Móricz Zsigmond – Holics Janka (1904-05-09 és 1904-05-10 között)

  . 1904. máj

[törölt]

« 8 »

.  

  Édes  !  

   !  

  Óh jó  . Az istennek kevés olyan választottja volt, mint ő.   nem halt meg.  

  A hir engem is ugy megrenditett. Kedden este mondták, hogy meghalt. Az utczán rohantam boltrul-boltra, hogy életrajzát keritsek a lap számára s közben gondolkoztam az élet egy közönséges igazságán:  

  Elnémul a sziv, eszme, id

[törölt]

« é »

ál,  

  Ha a kötelesség azt mondja: Ide állj.  

  Egy szolga nem rohant volna buzgóbban és gépiesebben, mint én. Csak akkor villant föl előttem hogy milyen bánat ért bennünket, mikor maga jutott eszembe édesem! Szivem! Táviratozni akartam, hogy: „Meghalt  ", de nem volt hova s nem is akartam, hogy gyászhir fogadja . Másnap, meg kiderült hogy vakhir volt a sötét jaj, – s harmadnap egész kimaradt a levelemből az egész.  

  Azóta lehiggadtam.  

  Nekem van jussom filozofálni, én már

[törölt]

« vesztettem »

olyan csapást, hogy az élet annál sulyosabbat nem fog mérni rám. Az első fáj legjobban, a többi sablon.  

    nem halt meg. Az a  , a ki bálvány, a ki ideál, a ki nap az ég

[törölt]

« é »

n s a kinek halála után sötét lesz, üres a mi kis magyar mindenségünk. Ez a   él.  

  Ha bekövetkezett volna az a halál, hogy a mely perczben lelkének töredéke fölszállt – abban a perczben fehérre mosódtak volna az összes lapok, melyeket beirt, az összes könyvek, melyekben szívének alkotásai megörökítve vannak, – akkor halt volna meg.  

  Vagy ha bekövetkezik az a halál, hogy ezek a könyvek olvasatlan hevernek ódon tékák fenekén, – s mint az ős  , csak nevét de szellemét nem ismeri a világ, – akkor hal meg  .  

  Soha iró nem ért halhatatlanabb életet – s halált. Szivének minden csepp véréből emberek támadtak, lelkének minden gondolata, jó rosz, komoly, vidám, tragikus és bohó, mind a legtisztább művészi

[törölt]

« kife »

életben marad.  

  Az iró hőseit mind-mind magából meriti. Valamennyit, ha még oly idegen alakot másol is, átszűri a maga emberi jellemén s minden egyes alakjában ő beszél. Ezer féle körülmény közt ezer féle emberré lenne az ember. Ime az iró megteremti az ezerféle helyzetet s átalakul benne más-más emberré.  

  És senki subiectivebb módon nem teremtett alakot, mint  . Az ő embereiről, valamennyiről sugárzik, hogy   teremtette.  

  S ime   ezek az átlényegült formái élnek és élni fognak.  

  És   csak ezeket az alakjait ismerjük. Őt, az igazit, a valóságos, élő embert ki ismerte a sok millió ember közt a kik   ötven év alatt mind imádták? Az igazi   mind ideálizálva ismerte a világ. És lám az ideálizálásra már még több szabadság van. Hisz most már még csak egy ujabb "családi állapot" hire se szivárog ki.  

  Pedig látja a mi való hirek kiszivárogtak  , azok mind olyanok voltak, hogy müveinek hatása alig birta, a közönség jó nagy részénél, kivált legutóbb nem is birta ellensulyozni az elkedvetlenedést, a kiábrándulást.  

  Nem akarok én Róla rosszat mondani. De mortuis aut bene aut nihil. A halottakról vagy jót, vagy semmit. S én tisztelem ezt a szabályt. Én tisztelem a szabályokat.  

    mint való ember is derék, mindenekfölött kedves és rokonszenves volt. De nem volt olyan nagy

[törölt]

« hogy »

mint a milyen regényalak formában.  

  És most az utcza népének van igaza, ha "az öreg embert" nem siratja ugy mint siratná, vagy sirathatná   (a műveket.)  

  Hisz a   csak egy kiszivárgó családi hir, a mely hál istennek nem változtathat semmit a Jókai világon, a mely készen van, az utolsó tollvonásig.  

  A gép forog, az alkotó pihen.  

  Megebédeltünk.  

   

  Most már meg láthatja, hogy lehetett nekem, minden mozdulás nélkül átmenni az ebédlőbe s vissza az irodába.  

  A lakás remek. Egészen meg van vele elégedve mindenki. A levegő felséges. Van olyan, mint . A lakás tisztes, és használhatóbb is mint amaz volt. És a mi fő, vigasztalóan – olcsó. De (hogy mindenütt van de) De szörnyű poloskafészek volt, hogy ide jöttünk. Egy-egy éjjel 5–6 is akadt a kis szobában egy-egy ágyban. De két nap kifüstöltük kénnel s azóta nincs. Tegnap este került egy. A három emelet szót sem érdemel. Legtöbbször   megy le naponként! A távolságra se panaszkodik senki. Szóval ideális állapotok vannak e tekintetben. Tegnap volt bent a    . Én nem voltam akkor itthon.   igen őket.   tegnap ment . – És most már hagyjuk a filozófiát; irjon egy tökéletesen prózai levelet. Rendkivül szeretném látni és beszélni vele. Milyen város ? (Én azt se tudtam város. Három lapot küldtem szerdán, megkapta? Érdekes, én mindig attól félek, hogy nem kapja meg a levelem.) Hát az iskola? Milyen osztályokat tanit? Milyenek a gyerekek? Szereti őket? (Az én magas "beleegyezésem" alig adódott volna meg.) Kik  ? Mi a napirendje? El menjek Pünköstkor? (Az utiköltségét már betettem a "tőkéhez".) (Tegnap nem mentem el

[törölt]

«

[...]

[hiányzó szövegrész]
Kiterjedés:
Ok: olvashatatlan
Egység: szó

»

. Most nem mondom el miért, mert nem akarok filozofálni a tömeg ünnepléséről. Nem akartam profanálni a bánatomat. Majd lemegyek egyszer ha a bú-baj megárad – de nem vendégeskedni.   elment s elvitte a mi koszorunkat is. Táviratoztam, az   nevében  , üdvözlést.)  

  Hogy nő ez a levél!  

  Most – már utána vagyok egy nappal ennek a a temetésnek. Küldök egy lapot, mert a miénkben van meg legjobban a referáda. De nem tudom mikor ér oda mert csak dél felé ha fel érek a szerk-be.  

  Vasárnap

[törölt]

«

[...]

[hiányzó szövegrész]
Kiterjedés:
Ok: olvashatatlan
Egység: szó

»

voltam a Nemzeti Szinházban[PIM], Bizancz  -ot adták, a   uj darabját. Remek darab. A Bánk Bán  óta nem írtak ilyet. S   pedig még fog jobbat is irni. Ez az ember ugy halad, mint a tüz. – Gratuláltam neki, levélben. (Játszottak  ,  ,  ,  , s a legjobbak.)  

  És most csókolom édes, édes, édesem számtalanszor, a szemét, a száját, az arczát az egész én édes jómat. Nem tudom elküldeni, hát csak képzelje el, mint én.  

  Isten áldjon meg szivem. Irjál sokat .  

    néni egész nap temetett. Oda volt s majd baleset érte.