Holics Janka – Móricz Zsigmond (1904-10-26)

  Édes drága  !  

  Most elrontom egy kicsit a kedvét édes. jövök nagyon fáradtan. Egy levélért kellett lemennem és személyesen átvennem. Képzelje, a maga levele, a melyikben azt a 3 gratulációt küldi s a melyikben az esküvő

[törölt]

« határ »

napnát

[bizonytalan olvasat]

19-ére teszi. A levél t. i. felbontva érkezett és már is járt a postaigazgatóságnál. Nekem kellett lemennem s valami jegyzőkönyvet aláirnom és azt, hogy a levél teljes tartalmát átvettem. A boritékját pedig ott tartották és küldik a corpus deliktit és utasítják a postahivatalt, hogy máskor ilyen túltömött levelet, a melyiknek az oldalsó lapja nincs jól leragasztva, ne vegyenek fel. Vagy tudom is én mit.  

  Szóval a legkellemetlenebbűl érintett mikor a maga édes szent tartalmú levelét ilyen meghurcoltatásnak kitéve láttam. És gondoltam, hogy meg sem irom magának, de jobb, hogy tudja. Azt biztosra veszem, hogy ezek a postás hölgyek olvasatlanul nem adták ide nekem. De most már mindegy, ne bántsa magát ez édesem, már én nem bánom. És nincs is benne végre semmi, amit nem olvashatna más – ha nem tehetünk ellene. Mégis gyalázatosak! Mégis szemtelenség! Felteszem azt is, hogy ők bontották fel. Tudja a borítéknak az oldalsó lapja volt kihuzva. De már mindegy, ne törődjön vele kedvesem. Nagyon keveset akarok írni édes, mert nem tudok, nem birok.  

    nincs itthon. van. Talán holnap jön haza. Édes! Mért nem akarja, hogy oda menjünk? Az esküvő nem lehet meg úgy mint maga akarja. nem beszélnek. És   nem akarja, hogy karácsonynál előbb legyen. Óh, nem egyeznek meg, szép szóval nem intézik el. Ha meg nélküle teszszük, akkor attól félek, hogy szegény   a legrosszabb sors vár azután. Lelkem, ne kívánja tőlem azt, hogy   a legnagyobb bajjal a legnehezebb sorsban, gondban hagyjam s én a boldogságot menjek élvezni, örülni. Nem tudok mit tenni. Nem akarom én forsirozni, mert hisz tán megtörténhetne, – de nem visz rá a lélek, hogy   annyi nehézséget okozzak.  

  Ha a szép csendesen, egyetértve, az ő akaratukkal egy akaraton, simán, szegényen, de boldogan történhetne, akkor igen. De így erőszakkal,   szembeszállva nem merem tenni. Csak   féltem. De édes, ezt csak azért irom magának ilyen leplezetlenűl, mert maga is igaz és őszinte hozzám.  

  Van egy ajánlatom: Irjon még egyszer talán  , ha akar. Ő tán felelt magának azóta, tudom, hogy nem sok köszönet lehet benne. Tudom, hogy azt irta, hogy legyen csak karácsonykor. Maga tán irjon még egyszer szépen, tán szép szóval többre megyünk. Én nem, nem tudok vele beszélni, pláne erről! – Szomorú, szomoru ez az állapot.  

  Az a híres! kelengye, hisz azt még el lehetne készíteni, ha nem így lennénk, ahogy vagyunk. – Hisz   arról, hogy mi készülünk nem akar tudni, úgy látszik. És ha maga sem akarja, – de akkor is mennünk kell, nincs télikabátom és itt nem lehet venni.  

  1904. okt. 26  

  Édes  !  

  Tegnap este is arra kértem, ne siettesse már az esküvőt, mert nem lehet előbb, mint ahogy a akarják. Ma meg megjött az express levél, a mivel egész felfordulást okozott. És csak 1 órával érkezett előbb a küldöncz, mint a rendes posta.   már addig is nagyon haragudott nem tudom rám-e, magára-e vagy mindkettőnkre

[törölt]

« vagy »

amint ez a levél jött, még jobban felharagította. Nem is olvasta, meg se nézte, csak   kérdezte, mi van benne. Ő mondta el, hogy mi a tartalma. Most már nem  , hanem   nem akarja ezt a sietős esküvőt.   nem bánja és meg is tenné, amire maga kéri, de nem akar   nélkül tenni.   meg azt is kijelentette már, hogy tegyünk amit akarunk, ő "mossa kezeit" mindentől. Szóval nagyon rosszul esik neki, hogy ilyen hirtelen akarja ezt maga.  

  Én egy szót sem szóltam, egy árva szót sem. Én nem tudok erről beszélni. De nem is tudok mit tenni. Arra kérem még egyszer magát, ne kivánja tőlem, hogy vagy a szálljak szembe és vonjam magamra a   nagy haragját (de még sokkal végzetesebb is lehet belőle) – vagy magát bántsam meg akaratomon kívül.  

  Nem tudok mit tenni, mit szólni.  

  Én nem végzek itt semmit. Egy szóval sem kérem , hogy tegyenek, hogy legyenek rajta annak amit maga óhajt. Azt mondták, jöjjön el maga és végezze el maga, ezt   mondta.   meg azt, hogy jöjjön el és még egyszer beszéljük meg, és döntsük el a napot. Nem bánja, ha nem is várjuk be karácsonyt, de ne most ilyen hirtelen, lóhalálában.  

  Nem értik miért siet most ennyire, mert hogy az   betegsége a mellett van, hogy most minden mással hagyjunk fel, ne törődjünk mással, csak azzal és igyekezzünk rajta segíteni. Hogy én velem nem lesz rajta segítve, arról meg vannak győződve. És hogy van ő? Igazán rosszabbul? Hát ne izgassa még maga is édes, hogy ott nyög előtte, rosszul esik neki azt nézni. Inkább vidítsa fel várjon jókedvvel mint eddig. Rajtam ne aggódjon. Látja,   írni akart magának, el akartunk menni most a napokban és akkor sokat lettem volna ott annál a kedves betegnél – és így most nem tudom, mi lesz.  

  Most   haragszik.  

  Ha nem tudnám, hogy   nem hagyja ott most s ha nem tudnám, hogy ez milyen váratlan nagy költség volna magának és nem félnék attól, hogy igen kellemetlenűl érezné itt magát most, – arra kérném jöjjön el, beszéljen maga , mert én nem teszem. Akármi történjék, én nem teszek semmit.  

  Ha levelet ír, csak kérjen, ne irja hogy: "ebből semmi esetre sem engedhetek." Ezzel még rosszabbá teszi a helyzetet.  

  Édes, én vágyom a legjobban arra, hogy ott lehessek vele, hogy boldognak tudjam, de én mindig el vagyok készülve arra is, – hogy egyszer csak azt hozza meg az idő, hogy mi nem egy évig, de soha többé nem találkozunk. Mindenre el vagyok készülve és nem magamat, de magát siratnám. Rajtam nem érdemes busulni. Megírtam, mi történt itt és kérem intézze  

  az az idehozatás, rendelés. Küldenek olyat, amilyet nekik és nem nekünk tetszik és fizettetnek úgy, ahogy nekünk nem tetszik. Téli kabátom nincs, tavasziban megyek fel. (Ha csakugyan arra kerülne a sor, magának kéne egyet hozni, hogy mégis tisztességes külsővel esküdhessek.) Arra való ruhám sincs stb. stb. – szóval, ha az az egyetlen rettenetes eset közbe nem jön, – akkor lehetetlen kíván édes ezzel a sietéssel. És nem mondunk még karácsonyt sem, de amint valamennyire elkészülünk, mindjárt megyek, de most nem lehet. Most felmegyünk nov. első napjaiban és akkor mindent megbeszélünk, ha csak addig valami nem várt esemény közbe nem jön, amiről remélem értesít rögtön és őszintén. És ugy-e nem mondja ki a sentenciát kedvesem, hogy: – nem szeret! Én rajtam nem áll. – Most pénzünk sincs, csak nov.-ben veheti fel  .  

  Az anyakönyvvezető van, ott van a templom, pap is, de ha maga nem akarja ezt, én nem bánom, ha Józsi bátyát kéri meg. De nem tudom, akkor háznál kéne, mert a templomot nem tudom átengednék-e. De ez sem lehet, mert ha egyszer lemegyünk, , akkor ezek megennék itt azután , ha mi extrát csinálnánk és haza jönnénk esküdni . De azt nem bánom, ha az egyházi esküvő lesz, csakhogy ez megint költséges édes. – És valamennyire mégis készülnünk kell hozzá és tudja milyen kinos itt minden, ahol a szülők… az egyik közönyös, legalább annak látszik és idegen. Nem avatkozik, nem segít, sőt! –  

  Hogy mit vegyen lelkem? Amit akar és amit lehet. Amit írt, a többit majd   végezzük. De tán ne vegyen 2 asztalt. Azt a kicsit, a melyik ott van a kis szobában, amin írt, azt elvihetném, elég az íróasztalnak.  

  A lakást saját zsebéből semmiesetre ne festesse. Ha csintalan, (polos!) kopott vagy micsoda, akkor a háziúr köteles tisztán kimeszelve adni át a lakást. Ha lehet, jó is lenne festtetni, mert mégis biztosabb, tisztább, csak kösse ki a festést, ha lehet. Maga ne festesse. –  

  Ezt a kis szolgálót elviszem, ma már elvégeztük az anyjával, csak a béréről nem beszéltünk még, az pedig annyi lesz, mint most, 3 (Csak a kosztja kerül sokba.) De ha most mennénk esetleg rögtön, akkor Annát nem vinném magammal, karácsonyig itt maradna  .  

  És ha mennék most, akkor nem mennénk egyedül, mint maga írja,   is velünk kéne jönnie, jönne is, mert rögtön venni, venni kéne. És akkor aztán még a szecskát is abba hagyná; ha kell, megyek. De remélem, várunk még. Úgy-e nem kell arra a rettentőre gondolnom? Irjon édes, írjon. Hogy vannak? És ne gondoljon neheztelő szivvel rám, én szeretem és mindent megteszek, – amit lehet.  

  Nem akarom az én szegény   is kergetni, zaklatni, zúgni neki, ő úgy is mindent megtesz, ami tőle telik, nem akarom kimeríteni

[törölt]

« szel »

lelkileg és anyagilag. És mindenfelé ő megy és mindig gyalog, fáradt szegény; és itt minden lassan megy. Nap-nap után, hét-hét után telik után, alig mozdít valamit az ember a dolgán. Mert egy ember végre is hiába küzd, hiába erőlködik, nem tehet erején felül. Én is már több gratulációt kaptam és nem tudom, mikor köszönöm meg. Nincs is lapom, vagy levélben? Az sok. – Lesz-e vajon látszata a   érdeklődésének. Csokonai!  . De addig tán, az is meg lesz még. Kérdezze meg lelkem az  , mit tegyünk, de mondja el neki, amit írtam