Herczeg Ferenc

(1863–1954) író, drámaíró, újságíró, lapszerkesztő, országgyűlési képviselő. Tehetségét 1890-ben fedezte fel  , azután gyors sikert hoztak regényei, novellái és színdarabjai. A századfordulóra számos irodalmi és közéleti politikai tisztséget töltött be és az irodalmi élet vezető egyénisége lett. 1904-től 1920-ig a Petőfi Társaság[PIM] elnöke, 1910-től a Magyar Tudományos Akadémia[PIM] tagja volt. Tisza István baráti köréhez tartozott, akinek felkérésére számos felelős tisztséget töltött be. Az Európa-szerte ismert szerzőt hamarosan a haza írójaként emlegették, 1927-ben Nobel-díjra terjesztették fel. A pályakezdő   is elismerte tehetségét. Herczeg azoknak a kortárs íróknak az egyike lett, akihez nem   kapott ajánlólevéllel jutott el. 1902-ben levélben kereste fel, beküldött tárcáját Herczeg a Budapesti Hírlapban közölte. 1904-ben személyesen találkoztak, Móricz ekkor Az Ujság[PIM] megbízásából látogatott el otthonába. 1904. május 7-i naplófeljegyzésében megörökítette a találkozás részleteit és röviden összefoglalta Herczeg műveivel kapcsolatos olvasmányélményeit. Ekkor, Pallagi Gyula halála után, annak támogatását elvesztve, Móricz úgy tekint rá, mint "egy tartalékban lévő nagy bátyára", akitől segítséget várt. Móricz azonban nem Herczeg támogatásával jutott előre. Herczeg már csak a beérkezett írótól kért írást a Nyugat[PIM] ellenpólusaiként számon tartott Magyar Figyelő[PIM] és az Uj Idők[PIM] szerkesztőjeként. Forrás: Gazdag László, Herczeg Ferenc, a politikai publicista, doktori értekezés, (Pécs, 2013), hozzáférés: 2021.10.05.