Móricz Zsigmond – Holics Janka (1903-06-27)

  Mélyen, mélységesen mélyen tisztelt  !  

  Szomorodott szivvel kértem meg közismert s kedvelt papirkereskedőnket,   Nagysám udvari képes lappal kurizálóját, hogy vigasztaljon meg egy levélpapirral, a melyre érzelmeimnek tekintélyes áradata reá férjen, és ő, ime csinosan megfelelt benne vetett bizodalmamnak, mint gyönyörű szép, barna szemeinek e papirtól s az egész világtól irigyelt pillantása már régen észrevette; óh fájdalom, hogy csak ügyetlen ujjaimnak éktelen macskakaparásával s nem csucsorgó ajakimnak forró suttogásával mondhatom el ezt.  

   

  1903 junius 27.  

  II. Kedves  ! Drága Szivem! Mikor leszek oly szerencsés hogy ujra látlak?! Menjek most, vagy csak augusztus elején, ebben fogyok ez időszerint. Ha most itt maradok, az a bohó kis lyány, – gondolom egyik perczben, majd azt gondolja, hogy csak hitegeti, csalogati őt az én rosz fejem. A másikban meg ujra azt gondolom, hogy kötelességem most itt maradni, ha ő itt volna, ha elbeszélhetnék neki mindent, ő tanácsolná, hogy most ne szalasszam itt el a megkezdett munkákat. De a másikban meg ujra sajog a szivem és nem izlik se munka, se lusta tétlenség – semmi. Szeretnék menni, rohanni, felüdülni, – enni sóskát ződön… Azután meg ujra neki buzdolok és tervezek, dógozok tovább. Azután meg eszembe jut, hogy de ő nem is ír, s azután ujra elmegy a kedvem az egész világtól.  

  Tetszik ez az észjárás? Ugye nem. Szidjon meg érte. Szidjon meg de – irjon. Irjon. Ne fogadkozzék, hogy nem ir. Ha tudná milyen hatással van rám, ha azokat az édes, erősakaratu, határozott vonásokat látom, tudom, nem sajnálná tőlem gyöngysorait.  

  III. Itt egy uj hónap. Olyan uj, a milyen még sohase volt az én értemre. Nagykoruságomnak első hónapja. A munkának akarom szentelni. S ezért az első gyökeres változás az életrendemen az lesz, hogy Budára megyek lakni. A sok járkálástól most egyáltalán nem birok dolgozni. Teljesen kifáradva érek haza, testileg lelkileg hasznavehetetlenül.   bizony sajnálja hogy ezután másféle rendetlenségben leszek, de én ezzel egy csöppet sem törődöm, t. i. a koszttalan állapottal, a mire kilátásom van. Próbáltam én már czifrább napokat is. És fogok próbálni, a császár kegyelméből.  

  Igaz! Ma délután kaptam meg az értesítést katonáéktól, hogy nem helyeznek át . kell szolgálnom.  

  Ez kétségbeejtő abban az esetben, ha Maga itt lesz!!!  

    szerettem volna ma beszélni erről, – s   egyébbről, de nem voltak otthon, vásárolni jártak, rendkivüli sajnálatomra.  

  Óh hogy Maga nincs itt!  

  Felmentem a lakására, hát lakat van az ajtón!!!  

  IV.   néni nincs. Én azt hittem, hogy Hetfün mennek ők. Vagy mult Hetfü volt az már? Legyen olyan szives, kedves, olyan jó, mondja meg neki hogy én egészen biztosra vettem hogy itt vannak még s a mai egész délutánt nekik akartam szentelni. Jó egészséget kivánok neki, – de még másnak is, mind az egész családnak, ism

[törölt]

« é »

erősen és ismeretlenül. A   hol van? Ő is ott? Akkor ő neki is ott kivánok minden jót.  

  És most folytassam a hol elhagytam? Hát, annyi, de annyi gyónni valóm volna. Ugy felgyűlt már bennem, hogy majd kicsordul. De nincs ki előtt válljak vallomások szökőkutjává. Papirra se tehetem. Hiszen scripta manent, pedig ezeknek az ilyen buzogásoknak jó ha volánt.  

  Van barátnője? barátja? (Nyárettyen Gedeon, – vagy hogy is hivják azt a tanitó ur vetélytársat jelentkezet már? Okozott gondokat? Szivbeli gyötrelmeket?) Mit csinál egész nap? Hányszor szokott egy héten a kuglizóba menni? Milyen izü az állandó kedélyhangulata? Óh maga okos, erős – a mit akar megteszi ilyen dolgokban is, maga nappal sose gondol rám! Mondja? csak az éjjelei az enyémek? Vagy az se ugy. – Óh én szamár! Hisz én azt megérezném!! Én hiszek abban, hogy együtt érez két szerelmes sziv. Magának most föltétlenül eszébe jutottam. Én is verset irtam abban a perczben mikor maga irt levelet egyszer, valakihez, – nem mondom meg, mert fájdalom nem tudok ujjal rámutatni, hogy – kihez.  

  V. Ugy látszik kicsiny a papir. Hisz én tudnék ilyen sületlenségeket irni reggeltől estig, estétől hajnalig. Ugye ne irjak? Ugyaz magát genirozza; fél a postától? hogy megint kompromittálja egy levéllel? Ne irjak? Valahogy ezt ne igenelje, mert… mert mindennap irok akkor. Semmit se csinálok akkor csak irok. – Jaj nem ugy volna, elcsüggednék. Talán. Nem tudom. Nem is szeretném megpróbálni.  

  VI. A rendőr bácsi már vizsgál, hogy nem valami hajléktalan vagyok-é, a ki a postán irja meg – mit is? A szerelmes leveleit.  

  Igen! Ha magának rosszul esik az uj terminusig várni, ha zokon veszi, hogy reményeit a sors vaskeze ily durván tépi szét, azazhogy váratják mig aratás lesz. – Szóval, ha magának csak a legkisebb hajlama jön a lesoványodásra, a mivel fenyegetett édesem! szépem! jóm! szivem! bizony mondom hogy rögtön utra kerekedek. Rögtön  

  VII. De már talán ideje volna befejezni a levelet. Nekem ugyan van időm; a postát se zárják még, de maga talán unja ezt a sok firkát. Ne unja édes! én oly mohón olvasom mindig, ha elém akad egy sora…  

  Mondja, haragszik még a Bulkeszi sületlen, izetlenségre. Egész komolyan, mindig elpirulok, ha eszembe jut. Már csak azért is irjon, hogy e felől megnyugtasson, de erről ne irjon sokat, mert langolni fog arczom a szégyentül.  

  Irjak még? Mit? Irhatom, hogy csókolom száz meg százezerszer!? – Bántja magát az én stilusom? Én olyan boldogtalan vagyom. – Csak addig boldog mig levelét olvasom s magának irok. Csók: !  

  VIII. Ezennel kifejezem magas elismerésemet a posta iránt, a mért ilyen jó tollat tett ki egyet! A többi kutyának való, – annak szánták. De ezt – szerelmeseknek. : .  

  IX. Mulasson jól s irja meg, hogy hogy mulat jól. S tanácsoljon hát én hogy mulassak jól? – : .  

  X. Most menjek? 3 napra, vagy aug.ban félhónapra? Én ugy habozom. Mért nincs itt? Hogy tanácsolna? : .  

  A postán irok egy disznóságos asztalon, az fertőztette így meg ezt a szép fehér lapot.  

    az uj kocsiján egy bukéttal főbe sózzák.  

   

  Husvéti tojásnak is beválik. Meg van még a magáé?