Móricz Zsigmond – Holics Janka (1904-04-18)

  . 1904. ápr. 18.  

  Édes Drága  !  

  Végre megkaptam az elsö fecskét, még tegnap. Hogy milyen öröm volt, azt nem igen tudom elmondani. Délután   jöttem haza felé (lásd később!) s itt azzal fogadtak hogy megjött a várva várt levél. – Elolvastam. Persze nagy megdöbbenéssel, hogy bár 16-án tétetett postára, (igaz, 13-án datumozódott) még akkorra se ment oda levél. Én mikor megjöttem Hetfün küldtem az elsö lapot. Nem emlékszem ki volt, férfi szinész. S azóta mindennap küldtem (I-III) nap képeslapot s levelet is vagy hármat. Remélem nem pusztul el a lapom, mert sajnálnám, gyönyörüek voltak.  

    már délben is beszélt róla, hogy mit válaszolt a "lánya". Este meg, mikor megtudta hogy csakugyan válaszolt, rögtön követelte tőlem a levelet.  

  – Ohó, – mondok – nincs benne meghatalmazás hogy odaadhatom.  

  – Hát ne add ide csak mondd meg, hol van, majd elveszem én. ( én már akkor feküdtem, este 9-kor s izzasztó kurát szenvedtem.)  

  Nálam volt a fejem alatt s ő tényleg birokra kelt velem s hatalmas dulakodás után szerencsésen elrabolta a levelet. (Igaz hogy nem is akartam "életem árán" is megfosztani tőle.)

Hanem máskor nem fogja elvenni!!!

[beszúrás]

 

  Nagy gaudiummal fogott hozzá az olvasáshoz s a bepislákolni akaró   karhatalommal távolította el.  

  Elolvasta s egész átalakult az olvasás alatt.  

  Mondhatom, hogy nagyon megszerette már magát!  

  Még mikor a leveleit irta, a verseseket, még nem olyan szívvel írta, mint most a hogy gondol Reád!  

  Hisz még akkor nem ismerte magát. És a ki megismeri azt az okos, édes, bizalmas lelket, a ki a  , az én   szivében lakik, – az mind megszereti nagyon, nagyon a tuladjonosnőjüket, azt a szépet!  

  De ugy senki sem ismeri mint én, – s ugy senki sem szereti – – – mint én!  

  – – –  

  Rövid leszek ez egyszer.  

  Egyébröl irok.  

    voltam; rajta ne busuljon. Ő már (nem hinné!) gyönyörüen kiheverte azt a kis ugynevezett "csalódást." Szép, víg, kövér. Mondtam is neki:  

  – Most csak azt szeretném tudni hogy   is így beszélne-e már rólam?  

  – Én szeretem  . Kicsi  ! De ha nincs rá mit adni. Na.  

  – Igen, igen, ha Ö is így mondaná – Mit gondol két hét alatt begyógyult volna a sebe?  

  – Phü, no de ilyet…  

  S egyszerre csak visszavezérlődött a régi hangulatba, – sirt is.  

  De én nem beszélek kicsinylöleg rólok. Szegény két gyerek. – – –  

  Nem soká voltam ott. Mikor bucsuztam jött Emma néni, – No!  

  De már nem beszélek, mert pletyka volna, ha még azt is elmondanám, hogy ugy fogadták mint egy –  

  Pedig én csak hallani vágyom a pletykát, és kivált csókolni vágyom magát édes édesem.  

   

  Trigonon, kithara, lant.  

  (görög vázakép.)