Móricz Zsigmond – Pallagi Gyula (1901-01-22)

  Kedves   Bátyám! Megkaptam mindent. Megörültem mindennek. Legfőképpen a hírnek.  

  Ugy tetszett, most kéne ha tudnék – szépen írni, de azóta folyvást úgy tetszik, hogy nem olyan könnyű az mint látszik. Hogy mit gondolok, – mit én tudom – nem is gondolok mostanában semmit. Elég nagy fokra viszem úgylátszik a tétlenséget. Gyötör a testi, lelki kétely. Ennek köszönhető ismét egy irodalmi kísérlet, amelybe sikerült, ha egyéb nem, a hangulatomat beleszerkeszteni. Az volt a szándékom vele, hogy   úrnak, aki úri ember, a művészi szakosztálynál miniszteri fogalmazó, s a "fővárosi lapok" szerkesztője, – beküldöm egy szolgával, hogy szóljon hozzá, de félek, úgy se érnék vele sikert. Antul jobban félek, mert magamnak se látszik már olyannak, mint eleinte, – s bár azt hiszem   bátyám nincs ezidőszerint olyan hangulatban, hogy erősebben fogékony legyen efélék iránt, – mégis tessék megengedni, hogy könnyítsek a lelkemen azzal, hogy idepakolom.  

  Kerestem szép szót a most heti hangulatom jellemzésére s legsikerültebbnek találtam, – örültem is neki, – a lethargiát.  

  A korcsolyát már nem kérem. Nem igen lesz nekem kedvem a télen hozzája. A  . címét azért nem írtam, mert levélíráskor igen nyilvánvaló volt, hogy neki nincs címe, – ő a posta.  

  Édes   is írjak,   is írjak. Tudom is én most mit irok.  

  Kevés örömet találnának ők most bennem olyan mélán gubbasztok magamnak.  

  Szerencsére annál jobban kipótolja a nagyobbik aki maholnap megszűnik "fia" lenni – hála légyen. –  

  Csak arra az egyszerü kérdésre tessék még válaszolni, mi a csudának élünk?   bátyám már tudja bizonyosan. No, majd kitalálom tán valaha én is.  

  Addig pedig sok, sok boldogságot kívánok, még én se legyek okozója jelen soraimmal kellemetlen gondolatnak. – éljen   bátyám boldogul.  

  Én ezért még az előbb ígért remekművet se teszem ide.  

  Csókolom számtalanszor édes jó   bátyámat sírig szerető öccse .  

  . 01. 1/22. Tessék csókolni helyettem.  

  .