Móricz Zsigmond – Holics Janka (1905-07-31)

  . 1905. jul. 31.  

  Édes drága édes  !  

  Csókollak, csókollak olyan szerelemmel, hogy ahoz hasonló nincsen több a földön. Édes, édes egy nagy, igen nagy kérésem van hozzád, az hogy ne magázz lelkem. Nem gyerekségből vágyom rá, mert vágyom, igen igen vágyom, – hanem azért mert olyan idegenül hallatszik, mikor a legszerelmesebb mondat is olyan távolról hallatszik, – "szeretnék vele lenni, édes –" irod, olyan furcsán csengés nélkül szól így a szó, milyen más színe, ize, hangja van ennek "szeretnék veled lenni édes –" Hát mondom, hadd repüljön el közülünk az a kis idegenség a mi csak a tolladhegyében van meg édes szentem, – a 3ik személy. Nem vagy te nekem már 3ik személy, te nekem az első vagy, én is hadd legyek neked legalább a második.  

  Olyan sokat vagyok nálad gondolatban. Bezzeg már most kikérdeztem  , hogy vagy mit csinálsz, de ő szót se szól arról hogy gyengélkednél, feküdöznél. Hogy vagy czukrikám?  

  És most szomoru dolgot irok.   nagyon beteg. Irták, csütörtökön, hogy ujra vérzése van, vasárnapra elküldték azokat a jegyzeteit, a mit beszéd helyett írt az ágyban, és ma sürgönyöztek  , hogy menjen ha még látni akarja.  

  Csak   volt odahaza. Ő rögtön összepakolt és a déli vonattal elutazott; most ér oda éjfélkor.  

  Én nem tudom elhinni, hogy olyan rosszul volna a mi jó  , mert ismerem mindnyájukat, hogy milyen hajlandók a kétségbeesésre. Azt hiszem, hogy

[törölt]

« inkább »

elrémültek, mint a mennyire joguk van.  

  Ez a legnagyobb gondunk; bizony maga elég, hogy a legnagyobb gondban legyünk.  

  Külömben mi többiek egészségesek vagyunk mindnyájan, dolgozik mindenki sokat. Én ma délelőtt a   ügye után jártam a miniszteriumban, s kicsináltam, hogy kiadják neki a fizetését, augusztusra előre, mihelyt elküldi a nyugtát.  

  A mult héten olyan hőség volt és olyan lustaság, hogy nem bírtam dolgozni. Már kétségbeestem magamon, hogy talán begyepesedett az eszem, és sose tudok többet dolgozni, de szombaton, vasárnap és ma nagyszerű kedvvel dolgoztam.  

  Tegnap mentem fel a szerkesztőségbe először. Utána kávéházba mentünk és reggel két órakor értem haza. Ugye hogy kirug a hámból a te szalmaözvegy urad. Külömben az egész kirugás egy csésze utálatos izü fekete kávébekebelezéséből állott. Hiába! én már itthon is ittam volt kávét! De jót!  

  Még most sem hevertem ki a kosztot. Még ma sincs rendben a gyomrom.   kezdett járatni egy félliter tejet s én is megtartottam, de nem bírom meginni; eddig beerőszakoltam reggelre és ozsonnára, de ma elküldtem az egész féllitert    . Reggelre nem is ettem semmit, vacsorára sem, csak ebédeltem. Ennyit ettem ma. De nem is csodálkozom rajta, olyan rém kövér vagyok, hogy egy hónapig a saját hájamból is meg tud élni a testem, a lábujjamat szopogatva, mint a medve, csak kiböjtöllek édes! míg hazajössz. De mikor jösz!  

  Eddig nem kérdeztem, mert vártam czukri, hogy megirod, de most már nem várok az önkéntes jelentkezésre hanem ezennel felteszem a kérdést; meddig szándékozol az uradat penitenczián tartani? Remélem édes aranyos Nagyságám minél elébb lesz szerencsém eredetiben megcsókolni azt a drága kezecskét, aki nekem csókokat ír!  

  Mondjuk egy hét mulva?…   azt mondja hogy még ragaszkodol az egész ottani augusztushoz!  

  Hát édes, mihelyt haza vágysz, gyere, gyere.  

 

Igaz a

[bizonytalan olvasat]

! én három (:3:) levelet irtam, s azt hiszem kettőt egyet , ugy veszem észre a másodikat nem kaptad meg, pedig abban feleltem a kérdéseidre.  

  (A kaktusz ugy látom megfogant. Nem ültettem át, mert sem cserép sem föld.) (A másik ágyban nincsen poloska, csak egy-egy.)  

  Édes ne dolgozz sokat és meg ne erőltesd magad!!! Ne emelj!!! Semmi erős munkát ne végezz!!! Édes, hogy vagy kislelkem???  

  A tornatérre se szaladj ki czukrom! De jó hogy "nem érdekel" kis aranyom! (Itt már nincs baraczk, mikor megjöttem, már akkor se volt egy szem se, és így nem lesz baraczklekvár.)  

  (Ugorkát hozott   egy zsákkal, ugy a két ugorkásüveg már tele is van.)   néni ugyan gyenge, valósággal vétek őt itt tartani, ugy van mint a tömlöczben, s az unalomtól a semmittevéstől ugy elgyengült már, hogy hetekig se megy le az emeletről. Nem eszik semmit, igazán érthetetlen mért lakik ő ; éjjel sose alszik a polos miatt, mostanába nappal a gond miatt ( )  

  Én most bezárom a levelem, olyan kevés csók fér ide édes! Jaj csak kapjalak egyszer kézbe!! százmillióig meg sem állok a csókkal  

  ősz .