Holics Janka – Móricz Zsigmond (1904-04-17)

  , 1904, ápr. 17.  

  ³/₄ 12  

  Édes, drága  !  

  Most jöttünk és én azóta   írtam egy levelet s most akarok még magának. Csak ki ne felejtsem a felét annak, amit írni akarok, mert már nagyon fáradt vagyok. De még összeszedem valahogy minden foszforomat, csak kikerül tán még egy egy levél!  

  Itt találtam a maga levelét, amelyiket csak azért írt olyan óriás betűkkel, hogy hamarabb tele legyen a papír. – Igen, csak ne méltatlankodjon - jék! De tudja, hisz nem muszáj mind a négy oldalt tele írni, ha nincs mivel, ha nem telik! – Micsoda luxus 4 oldalas levél! Elég, ha én írok 8-at! Hát persze, mit tudna az ember annyi sületlenséget összeírni, hogy utóbb

[törölt]

« ho »

saját maga is lemosolyogja! Elég, ha én irok! Legalább itt is kiegészítjük egymást!  

  Pedig én most annyi apróságot, pletykát szándékozom írni, hogy erre már csak maga is "így kiált fel: Elég!" – A mult levelemet fogom kiegészíteni. Akkor nagyon rossz, kiálhatatlan voltam, úgy-e? Azt én szerdán este irtam és   csak pénteken adta fel, azért kapta maga csak szombaton. Szerdán kaptam én is azt a levelet, amit maga említ vasárnapról. Most más szemmel nézem ugyan. de még most is olyast érzek, hogy maguknál, otthon ellenszenvvel vannak irántam vagy pedig nem biznak abban, hogy képesek volnánk átmenni az életen. És hogy én volnék a maga hátramozdítója és rossz szelleme. De nem folytatom, mert félek, hogy még sok új gondolatom támad erről a témáról és hogy maga nagyon lesajnál engem ezért vagy pedig hogy maga aztán ezt provokálásnak veszi az ellenkezőknek üres szókkal való bizonygatására és ennek megczáfolgatására. Na, hagyjuk abba. Inkább

[törölt]

«

[...]

[hiányzó szövegrész]
Kiterjedés:
Ok: olvashatatlan
Egység: szó

»

irok egy  . néni viccet. Igen jó! Nevettetős. Hát a mult hétfőn ez a párbeszéd visszhangzott volna vissza a konyhánk falairól, ha - (mennyi?) 18-20 hosszú volna a konyhánk s  . néni és   a konyha egyik végén pl. az ajtónál állottak volna arccal a

[törölt]

« z »

szembe levő fal felé fordulva:  

   :   néni nem tud rántást sem csinálni, (Én csináltam nem égett meg, kérdezze meg) én meg megyek tortát. – csinálni.  

   . néni: Chik! (felszisszent) hát akkor szaladok az agyagért! – (Nevetés)  

   : Minek?  

   . n. Hát ha mégy tortát csinálni, hozok neked hozzávalót.  

   : Nekem nem kell agyag!  

   . n. Neem?? Akkor hó! –  

   : De   néni nem eszik belőle úgyse.  

   . n. Nem, úgy mint te nem eszel semmit!  

  De tegnap itt volt a szeretője (akkor mikor mi voltunk) és nem mert előtte jóllakni, szégyelte magát, stb… T. i. itt volt   aznap, hozott nekem egy halom törülközőtt, neveket hímezni rájok. No, ne féljen, nem is hímezhetek, nem is fogok egyelőre. – A szemem nem fáj, csak egy kicsit vörös megint. Már elmulik. De maga beteg. Kérem, édes, ne keljen fel addig még teljesen rendbe nem jön már. Még valami nagyobb bajt fog maga kiokozni, csak sokat tréfáljon. És írja meg, van-e még baja. Úgy-e, fog vigyázni magára?  

  No igen, és   csakugyan sütött egy tortát abból a mogyoróból, amit mi hagytunk, a mult napokban itt volt  , neki, az ő kedvéért tálalta fel. Különben hétfőn csinálta és én hétfőn találkoztam a doktornéval és már azt kérdezte tőlem hogy hogy sikerült a   tortája. Én akkor igazán elbámultam. Hogy lehet ez, fejtse meg maga, mi ki se voltunk a házból. – Halászné és   azt mondták nekem, hogy szerelmesek magába.   pedig így kezdte: No most valljunk! Stb. stb. – De maga nem viszontszerelmes?? Vagy ki tudja!   olyan kétértelmű mosolyokat ereget útnak felém. Ma voltak itt  , szerettem volna hallani a megjegyzéseket, – de hát nem voltunk itthon. Különben, ott is tudják, ahol voltunk, . (Ez cifrább írás és levél, mint a magáé!)  

  Na csak eleget pletykálkodtam?  

  Nem írom már le a hetet, hogy telt el, hosszú és unalmas volna, a kerttel foglalkoztunk.  

  A maga leveleit veszem sorra édes, kedvesem. A kopasz hegyek -et csak a második olvasásra értettem meg, különben ez nem irányadó, mert én nehezen fogok fel hirtelen valamit. Pl. azt értettem, hogy ott, a szó szoros értelmében, a hegy tetején egy boros üveg porzódik. Azt kivettem ugyan, hogy azért poros az a boros üveg, mert a hegy olyan kopár, hogy csak por van rajta (ami nem igaz) de azt nem tudtam, minek van ott az a boros üveg és mért van ott épen boros üveg. Csak a második strófa kezdett derengést idézni elő nehéz agyamban. De ne haragudjon édes, hogy szemtelenűl belekontárkodom arcátlan és hozzánemértő kritikámmal a maga dolgaiba, de csak a benyomást irom, másra tán hat. És én nem is igen ismerem a Gömöri hegyeket sem, de kár őket úgy lesimfelni, mert ha boruk nincs is, (az is van) de van sok ércük, és nem kopaszok! Szépek, gyönyörűek, "hazánk bokréta rajta!" és Gömör ami hazánk kicsinyben, tehát gyönyörű, mint egy bokrétához illik!!!…  

  De én kezdek (!) buta és kellemetlen lenni, ami hozzám nem illik, úgy-e?  

  A róka és a favágót  nem küldi csak úgy fidibusz alakjában. Nagyon szép, – de nekem nem tetszik így. Pedig ez látja ez jobban tetszik mint az előbbi költemény. Ez nagyon tetszik; küldje el végig. Úgy tesz, mint a folytatásos regények, ott

[törölt]

« hagyják abba »

, ahol a legérdekesebbek. (Tudja maga ezt olvasni? erre feleljen! Én magam is bajosan.) Hát hogy is hálálta meg róka koma a szives vendéglátást? – És a bányarémet  nem csinálja? Eszembe jutott, hogy mégis nagyon valószinűtlen és elképzelhetetlen az a drámai vég, mikor a két felőrt húsczafatokban találják a bányában: Mégis sejtetni kéne a halál okát. Igy nemjó. Talán valami robbanás; kevés ahhoz a bányarém, valami természetesen is kell a természetfölötti mellé. Vagy ezt sem tudom; brrr! későn van és most félek! – Itt lakott a szomszédban.  

  A dalát is leirom legközelebb, most már nem mehetek be.  

  Ma   volt? Mi . Mit beszéltek? Irja meg, kérem. És  . néni mért fogadta szomorúan?   nem volt ott?  

    most kedden indul, szerdán reggel ér , keresse fel  . néniéknél.   irtam, hogy járjon vele, mert magának tán nincs annyi ideje.  

  A szerkesztőségben nem szóltak semmit? Úgy-e, maga nem ír meg mindent őszintén? A hogy fogadták? Az   úgy gondolja, mint maga írta? – De   meg nem igen akar elengedni a 2 évből, pedig csakis azért, amiért mondta. Nem győzné, nagyon sok a kiadás. Én sem szeretném őket adósságba verni. – Hogy nem érti ezt az  ? Ha nem küldözték volna az én tőkémet, most már lenne kelengye! Vigan és Bőven! – De erről írni nem lehet, csak beszélni.– Mikor? –  

  Hogy magát így megszállta a takarékosság! Hála Isten! Nem annak örülök, hogy annyi temérdek pénze lesz már, de annak, hogy arra is gondolt, hogy az nagyon jó ha van és a nélkül nem lehet mozdulni. Eddig nem igen voltak ilyen előrelátó takarékoskodó hajlamai! Óh, ezentúl már nincsmit busulni! Mire megvénülünk megélünk már a tőkénk kamataiból! Nyugdíj sem kell már! – Úgy ám, csak folytassa!  

  Hogy: "elfelejtkeztek ott rólad!"? Hát, csak engem ne érjen ez a sors, csak én rólam is így feledkezzenek meg! De tudja, nem akartam írni; már elmult ez a kedvem. Ne busuljon, megjön még. Hajjé! – Csak maga még egy olyanféle levelet irjon, mint az előző volt.  

  Az   már nem tépné el a levelét? Különben nem csodálom, ha ő abban a gondolatban volt, amint maga írta. Nem tudom, mit szólnának ahhoz az én is. Na irja meg, mennyire szoktak hozzá a ahhoz, hogy már csak 2 évig lesz otthon a fiok. Mert azt az csütörtöki tervet csak olyan kénytelenségből forgatta az  , látva, hogy ez már magának olyan szükséges rossz. Azért én még most is olyan idegen vagyok azzal a végső ceremóniával szemben. A engem szomorítanak és én őket.  

  Nem tudok többet írni, már csakugyan nem tudja elolvasni.  

  Irjon, kérem, irjon! Irjon! Irjon! Irjon!  

  Bocsásson meg, ha ostoba és kiállhatatlan voltam megint.  

  Szüleinek kezét csókolja, magának jó éjszakát kíván – szerető  

  .