Holics Janka – Móricz Zsigmond (1903-06-08 és 1903-06-09 között)

  1903. jun. 8.  

   

  Édes  !  

  Tegnapelőtt, szombaton kaptam utolsó lapját, azt a buzavirágosat, a melyiken arra kér, hogy egy kártya jelezze, hogy megkaptam-e. Mindent megkaptam. Pünköst vasárnapján levelét ( indulásunk előtt,) – mikor hétfőn este felé visszajöttünk 3 lapját a Magyar szinházból, kedden 2 a Szikszayból[PIM]

[törölt]

« csütörtökön »

a hordókról szólót és tegnapelőtt. – Lám, nagyon gyorsan és pontosan végzi a vonat is, meg a postás s a postás is a kötelességét. Csak én! – hát a kötelességemet azt hiszem végzem én is. Vagy mondja, kötelességem az is, hogy ne inogjak? hogy ne makacskodjam, hogy ne kételkedjem?? – –  

  Látja, ha lenne 1 képes lapom, egyszerűen "jeleztem" volna, hogy megkaptam lapját. Tegnap akartam is hozatni, de olyan a cselédünk, hogy a legvirágosabb, legpaikosabb és legselymesebb lapot hozta volna nekem és nem akartam magamat illetve izlésemet kompromittálni. Csak, egyedül csak ezen mult, hogy nem egy – a lehetőségig szűkszavú – lapot küldtem. Két nap óta különösen ingadoztam, nem tudtam rászánni a fejem a levélirásra; ma estefelé elhatároztam, hogy holnap küldök olyan gyönyörű ansichlskártyát, amilyet ami félkegyelmű Máriánk csak hoz. És ime egy pillanat alatt levél lett a vers vége; még pedig olyan levél, a melyikhez 3, mondd: három levélpapírt készítettem ki (no, ne ijedjen meg, magam sem szándékszom tele irni! Majd vissza tesszük!) Jaj,  , de szörnyű teremtés is vagyok én! Én nem tudom nagyon, de tán mégis ok nélkül bántom meg magát gondolatban.

[törölt]

« Ugy-e maga »

Jaj, nem is tudom, mit írjak, hogy fejezzem ki magamat. Igazán, igazán nem tudom azt leírni amit érzek, mert még most, ebben a pillanatban is mást, mint az előbbiben és mást, mint a következőben. És annyi zűrzavaros gondolatom van hogy nem tudok rajta, magam sem eligazodni. Ez a logika nélküli, kuszált levél is bizonyitja, ugye-e? Csináljon rendet maga a fejemben, mert lassan, vagy tán inkább galoppi-rend az üti agyon a szivemet, mindig lefőzi és én úgy szeretnék a fejemnek fogadni szót! – (egy hétig, – több! – engedelmes is voltam) de hát a mit nappal összefabrikál ez a híg velő, azt éjjel szétrobbantja, összetöri ez a bolondos sziv. Hát én csak hiábavaló munkát végzek nap nap után, mert reggel kezdődik ám ujra az építkezés! A sok önvád, a kárhoztatás (néha nagyon nagyon elpirulok) és a végin az elkedvetlenedés. De hál Istennek, a legvégin következik a lefekvés, az éj, – (most olyan gyönyörű, rám süt a hold!) és éjjel elő hozakodik a szív, a könnyelműbb diktátor, az enyhébb biró, amelyik minden hibát szépít, kicsinyít, elenyészt; hízeleg, kedvest, jólesőt beszél, – jön az intrikus, és befon, megveszteget és a végén elaltat. Jaj! csak soha ne volna reggel! – És Maga ezalatt nem tudom, mit csinál, mit gondol. Ir, hisz ír, lapot – nem mer levelet írni? Vagy nem tud, vagy nem akar? Vagy nincs rá ideje? Elhiszem; látom, tapasztalom, hogy repül az idő. És nem is haragszom – vagy mit mondjak – ha ezért nem ír, sőt kérem pótolja, amennyire lehet azt a sok mulasztást, de irja meg, hogy dolgozik és nincs ideje írni. Hisz én is csak este későn jutok iráshoz. Azért ne is nyugtalankodjék, ha nem irok; nincs semmi bajunk, ha volna, megirnám mindjárt. Ma jött haza   3 napra, míg az írásbeli maturák folynak és ma este annyit nevettem, hogy a könnyem is kicsordult bele.  

  Akkor határoztam el, hogy ezt magának is leirom s ez nem fér egy lapra. Hát ezen nevettem: Tudni kell, hogy az én   nem szokott templomba járni, nem gyónt még azóta, mióta az oltár előtt   hűséget esküdött, nem szokott szent éneket (mást se, ritkán) énekelni, imádkozni minden este szokott, látom!)   néni szerint pogány, (bár ez nem egészen megbízható forrás) és még a többi ilyenfélék jellemzik.   sokszor beszélgetnek és a legtöbbször én mulatok rajtok legjobban. Hát ennyi unalmas előzmény után halljuk, illetve lássuk a medvét.  

  Én a szomszéd szobában varrtam, már erősen alkonyodott.   és   a másikban beszélget. Többek között –  : És te itt hagytad az imádságos könyvedet, miből énekeltél?  

 

P

Holics Pál

  . Igazán? Jéʼ Itt van? Az nem lehet.  

 

Apa

Holics Zsigmond

  : De itt van! Ott az iróasztalon.  

 

P

Holics Pál

  . Hát itt van? Van nekem már más. És jó még az? (Persze nem nézte meg eddig.)  

 

Apa

Holics Zsigmond

  : Hát olyan mint volt, én nem

[törölt]

« ron »

koptattam el bizony, ne gondold!  

  Én erre majd megfulladtam a nevetéssel, nem akartam hangosan nevetni, megzavarni a beszédet. De hát ez így nem érdekes, de hallani! – Aztán később:  

   : Hát a bácsid be is szokott csípni?  

   . Ojjé! Minden nap! Akkor magázzák egymást  

   . (Nevet.) Ferfluchte! (Szavajárása.) Hát most mit csinál?  

   . Csinált egy nagy sárkányt. És… (nevet)  

   : Hát?  

   . És eleresztettük neki! Dühös lehet – mikor eljöttem, még nem tudta.  

  De hát ez magát így nem is érdekelheti, pedig nagyon nevetséges volt. Most is nevetek. Mióta   itthon van, még nem állt meg a szája, most is zug a más szobában, nem tudok tőle írni.  

  Hát kezdjem a hét krónikáját? Érdekli? , itt a szomszéd faluban voltunk pünköstkor, másod ünnepen a templomban, a mely – mint a boltozatra pingált tót szöveg magyarázza – 1787-ben   császár alatt épült; középen egy nagy fekete kétfejű sas éktelenkedik. Az egész istentisztelet alatt a sasot néztem és háborogtam rajta; a prédikációból egy fél kukkot sem értettem, de énekelni, énekeltem már t. i. olyan szöveget, amilyet én leolvastam, dunsztom sem volt akkor sem róla, hogy most, – hogy miről szólt az az ének.  

  Tán csak pünkösti volt ugye-e az? De ugy-e én elkárhozok azért, hogy a templomról és isteni tiszteletről ilyen barbár módra nyilatkozom? Hát még ha megtudja az Istenke, hogy én ott is… voltam – – –  

  Visszafelé 4 szem szamóczát találtam, mindjárt magának szántam s meg akartam azt a bolondot tenni, hogy elküldöm, de reggelre megint megerősödtem. Szedtem egy nagy csokor nefelejcset és "szeretsz nem szeretsz"-et a szamócza mellé. És még most is itt virít a pohárban. 3 nap előtt tettem belőle ezt a szálat a Királyidillekbe , hogy lepréselve küldjek belőle. Nem tudom, mire jó ez, de hát csak küldöm, gondolja hozzá a többit, ami itthon maradt. – A Királyidillek  közül olvastam Lancelot és Helén -t. Hát ennél gyönyörűbbet még soha sem olvastam, köszönöm. Ha már a köszönéseknél vagyok, hát köszönöm a pünkösti jókívánatokat is, én is csak jót kivánok magának, mindnyájoknak. Köszönöm a sok szép lapot is. Ne költsön rájok, kérem. Ha már a lapoknál vagyok:   sokat küldött, is, az útról is, otthonról is még csak egyszer feleltem, azt is bélyeg nélkül adta fel ez a bölcs postás! Bosszant nagyon.   szörnyű hangulatban, el van szontyolodva, szerelmes, mint irja: "annyit megmondok, hogy ő az oka." Tán Manczit gondolja. Kedves jó   Nagysádnak szólít buvában; szegény  , nagy gyerek ő. Irnék is neki, meg nem is.  

  Jó fiú, szivesen megvigasztalnám, de lapon nem lehet és levélben még kevésbé!   kaptam szombaton egy ív papírra írt levelet, olyan szépet, tisztát, rendeset, gyönyörűen írottat és kedveset, hogy ámultam rajta. Nem a kedves hangján, hisz ehhez hozzászoktatott  , – de a szépségén. Hogy lehet levelet, és hosszút szépen,  ! Lám, milyent tudok én produkálni! Diszoklevelet kapnék ezért a levélért is. Küld is érte úgye-e? De hát el ne veszítsem még  : ő sokat ír nekem, sok lapot is küldött. Nagyon boldog volt… hisz tudja! – Szeretem   nagyon, mást nem tudok róla írni. Az én csöpp Laczkóm is írt nekem. "Szókolom nyolczszor, én nem az Irma kisaszszont szerettem." stb – Ej, de hát én nem jutnék a végére ennek a levélnek soha, ha az itthoni históriákat akarnám leírni; magát ez nem is érdekelheti, mert nincs fogalma róla, itt minden ismeretlen, érdektelen maga előtt.  

  Csak azt akarom még, hogy ha teheti, és szivesen jön, jöjjön el hozzánk, olyan jó lenne, olyan nagyon jó lenne itt, meghizna, és megpirosodna. (Rajtam még nem látszik a levegő.) Hisz nem igérhetek valami különöset, de azért lehetne 1–2 hetet élvezetesen, boldogan tölteni. Úgy-e nem veti meg szerény – nagyon szerény! – hajlékunkat? Ugye-e eljön? Fel kéne

majdan

[bizonytalan olvasat]

áldoznia egy hónapi keresetét. Fél hónapot nem dolgozna és a másik felének a díját elutazná. Tegyen hát, amint legjobb, amint tehet. Itt szivesen látjuk, és igyekezni fogunk tőlünk telhetőleg kellemessé tenni itt létét.  

  Hát maga mit csinál? Hát palota épül? és  . néni nem mond fel? Mikor megy fel hozzájuk?   nem nézi meg? Ma irok neki még, ha ugyan birok; komissiókkal terhelem. Otthon hogy vannak? A   mikor megy vizsgázni?   most irásbelizik. Imádkozzon érte egy kicsit.   boldog volt az uj ruhában? Puszi neki. hú nem csókolhatom az   kezét, mert neki erről a levélről nem szabad tudnia. Legjobban szeretném, ha visszaküldené. A leveleimet nem bontja fel senki, – Mivel foglalkozik édes  ?  

  A kérvényét elintézte? Ir valamit? "A fösvény "- nyel mi van? Ugy-e mindenről ír majd részletesen? Minden érdekel. Én nem is tudom mit kérdezzek még.   nem látta? Jaj, az haragszik rám, még egy lapot sem irtam neki. Georgin írt nekem

tán

[bizonytalan olvasat]

tudja, kéne felelni rá, de nem igen akarok levelezni vele, pedig most sajnálom; nem értem, az ismerőseim mindig hozzám fordulnak vigasztalásért, illetve, mindig engem tüntetnek ki bizalmukkal, nekem panaszolják el bajaikat nemcsak szóval, még irásban is. Pedig én nem tudok senkin segíteni, bármennyire szeretnék, – de én olyan tehetetlen és szegény vagyok! – És sokszor nem is lehet segíteni, vannak olyan bajok, a mikre nincs orvosság, legalább a külső világ nem segít. – De én nem is mondanám el másnak!!! Nem, nem, nem!!! De nincs is semmi bajom, csak úgy látom, ebből a kriminális levélből, hogy vagy egy kerékkel több, vagy kevesebb, de nem egészen rendezettek a gondolataim.  

  Óh, de holnap reggel jó lesz minden. Ha én nem irok akár meddig, ne gondoljon semmit, én csak várok, várom az események önként következését, én nem adok okot semmire, ami magát nyugtalaníthatná, csak nem teszek semmit. Nem is irok több ilyen hosszú és ilyen csak magának szóló levelet, sőt a mennyire lehet, nem irok semmit, de ez ne bántsa magát. Maga csak végezze a végezni valóját. Egyelőre, ha lehet, az állásom után nézek, bár szeretnék, ha itthon lennék is. – Most még várok feleletet erre a levélre, aztán nem várok többet, csak magát. Mert én nem tudom, de érzem, hogy ez nem helyes, amit teszek, én magamtól cselekszem, pedig nem tudom még a helyest elválasztani a helytelentől. És nem vagyok arra képes, hogy ilyent   elmondjak, pedig maga is megróhatna, ha akarna. Isten áldja meg édes  . Nem haragszik ugy-e ? –  

  Most még várom feleletét, de akármit ír, nem felelek, de maga ne bánja. Ne levelezzünk.   tudtán kivűl nem akarom és tudtával sem. Tudja mindig mikor írok, de azt nem, hogy mit t. i.  .  

  Szegény kis Helén! "Nemes lovag, dicső Sir Lancelot, Imé, az astoláti lány, jövök Hozzád, mivel bucsutlanul hagyál el, Itt venni tőled végső búcsumat…" Milyen tiszta, eszményi, gyönyörű, romantikus, megható! –  

  Mindenki alszik, tán maga is. Alszik édes ? ¹/₂ 1 óra, tehát már 9-ike. 18-án majális, nincs irgalom, el kell menni, nem lehet megszökni már.  

  Nem tudok megválni ettől a levéltől. Elküldjem? ne? El! Pá! – Igaz! mit csinált ott  ? – 20 lapom van, mióta itthon vagyok  

  Tegnap délután 2 visittet elvégeztem, mindenütt veszekedéssel fogadtak. De hát ha nem érdekelnek! Semmi sem érdekel, ma!  

  Hát ide is! – De furcsa levél ez! De hát csak menjen! –  

   

  Még itt is van egy kis papír. Van dolga  , nem tudja összeszedni ezt a díszlevelet. Ha nem küldi, nem irok többet. – Pá. Ha visszaküldi ezt, talán irok helyette mást.  

  S "ime én a … lány, jövök… Itt venni tőled végső bucsumat." Ezen a levélen.