-vel, vagy ahánynyal szorozni tudok, – a hajma szoknyáinak számát. –  

  Micsoda élet! Micsoda pazar kilátás! – Úgy-e nem félsz tőle leendő kis uram? Úgy-e, még így is szeretsz? Úgy-e, nem tudja, nevessen-e, vagy bosszankodjék rajtam. Persze, bolond aki a vegyes felvágottat eszi, mikor szalámit is lehet ennie. –  

  Igaz! Nem bolondozom már. Eljöjjek jövőre is? – Már kérdezték tőlem, eljövök-e;  , az elnök is kérdezte, elvállalnám-e jövőre is. A  , aki itt a legjobb asszonyom, – meg azt kérdezte: de mit szól hozzá a vőlegény? Hát én is egész komolyan, őszintén kérdem, mit szól hozzá édes? Nem lenne célszerű? Hisz úgy sem lehet semmi "karácsony"-ból, majd a jövő karácsonykor. – De ne vegye ezt könnyen, tréfának, én komolyan kérdem és azt teszek, amit maga mond. Én magam nem bánnám, sőt szeretném, gyorsabban telne el az idő, az a hosszú év! – Azt is írja meg, mikor látom már édes. Ne szabja meg előre, meddig marad nálunk; csak siessen mennél előbb. Aztán Szatmárban ne szalmavirágozzon ám! És a gyűrűjét is viselje! Addigra, remélem Maga is beszélgethet vele. – Csak küldje el a mértékét.  . nénihez nézegessen be kérem, engem pedig ne mosolyogjon le ezért a "szerelmes levélért". Kedves kezét csókoltatom.   Magát csókolom, a fiúknak jó mulatást kívánok és maradok örökké szerető .  

  Úgy dugja el ezt a levelet, hogy maga se akadjon rá soha, mert elpirul helyettem. Szeretlek!