Móricz Zsigmond – Pallagi Gyula (1902-07-02 és 1902-07-05 között)

  Kedves   bátyám!  

  Most kaptam meg a levelezőlapot s elhatároztam, hogy rögtön válaszolok rá. Nem közönséges, vagy kicsi dolog most ez az elhatározás, mert Vasárnap óta, – mióta a 24-ik esztendőt élem, – olyan érthetetlenül bágyadt, lankadt, kedvetlen vagyok mint valamikor virágzásom idején szoktam volt lenni. Azért fogtam papirosba is ilyen nagyba, hogy muszály legyek alaposan kidolgozni magam.  

  Poddy  félig készen pihen. Rá se tudok nézni.   azt ígérte hogy jövő kedden visszafelé jövet bejön , s igen a lelkemre kötötte, hogy addig készítsem el. Akkor, mig vele beszéltem, ugy tetszett nem is lesz nehéz, de azóta látom, hogy egyelőre az biz a'. Külömben e kór, mely meglepett, nem "éltem gyökerein virág" – mint a Tudós

[törölt]

« n »

ők mondják. –   elesett, a Magyar Szinház[PIM] jövőre felmond az operetteknek, énekesnője sem lesz, drámákat és vigjátékokat ad elő, s   megválik tőle.  

  Ezt bocsátottam előre, hogy most neki dülhessek az Ősi Szellemnek .  

  Én nekem nem ugy jutott eszembe  , hogy az ő hangjával rokon ezé, hanem ugy hogy 20 év óta, mióta ő kidőlt, tudtommal nem írt senki ilyen értékü komoly stb. verset.   tudom írt-e azóta, de ő, akkor is azelőttre tartozik. Hiszen kik a fiatal   kb. egyivásu költők?:  ,  ,  ,  , ott a vénebb kompánia:  ,  ,  ,  , s mindenik társaság mellett egy rakás maguk fajta még apróbb csillag; olyan rakás, hogy évenként 20–30 megjelent verskötetről ad számot csak a Vasárnapi Ujság[PIM]. A vers iránt, a ma irott versek iránt ma senki sem érdeklődik, ha egy csöpp józanesze van; mert mintha csak azok fognának versirásba a kik egy vagy több fokkal lejebb állanak józanész tekintetében a hétköznapi embernél. Igazán nem lehet érteni, hogy lehet anynyi sok ember , versiró, egy parányi költői zamat nélkül; mert hiszen hamár nem is lehet az Uj Idökben[PIM], Vasárnapi Ujságban, stb. hétről-hétre jövő versekre mindre elmondani, hogy kötni való, a ki irta, de azt is ugyan ritkán, hogy a Muzsa (ez csak az anachronismus!) parfümje legalább, lelkesitette volna.  

  Ezért csinált szenzácziót  , – ő neki sikerült egy néhány igazi, s szép kis mezei virágot bokrétába kötni, s ezeknek a kedveért elnézik neki, hogy sok nála a parány.  

    még eddig én legalább nem tudtam tisztába lenni. Az első kötete nyomorult hitványság, olyan a mely örökre megbélyegez egy költőt. A tegnap és a ma  a czime;   báró urnak, idétlenül hosszu előszavával, melyre   sületlenül hosszan vissza előszavaz, – s közölve van benne a javarésze azoknak a verseknek, melyeket   a Borsszem Jankónak[PIM], mint fogadott s fizetett heti versirója irt.  

  A   karakterét igen szépen mutatja ez a könyv, mert a végén közöl egy verset "A dómban " a mely Előszó akar lenni s izelitő a következendő kötetekhez. Mint   megjegyzi, ez azt mutatja hogy tud ő nem csak bérért dolgozni, hanem ihletésből is.  

  S   nem hazudtolta meg magát. Később, egész maig, olyan a pályája, mint ez az első kötet. Ir megrendelésre minden héten egy verset s   alaposan kihasználja a poétának minden tehetségét.  

  Szerencsére a poétának van tehetsége s   nem bitang, – illik rájok a   dystichonja:  

   

[törölt]

« egy »

sajátságos, modern poéta. Nagyon jó lelkű, becsületes, eszes

[törölt]

« , »

mber s nála a tiszta józanész meg az a lirai mélázás mindig együtt vannak; de az ész áll felül, s a másikat mindig zsákmányolja. A naiv talán soha sem kerül felül, s ennek megint van még egy sajátságos oka; az hogy ebben a sajátságos, szemtelen, tolakodó, érzelmekkel játszó s magát is szivesen erkölcstelennek feltüntető világban, ő mindig fél megmutatni a belsőjét. Kitünően jellemezte magát, mikor azt mondta nekem:  

  – Ugy látszik családi vonás nálunk az, hogy nem szeretünk a publikum előtt érzelegni. (A   irott kritikámra mondta.) Tudj

[törölt]

« a »

'a fene biz' én se adtam ki a szerelmes verseimet, pedig van vagy két kötetre való. Ha meghalok, nem bánom, csináljanak velek a mit akarnak, addig csufolom a világot, szidom őket, hehe.  

  S mig ezt mondta is, olyan bizonytalan, olyan határozottság nélküliség jellemezte a hangját, arczkifejezését, kézmozdulatát is.  

  Ugyanaz látszott, szinte leritt róla, mikor elolvasta Az Ősi Szellemnek  azt a részét, a mit a múltkori levelembe lemásoltam. Szinte belepirult s mig azt leste minden sor végén rám nézve, hogy milyen hatást tesz rám a költemény, egyuttal, az is genirozta, nem mosolygok-é az ő lelkesedő hang-lejtésén.  

    nem nagy költő; derék, jó, becsületes és eszes kis ember a ki véletlenül a poesis

[törölt]

« felé »

országának a szélére pottyant.  

  Az Ősi Szelleme  is ugyanazt a jellemet mutatja.  

   , az ember sokat bosszankodott, kesergett a mai világ rosszaságán;

[törölt]

« s »

mint eszes ember az elevenére is tudott tapintani a bajnak; mint poéta igazán ellágyult, s igazán lelkesedett

[törölt]

« a »

gondolati hatása alatt; – de mint versíró összeszedte magát s egy perczre sem tévesztette szem elől, hogy publikumnak szánja, s akademiai székfoglalónak késziti e verset , – s összegondolta mindazt a mit értett, sőt azt is a mit érezhetett volna.  

  De azért, azt hiszem, Az Ősi Szellem  szép vers, – a mai viszonyok között. Van benne alapgondolat még pedig nagyszabásu:  

  A tiszta erkölcs, mely ha meg vész…  

  Uj alakban adja elénk.

[törölt]

« Szépen, »

Drámailag tiszta, kerek és igaz jelenet

[törölt]

« ben »

Van szerkezete a versnek, a mi   is, – a többi poétánknál meg még inkább, – szörnyü ritkaság.  

  Hogy "a nagy ős s a törpe utód anachronismus már". – Én azt hiszem ez sohasem anachronismus. A nemzet mindig nagyoknak képzeli az ősöket s törpének a gyáva kort, mely határa szük köréből őse saslakára szédeleg ha néha felpillant. Csak egyes napok, jelenetek vannak minden nemzet életében mikor a jelen bátra azt mondja: Mit rákentek a századok, lemossuk a gyalázatot.  

  Csak akkor lenne anachronismus, ha ugyanazokat a bajokat panaszolná  , a mit  . És ez a legjobb ebben a versben. Az hogy "az uj magyar" annyira mai ember, hogy ezt az alakot nem lehetett volna előállítani még három, még két évtized előtt sem.  

  A mi pedig azt a tényt illeti, hogy "a mai magyar nemzet külömb mint a régi volt", – erre nézve azt hiszem, hogy nem könnyü dolog ezt ilyen biztosan mondanunk. Az a kérdés miben külömb? Vagy mindenben?  

  E szerint a vers szerint az uj magyar tudás, ismeretek, kultura tekintetében annyira felette áll annak a bizonyos ős magyarnak, hogy az komikussá lesz, csak ha bele nézni akar is ennek a tudományába, – de az ős becsületesség, erkölcs, lélek tekintetében annyira felette áll a mainak, hogy ez megszeppenve reszket s nem tudja amazt érteni ebben a dologban mint az őt. Az ős a mai gazdasági válságot hajduval akarja rendbehozni; az uj azt képzeli, hogy az ős terve szerint neki "hősidőd aczélját" kellene megragadnia, a mi a Maxim ágyual szemben mit sem ér, – szóval mindenik csak a külsejét látja a másiknak. De mi látjuk hogy az uj magyar nem külömb minden raffinirozott tudománya mellett sem az ös

[törölt]

« i »

él.  

  Továbbá. Az ős magyar a maga korában jobban megállotta helyét az európai népek között mint a mai.  

    bátyámnak, , nyugodt életet élve hogy egészen más nézete van a jelen magyarjáról, mint egy becsületes magyarnak, tán természetes. Avagy talán  . nem szokott zugolódni szere-száma nélkül való megfigyelések alapján, mihelyt csak egy mathematikus vacsorát átélvezett? Hát még ha az ujságiró sokadalomba kerülne egyszer bele! Pedig   ennyi fáj, ez a czégérező hühó, a hol igaz szót se hallani.  

  Hogy milyen volt az az ősi magyar, nem tudjuk, de hogy a ministerium számvevőségénél, egy-két embernél többet nem ismertem, aki becsületből dolgozott volna,

[törölt]

« aki tudta volna hogy »

Csodát nem remélve csak magába bizva; a hirlapiró ismerőseim közt talán egy se volt, a ki betöltötte volna állását; a polgári leány iskola tanár

[törölt]

« i »

kara csak muszályból végezett valami munkát; s azok közt az emberek közt kiket a  . körében megismertem, – ott is alig akad egy nehány, a ki maga becsületessége miatt végezze dolgát, – azt tudom.  

  (Itt a magja egy gyüjtendő adathalmaznak!)  

  Természetes hogy lazább az erkölcs, mint vidéken, mint a hogy természetes hogy fejlettebb államban lazább, mint kezdetlegesebben. Primitiv körülmények közt élő ember jobban rá van szorulva buzgóan a saját erejét használja.  

  A mai nemzet mindig külömb, mint a régi, hisz idök folytán csak fejlődött, – feltéve népvándorlás nem pusztitotta el, – de azért a   kor

[törölt]

« t »

[törölt]

« ö »

rősebb volt, mint a   külömb nemzete.