Móricz Zsigmond – Pallagi Gyula (1900-11-18)

  Kedves   bátyám!  

  …„A Nagytiszteletü Ur morog valamit romlott ifjuságról, mely lábbal tiporja apái erényét; 100 éve már hogy K-ban megérték a „Sötét századok zordon fergetegei…”-vel s most egy siheder itt… ily predikáczio…   … nem is szószerint…”  

  Ez akadt a kezembe véletlenül – talán   bátyám is olvasta valaha – talán –.  

  „Mindazáltal, vagy ezért, vagy végre függetlenül ettől…” szóval én is irok. Hogy nem ilyenkor ültem még az kerület kebelében, de ilyenkor ültem   ur előtt, – a ki azóta megszűnt a D. E[PIM]. szerkesztője lenni, – mint a lapnak egy munkatársa írja –  , a ki azt írja, hogy ha lennék szives egy tárczát küldeni ugy örömmel fogadná.  

  Milyen telhetetlen az ember. Tavaly ilyenkor, – már mint befogadott és jegyes tagja a D. E.nek[PIM] – husszor elmentem a kapuja előtt, mig végre rászántam magam arra hogy bemenjek – törik-szakad. És reszketve vártam a hatást, a mit egy napihir, a melyet rám bíztak ugy közönyösen hogy írjak meg, – elérhet. És másnap négy drága krajczárt vettem el az ebédtől, hogy megvegyem a lapot a miben az a napihir megjelent. – És most egy cseppet se lelkesit tettre ez a felszólítás. Mi nekem Macedonia?  

  Ámbár most is csak olyan gyáva vagyok én bizonyos tekintetekben, mint most esztendeje. – Mikor ezt a levelet irni kezdtem igen jó hangulatban valék, mig most nem vagyok. A háziaknak nem igen tudom mi bajuk, de nagyon könnyedén bánnak el velem, s most ugy tetszik fel kellene mondanom. De elmult elseje, nekem pedig semmi kedvem egy hónapig kutya-macska barátságban élni velök.  

  –  

  Ma reggel megtudtam, hogy vasárnap van. Igen meglepett a hír, mert péntekre számítottam legfeljebb.  

  Ha vasárnap van, menjünk

[törölt]

« dolgoz »

gyönyörködni. Felmentem az Akadémiá képtárba s az I. termet kitanultam könyvnélkül. Egy kép van benne összesen:  : Madonnája , – remek; és egy, a melyik

[törölt]

«

[...]

[hiányzó szövegrész]
Kiterjedés:
Ok: olvashatatlan
Egység: karakter

»

a többihez képest érdekes, egy lombardi festő Magdolnája , – Különben ezeket  . b. ismeri jól.  

  Tizenegy órakor kezdődött a díszteremben, ugy hiszem a Petőfi Társaság[PIM] rendezte ünnepély   100 éves születésnapja emlékére. – Ünnepély volt, – s mint minden efféle alkalmatosság – értéktelen. – Én legalább nem tudom méltányolni a mi ünnepélyeinket; egyébb eredménye soha sincs azoknak, mint hogy egy pár ember egy nagy rakás üres értéktelen frázist elpuffogtasson; pl. sem nekem, sem a tömeg legalább is igen nagy részének semmivel se gyarapodott sem az ismeretünk  , sem az iránta való lelkesedésünk, sem a szoborra való adakozási kedvünk, – és mégis olyan rakás nép gyűlt össze, hogy alig fért zsufolva a teremben. Igaz, hogy kicsi rakás ahhoz képest,

[törölt]

« hogy »

a mennyi eljöhetett volna; s igaz hogy a megjelentek igen tekintélyes perczentje ( 75%) zsidó volt.  

  Okosabban tenném , ha szorgalmasabban tanulnám az Institutiókat , mert látom, hogy a tandijat én ugyan meg nem keresem, s ilyen silány okok is csak arra bíztatnak, – de nem bírok szabadulni attól az érthetetlen aggodalomtól, hogy a magyar-nak meg vannak számlálva a napjai. Az iparban, kereskedésben, nagygazdaságban, az irodalomban, a közéleti tevékenységben a mit fel tudunk mutatni – mind zsidó, – német, – és német-zsidó. A technika hallgatói közt a zsidók uralkodnak, az egyetemen a zsidópárt liberáliskodik, és szemtelenkedik. S a magyarok – pusztulunk – veszünk, mint oldott kéve széthull nemzetünk, – olyan közönyösen néz ifju és agg erre a dologra, mint egy magyar, a ki nem tartja érdemesnek az ellenfelet, hogy szóba álljon vele.  

  Van abban valami, hogy a   a névmagyarositástól megijednek. Hiszen nem tudja az ember miféle szerzet áll elibe egy rokonszenves név paizsa alatt. Mert igen sok faji jellemvonása van a zsidónak,

[törölt]

« pl. »

a mi tőlünk idegen s nekünk ellenszenves, és a mit mi becsmérlünk. Egy uj tatárjárás folyik most, a mely kiöli a régi magyart és telepíti be; s ha régi pusztuló faj feljajgat, hogy – érdemes-é a mi nevünk alatt megtartani az országot, hogy egy mindenben más nép uralkodjék aztán benne? – akkor azt a jajgatót nem neveti ki, a ki gondolkozik.  

  De abban is van valami, ha azt mondják, hogy ugy kipusztult a magyar , hogy

[törölt]

« valószínűleg »

egy család sem, a mely az Árpád népe véréből származott légyen, – és mégis az ősi virtus száll firól-fira, és a keleti, ős magyar jellemvonások megmaradnak, a magyar nép él: így lesz ezután is, mert azok a vonások, a mik magyarrá teszik a magyart igen erősek s képesek az idegent is aszimilálni, – akkor csak jó, ha felfrissülünk, s   hálával tartozunk a példaadásért.  

  Bár igy lenne. De haj, szebb volna, ha a meglevő magyarok, hisz elegen vagyunk, – mi számra nézve hozzánk a zsidó? – maradnának kormányon. – De

[törölt]

« ugy látszik »

meghalt   az eszme;

[törölt]

« Ró »

Itália legyen a világon uralkodó, s Itálián. – Bizony is a provincziák adták a legkiválóbb embereket – és ekkor is az ős római vonások jellemezték a beolvadtakat is, a mi hajdan a tiszta fajt.  

  Magyarországnak a lehető legkitűnőbb helyzete van Európában. Ő a szive. Földje, éghajlata, természeti viszonyai mind, alkalmassá teszik rá, hogy fővárosa legyen Európának és szegények, élhetetlenek vagyunk. De nyugat órszágai már kimerülnek, kiélték magukat, tul vannak a tetőponton, – a magyarra még ezután jöhetnek a szebb napok. –  

  Azt mondja  : Szeretnek ugy beszélni egy idő óta történetéről, bebizonyítsák a műveltsége emelkedésével folyvást haladt a sülyedés felé. Mintha a műveltség, a végczél romlás okozó volna, a mitől óvni kell magunk.  

  Igen ám, de azt hiszem a műveltség megítélésénél csalódik ő is, mint mások is. alapításakor nem volt olyan művelt ember mint

Scipió Aemilianus

Scipio Aemilianus, P. Cornelius

  , de nem volt olyan vad és erkölcsileg tökéletesen elzüllött proletár csőcselék se, mint a Grachusok népgyülése, a becsületes, világhódító utra induló   jellemű rómainak, a köztársaság kezdetén nem voltak  , sem   tanácsa, de nem is volt olyan műveletlen, fekélyes erkölcsű társadalma mint ennek a kornak.  

  A művelt ember, mert művelt könyen megérti ellenfelét, a műveletlen nem is képes erre. A művelt ezért engedékeny, emberséges – a másik vad és kegyetlen.  

  De a művelt ember akármire nézve könyen meg is alkuszik aztán a saját nézeteivel, s mivel reá az ősi hagyomány stb. nem kötelező, csak egy érdek marad fenn – az önzés – a melylyel nem alkudozik, sőt a mely uralkodik , ez pedig az erkölcsi lazaságra, – az erkölcstelenségre vezet, – pedig – " erkölcse megvész" –  

  És az a baj, hogy ez az alapjában véve művelt emberre még nem igen volna baj, – de a félműveltek ezt tanulják el hamar, s mikor általános lesz az erkölcsi szabadság – szabadosság – utját vágja a műveltség összes jó hatásának a mit pedig   elérendő célnak tart.  

  Nagyjából, hiányosan, és szabatlanul ez a gondolatmenetem, a mivel indokolhatom, mért félek attól, hogy ezek a beolvadó mindenféle népek károsak lehetnek, s a helyett hogy elősegítenék a pihent erő kifejlődését, – majd

[törölt]

« erk »

a „műveltség átkát” hozzák rá.  

  De bizzunk abban, hogy a magyarnak egyszerű józan ész az egyik legfőbb jellemvonása, a mivel nem fér össze sem a proletár észjárás, sem a nyugati gyári munkásoké.  

  A kormánynak kellene odahatni, hogy valami, a mi nemzetünk jellemével jobban megegyező iparos és kereskedő élet fejlődjék. Mert az élet fejleszti a jellemet, jobban mint ez amazt. Pl. ha a magyar fiukat beállítanák csapatosan egy

[törölt]

« hollandus »

belga gyárba, – ott azt hiszem csakolyan socilista lenne mint azok; viszont a nálunk letelepedő német stb. családok olyan magyarok lesznek, mint mi vagyunk.  

  De tán elég volt már   bátyámnak enyit hallani? Erről is jobban lehetne beszélni. A verset  pedig tessék szíves lenni hevertetni az asztalfiában.  

  Én pedig minek utána megemlítem, hogy ma láttam   s igen meglepett és kellemesen érintett a hangja-zenéje meg az arca – bezárom levelemet és csókolom   bátyámat sírig szerető öccse  

  .  

  . -00. XI./18.