Móricz Zsigmond – Holics Janka (1904-10-24)

  . 1904. okt. 24.  

  Édes drága jó  !  

  most kaptam meg a levelét, egy hosszu héti kinos várakozás után. Legelöször is   számolok be. Az ö állapotában semmi változás sincs. Folyvást fekszik, folyton gyenge. Szombaton egész könyen érezte magát s azt szándékozta, hogy vasárnap felkél. Nem engedtük, de nem is birt. Igy aztán csak az ágyból intézkedett s a hosszas ülés és a sok beszéd elég volt rá hogy ugy kifárassza, hogy teljesen visszaesett. Délután már rohamai voltak, orvosért mentünk, ma reggel ujra keservesen volt – most már egy kissé könyebben érzi magát. Az ő betegsége igen hosszadalmasnak igérkezik, de, reméljük a legjobbat! olyan veszedelmesnek csak azokban a perczekben látszik, mikor rohama van.  

  Ő, mikor engem arra sürgetett, hogy rögtön esküdjünk, tényleg a rettentő végtől ijedt meg. De lassan hozzászokott már a gondolathoz, hogy csak betegeskedés az állapota. Az orvos tényleg igen biztatja söt kicsinyli a bajt. Ugy hogy most már nem azért sürget, mert fél attól, hogy ha ö itthagy, mi egy esztendeig nem találkozunk, – hanem azért mert őneki is szüksége van rád édes. Mióta fekszik, még nem volt megvetve az ágya, még nem evett ételt egy tányérral sem kedvére valót. A vendéglői kosztot nem is birjuk, de nem is izlik neki, a fiuk nem tudnak kedvére csinálni semmit, és a   föztje nem az övé. Hiába, a beteg embernek nagyon nem lehet parancsolni mivel érje be. –   haragszik ránk, hogy nem hivjuk örökké, de talán ismeri az ö természetét, hogy ha a konyhában van, mindent maga akar végezni, s azoknak a nagy fazekaknak cipelésében ugy kifárad, hogy ö is azon gondolkozott már, hogy asszonyt kerittet ide, – Baránét. De ez meg   nem kell, már akkor inkább a ki itt lakik Ódorné segit. Szóval   se tud könyíteni rajta.  

  Édes! ne gondolja, hogy az a legridegebb önzés sürgetteti vele és velünk, hogy maga jöjjön, – hogy talán azt akarnók vegye át a mi nagy terhes családi életünk gondját. Isten örizzen! . De bizony vágyva vágyom rá, hogy   is legyen a ki néha ránézzen. Mi ügyetlen fiuk ugy állunk mellette, hogy ha hozzáérünk, csak baj s tehetetlenül nézzük, ha vergődik.  

  Ugye érzi a szived édes, hogy szükségünk és micsoda szükségünk van rád!  

  Ez az egyik. A másik meg az, hogy nekem van rád szükségem. Édes! Semmit, absolute semmit sem dolgozom. Nincs tiz percznyi türelmem, hogy valamivel foglalkozzam. Odáig biztosan nem irom meg a Csokonait, sem egyebet, semmit. Tönkre teszem valósággal a tekintélyemet, és respektusomat és hitelemet.   irhat bizonyitványt mellettem, hogy nap nap után itt vagyok, végigvetem magam a díványon és nyögök. Édes, ha soká kell várni, elöször megbolondulok, másodszor megörülök és harmadszor megtébolyodom az utánad való nagy szerelem vágytól.  

    most jött be. Ö neki nem szóltam erről a mi mostani ügyünkről, mert én, a mi ügyünkről rajtunk kivül senkinek sem szeretek szólani. Itthon se tudnak róla a gyerekek pl. semmit. Azután sem fogok soha már a mi dolgunkról, csak mi ketten. Ugy élünk, a hogy élünk, nekem nincs szükségem publikumra a ki magánéletemet kritizálja, benne gyönyörködjön, vagy

érte

[bizonytalan olvasat]

tanácsoljon. Ugye nincs kifogásod ez ellen a jellemvonásom ellen?  

  Tehát most nincs és nincs semmi más hátra, mint hogy én, ma délelőtt utána járok, hogy végre megkapjam a községi bizonyitványomat, még ma se kaptam meg, külömben már elküldtem volna az okmányaimat. Akkor postára teszem és ha lehet még ma. S küldöm hogy   vigye az  . S mihelyt a törvényes, rendes határidő letelik, rögtön esküdjünk.  

  Mi ez ellen a maga akadálya? Egyetlenegy van, az hogy a   gondja lesz vele.  

  Az hogy az a bizonyos kelengye nincs készen, az nem akadály. Itt is meg lehet varrni, söt itt sokkal jobban lehet, mint . Itt nem kell sem szecska után, sem   után járni. Engem igazán kinosan érint, hogy ezt olyan sokszor emlitik, hogy pár ruhadarab miatt kell elhalasztani hónapról-hónapra a dolgunkat. Legjobban szeretném, ha "egy szoknyában" jönnél és semmit se kapnál, hanem majd a magunk erejéböl, magunk szorgalmából, a magunk érdeméből élnénk meg. Legalább sohasem lehetne még gondolatban sem szemünkre vetni, hogy a hozomány így, ugy bajt hozott rájuk. Ő nekik nagyon sok tudom én, most egyszerre az a pár száz forint, de mi az nekünk egy egész életre?  

  Ugye lelkem érted, hogy nem gorombaság, nem is gyöngédtelenség visz rá hogy ezt leirjam, hanem az, hogy te elötted nem tudok és nem is akarok beszélni, mint a legigazabban öszintén. A hogy az ember a saját szive elöl el nem titkolhatja gondolatát.  

  Ne készítsenek el maguk semmi egyebet, csak az ágynemüket. A többi mind várhat. Minden egyébb elkészülhet az után is. Ha nekem szép voltál, jó voltál az addigi ruhákban, én nem vágyom rá, hogy uj ruhákkal uj asszonyt kapjak. Én a világgal absolute nem törődöm, és kivált mikor ilyen szükség miatt kell sietnünk, – semmi közöm hozzá, mit szól a nagy Galeottó a menyasszonyom ruháira. Beszéljen a maga menyasszonyáról.  

  Sőt mi több én mindenről gondoskodom, hogy meg legyen az első szükségre. Szerdán döl el hogy menyit ád a Kisfaludy, akkor lesz az ülés. Veszek butort, fazekat, csuport, meg a mi kell mindent. Bizony az nem lesz fejedelmi berendezés, de magának lelkem lelke kénytelen-kelletlen le kell majd srófolnia merész röptü vágyait. – Ugye szépen biztatom?  

  És most ne jöjjenek . Akkor majd, – hisz én is ezt irtam, – fejlön ha akar a   és megveszi a mit akar.  

  Én szivesen viszek téli kabátot, de – nem merek venni . Inkább valami szép nagykendöt viszek, a mit fel lehet burkolni az öszi rokkocskája fölé. Kalapot se szivesen veszek, mert a maga izlésére nem tudnék választani, nem én, nem akik itt vannak.  

  Az esküvöt illetöleg nem bánom, ha minden ugy lesz a hogy lehet. Én az isten elött fogadok neked örök hüséget,

[törölt]

« nem »

már megfogadtam ezerszer, régóta, – nem a pap elött. Hogy milyen talárba öltözik a pap, semmit se bánom. Ez a társadalmi szokás kedvéért történik, ha az azt kivánja, hogy Istennek   végezze a ceremóniát, – hát végezze. De azt igenis föltétlenül óhajtom, ha csak emberileg kivihetö, hogy ne menjünk vissza , hanem egyenest a vonathoz, és a déli vonattal eljöhessünk, talán ülve fel, a hogy közelebb. –  

  De éde! Éde! Nem bánom csak egy asztalt veszek, hanem lesz, a nagyobbik, az iróasztal! A másik elég lesz ebédlönek! Jó? Jóó? Tudja a Muzsa nagy területet követel ki a szobánkból, – az nem huzódik meg sem sarokban sem a – kisasztal mellett! Érti édes? Értesz? Jó!  

  A kis szolgálót is rögtön kell hozni, mert – kell. most vesszük majd legnagyobb hasznát… De ez a maga dolga, ebbe nem szólok.  

  Tehát édes! Ne halasszuk tovább semmi körülmények közt. Nem bánom, akármi lesz, ebben nem engedek. Lehet hogy terhes három hét lesz ez magának édes, de azért nem engedek semmit, mert terhes és kinos magának. Engem valósággal elkeserit, ha arra gondolok, hogy magának, hogy neked kell szenvedned, türnöd. Lehetne csak, táviratilag mennék érted! És fogadom, hogy soha senkitől sem leszel kénytelen egy rosz szót sem elszenvedni! nem olyan lélekemésztő napokat, heteket, hónapokat. Elég abból még három hét, sok is. És biztositalak, hogy ha három hónapra, vagy három esztendőre halasztjuk el, az is csak azt jelenti, hogy anyi idövel tovább tart a te martiriumságod ideje.  

  Hiszen csak az kell nekem, hogy elnyirbálják a te jó kedved szárnyait s az én szerelmes kis  

[törölt]

«

[...]

[hiányzó szövegrész]
Kiterjedés:
Ok: olvashatatlan
Egység: szó

»

egy élet küzdelmeibe fáradt asszonyt adj

[törölt]

«

[...]

[hiányzó szövegrész]
Kiterjedés:
Ok: olvashatatlan
Egység: karakter

»

ak az ölembe. Köszönöm szépen! Bizony édes, ugy örizd a pacsirta dallos jókedvedet, hogy itt arra lesz nagy szükség köztünk. Nálunk mindenki tréfál, jókedvü, a hogy   irja neked: "minket a vidámság, nóta s más efféle gyógyszer szokott rendbe szedni." (Ezt a levelet majd csak együtt fogjuk elolvasni! Nem küldhettem el mert – tulságosan közvetlen…)  

  Jaj mióta készülünk már, és még meddig! Egészen megbünhödjük a mostani küzdelmeninkkel a multat s jövendőt.  

  Lássa édes, hát nem kinos dolog ez, hogy – én ugyanakkor irtam  , mikor magának, megkértem hogy beszéljen  , – és ő sem nem beszélt, sem nekem nem irt. Rá merjem én bizni az ügyemet, hogy végezze el a

[törölt]

« telekkönyv »

 ? De azért el küldöm neki holnap express ajánlva. Még ma sem kaptam meg, de holnap már meg lesz biztosan.  

  Ezzel zárom levelemet: legkesöbb nov. 12-én esküszünk.  

  És kérem magát, – nem Téged! kérlek édes, mindenre a mi szent, hogy okvetlen jöjj akkorra. (Ne jöjjetek most ! Semmi esetre!) Nem bánom akármi lesz is, de több hétre nem engedem eltolni az esküvöt a mi paradicsomunk kapujának nyitását. Maradok a te sirig szeretö, téged lelkedet csókoló