Holics Janka – Móricz Zsigmond (1904-10-22)

  Édes drága  !  

  Levele úgy megrémített, hogy gondolkozni sem tudam. Hát csak nem olyan veszedelmes a baj, hogy a végsőre gondoljunk? Ha így lenne édes, irja meg, vagy sürgönyözzön, de nem, nem hiszem. Az Isten nem hagy el, én csak benne bízom. Úgy-e, már most is sokkal jobban van? Szombat este, későn. Mért gondolt ő arra, hogy rögtön megesküdjünk? "ha szeret,eszi..." Édes! de ha majdnetetlent kíván. Hisz arra elvéve a baj. De ha ezusára Istenem, nem tudok r úgy-e nem kell ilyenre gondola valami különös, nemm mi – valami enyhítő la hogy megtegyük amit kív persze, akkor nem habozok egy perczig sem, akkor nem tarthat vissza semmi, semmi azok közül az akadályok közül, amelyek most elháríthatatlanoknak látszanak, – akkor megyek, vagy jöjjön maga – és hát siessünk, fussunk, segítsünk, ha tudunk. – De így nem lehet, nem lehet. Kedvesem, ha az a reménye, hogy 5-éig vagy előbb is, tán holnap már jobban lesz és általában nem gondolunk a legrosszabbra, a mitől óvjon meg a jó Isten – akkor már legyen türelmes édes, és ő is, – amíg csak valamennyire elkészülhetek. Ha   kívánja, akkor 5-éig sem várunk, de ha jobbul, akkor ne kívánják édes. Ha nem teszem, akkor nem szeretem? Még ha így hiszi sehetem. – Nem rajtam áll, nem is , de a körülményeken. S ha azok szerencsétlenül követelnék, legyen, akkor meglesz, – de haguknál jobbra fordulnak, a ami körülményeink, amik mben eltörpülnek ugyan, de egymagukban olyan hatalmas gát, mint ahogy azok sodróár – akkor ezek tolakodnak elő. Nem lehet itt édes megállni semminek. Látja, itt nem lehet "minden mást félre tenni" mert az óriás hátrány és kár és tán ennél is több nekünk.   pl. hétfőtől körül-belül szerda, csütörtökig kell lennie, a marhának takarmányt készíteni, szecskát mennek vágni és szénáért mennek és itt minden annyi fáradtsággal és bajjal jár. Ha nem készíti el ezt, nem mehetünk , mert itt nem tudna   néni magán segíteni. A marhának pedig muszáj enni! És nekünk, tudja maga jól, nincs férfi segítségünk, aki az ilyeneket levegyen a   válláról.   a hivatal mellett nem is tehetné. Pénzért meg nem győzzük végeztetni és más idegen csalna, meg másnak nem is adnák ki. Szóval ez a dolog, ha csak ennél sokkal fontosabb közbe nem jön, elodázhatatlan. Ezzel körül-belül a jövő hét agyon van ütve. És itt ilyen bután mulnak a hetek, évek! – élni kell, – és ez tart fel. –  én nem beszélek. Ő nem említett egy szót sem levélről,   nem kérdezte. Szomorú, de nem lehet , most mi idegenek vagyunk egymáshoz. Én nem is tudok közeledni. Most én mondom, ha szeret, velem érez és ezért nem itél el. De tudom, hogy ha megkapja a levelét,   beszélni fog és biztosan tudom, hogy el is intézi azt, amire kérte. És aztán édes! magának nem illő vagy micsoda erről beszélni, – de hát "egy szoknyában" menjek? Még mindent varrni kell. És tudja, hogy arra képtelenek vagyunk, hogy valahol megrendeljük és 10-szeresen fizessük a holmit. Karácsonyig még sokat lehetne készíteni még akkor is, ha ebből az időből 2 hetet töltenénk el. Hisz is azért megyünk, hogy a legszükségesebbeket beszerezzük, mert keserves. De én nem is tudok most erről az esküvői tervről semmi határozottat írni, mert   nincs itthon. Holnap haza jön és tán beszélni fog  . Akkor megírom magának és   is ír, mit határozunk. Úgy-e elhiszi nekem, hogy mennyire vágyom magukhoz, kivált most, hogy tudom, hogy egy kis segítség is lehetnék, bár én nem sokat igérek édes. – És valami fazekakat csak ne vegyen, mert abba bele kell törődnie, hogy ha csakugyan meg lenne most – amit nem hiszek – akkor legalább egy hónapig venni kéne kosztot, mert: 1. én nem tudok főzni, 2. nem jutnék hozzá a főzéshez, nem volna időm hozzá, hogy tanuljak, mert az elhelyezkedéssel vagy mivel lennénk elfoglalva. De különösen nem tudnék mihez kapni, nem tudok főzni. És míg valamit összeszerzünk (edényt stb.) addig ej, én nem tudnék mihez fogni. Ezért is jobb lesz csak várni, karácsonyig megtanulok főzni is. –  

  Ej, és ne siessen olyan nagyon, hátha megbánja. Nekem minden gondolatom kiröppen a fejemből, csak úgy szédülök, ha arra gondolok, hogy mennyi édes kötelesség vár rám – és én semminek sem tudok majd eleget tenni. És maga olyan gyönyörűen kiábrándul, hogy az én szívem akár megszakadhat belé, hogy elég költőiesen mondjam.  

    édes, én nem tudok mit tenni, nem tudok gondolkodni, félek a jövőre gondolni. És maga meg azt hiszi, hogy  

  Nem irok semmit. Ne sürgessen. Már én is beteg leszek. Nem bánom, akármi történik, én nem teszek semmit, hogy   kimerítsem akár lelkileg, akár anyagilag. Mert neki nagyon nehéz így is az élete.  

  És igaz! Express levelet ne küldjön, mert itt minden extravagancia a postával, – merő kellemetlenség. Kaptam már én egyszer express levelet és kellemetlen volt. Pláne ajánlott express! Kétszer kell küldöncznek járni, és   mérges lenne érte, a koronákért.  

  Az ajánlott levelet

[törölt]

« csak nehezebb lassabban »

később kapjuk. Előbb a vevényt küldik fel és úgy a levelet másnap. Csak jól zárja le a levelet édes.  

  Hogy van az  ? Irjon mindennap róla tudósítást. Ha tudná, mennyire vágyom neki most valamennyire is enyhíteni a baját. Ha elmegyünk sokat leszek mellette, megtanulok legalább főzni ő majd diktál az ágyból. Vagy maga nem akarja, hogy menjünk, de miért?  

  Ha csakugyan megtörténne az a csuda, hogy meglenne amint maga akarja, akkor csakugyan nem mennénk, – de akkor kabátot (nem kendőt) kéne hoznia.  

  A gratulációk érdekesek. Ki az a Bucsi (?) József? Én nem tudok örülni most semminek! Ne is várjon tőlem levelet, ha nem írok is, minden gondolatom magánál van, de írni kivált most nem tudok. Nem csak fogalmazni, irni sem.  

  Jaj ne izgasson ennyire, ne kergessen, nem birom ezt soká, kimerülök én is.  

  Nyugodjon bele édes, én most úgy is olyan hasznavehetetlen vagyok. Velem csak baja lenne most.  

  Holnap tán irok biztosat, ha   beszélünk.  

  Ezt a levelet legjobb lenne el nem küldeni, de másikat nem irnék már, kín lenne ez nekem most és nem akarom bizonytalanságban hagyni.  

  Csak arra kérem, legyen türelmes karácsonyig – én legjobban szeretnék addig lefeküdni és meg sem mozduni addig. Meghalni addig. – –   ma jött haza. De már nem várok, míg ír ő, mert itt maradna a levél, amiért nagyon nem lenne nagy kár. –