Holics Janka – Móricz Zsigmond (1904-11-26)

  , 1904. nov. 26.  

  Édes jó  !  

  Bizonyára nyugtalan már miattam is hogy nem irok. De igazán nem jutottam eddig hozzá. Még eddig csak tegnap este irhattam volna, de olyan fáradt és álmos voltam a úttól, hogy nem birtam fent maradni. Pedig úgy a lelkemen van maga édes, úgy féltem magát, úgy fáj az a gondolat, hogy magának most olyan szomorú és nehéz az élete. Csak arra kérem, hogy legalább rám ne gondoljon aggódva, velem ne törődjön, mert én nekem semmi semmi bajom nincs a nagy elfoglaltságon kivűl. Ha nem irok édes, csak azért nem, mert nem érek rá. Hiszen annyi a dolgunk, hogy még a gondolatára is kétségbe esem. Tudom, hogy magának is drága az ideje édes jóm, azért nem is veszem annyira zokon ha nem ír.  

  Szomorú, hogy   megint rosszabbul van. Hát  ? Bizony tudom én azt, hogy soká kell még ágyban maradnia. De csakhogy megsegítette az Isten! Óh, csak a másik beteg is felkelhetne véglegesen az ágyból! Édes egyetlenem csak maga is őrizze magát. Maga könnyen szerzi a betegséget és ez olyan kemény tél.  

  A czikket  el bírja készíteni? Nem kívánom, hogy nekem irjon édes, nem akarom én még most is, még ilyen messziről is lefoglalni az idejét, a gondolatát, – eleget mulasztott míg ott voltunk – de csak lapon röviden megnyugtatásul irjon annyit, hogy vannak. Amint a cikk készen lesz, akkor aztán megint követelő leszek.  

  Nem tudok magunkról írni semmit,   néni elmondja ugy is ami azóta itt történt.  

    kaptam levelet, azért irom ezt, mert magát érdekelte. Most aztán ezzel a levéllel

[törölt]

« kip »

helyrehozta a mulasztását.  

  Holnap talán lemegy   a  .  

  A   ügyével mi van? Úgy-e megírja édes?   mennyire van jobban?   van már télikabátja? Úgy-e most az   is jobban van már? Hát  ? Nincs még otthon?  

  Igaz! Én is irok jó hírt.   foglalkozást adtak . Rajzol az irodában. Hétfőn leköltözik oda és benyujtja a kérvényét, hogy folyamodjon Az állam vasutak gépgyárához. Azért jó lenne, ha lehetne a

[törölt]

« zt »

a   féle állásnak is utána nézni.  

  Olyan álmos vagyok már megint édes, hogy írni sem birok, későn is van már. Vajjon maguk mit csinálnak most? Óh de vágyom én is oda, magához. Óh csak tudnék egy kis derűt vinni magának, csak tudnék én olyan jó lenni mint amilyet maga érdemelne. Én csak attól félek, hogy csak még sokkalta megnehezítem amúgy is terhes életét.  

  De nem, nem gondolok többé ilyenre, mert mi akárhogy, de boldogok leszünk, mert én tudom, érzem és biztosítom magát édes, hogy mindenbe belenyugszom és boldog leszek maga mellett. Csak nélküle fájó az élet.  

  Csak maga dolgozni tudna édes! Jaj, csak azt a cikket! És mihelyst valami kis jó hírt tud otthonról, irja meg, mert így mindig rettegek.  

  Az a nehány hét úgy eltelik és mi semmit sem végzünk.  

  Nem tudok most többet sem írni, sem kérdezni, nincs itt semmi új.  

  Ha még soká kéne így várni, epedni, egészen elbutulnék és elfásulnék. Igy is olyan tespedt vagyok. Ha nem tudnám, hogy maga várja levelemet, ezt el se küldeném tán holnap kellemesebbet és szellemesebbet tudnék írni, frissebb kedélylyel és észszel. De csak menjen ez és nyugtassa meg magát. Csak a kusza irásomból ne