Móricz Zsigmond – Holics Janka (1903-06-05)

   

  Édes szerelmes  ! – Ez után az ostoba és kegyetlen levél megirása után, némi elmélkedés lefolyta után – elövettem kedves leveledet s elolvastam ujra, isten tudja hányadszor. Én vagyok az első a kinek irt – s én olyan önző voltam, szerettem vóna, ha a második is, a harmadik is, a negyedik is én lettem vón, – pl. én közvetítettem volna a levelét, vagy tudom is én mit. – Ugye ez nem baj? hogy igy morfondírozom? – Mondja, hiányzom már nagyon neked? még mindig nem vagy kétségbeejtően messze? változik még gyakran a kedélyállapotod, ha ez a kérdés véletlenül, esetleg, történetesen eszedbejut? És képzeled még, hogy én nevetek ezen a gyerekeskedésen? – Jaj én nekem messze vagy, nagyon, nagyon messze. A hivatalban, az utczán, idehaza, mikor dolgozom, vagy lustálkodom, szakadatlanul érzem, hogy messze vagy. A hivatalban apró szeletke papirokra rigmusokat vetek lopva, pl:  

  stb  

  úgy kalapálok…  

   

  Máskor eszembe jut egy nóta és szöveget rögtönzök hozzá pl. „Nagy Abonyban csak két torony  

  1903. junius 5.