Pallagi Erzsébet – Móricz Zsigmond (1894-03-23)

  az 1893–1894-es tanévben harmadik osztályos gimnazista volt a . Lásd: Czine Mihály, Móricz Zsigmond útja a forradalmakig (Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1960), 52. Ebben az időszakban váltak számára teherré a gimnázium merev normái, ahogy az író fogalmaz: "ekkor harmadik gimnazista koromban szabályszerű kiábránduláson mentem keresztül". Forrás: Móricz Zsigmond, "Debrecen és Sárospatak útján jártam én", Pesti Napló, 1939. júl. 9., 9. A tanári kar az eminens diák tanulmányi előmenetelének romlását igyekezett megállítani, a már önállóan gondolkodó 15 éves diák azonban fontosabbnak tartotta bontakozó irodalmi terveit.   tanulmányi eredményei az 1893–1894-es tanév első félévében kezdtek romlani, a második félév felé közeledve sem következett be változás. A tanári kar a jeles tanulótól megszokott biztos feleleteket várta el a diáktól, Móricz azonban a tananyag helyett már más olvasmányokon gondolkodott, saját módján képezte magát. 1894 januárjában kezdte meg feljegyzéseit írni a Fehér könyv  című kéziratos könyvébe. Forrás: Móricz Zsigmond, Fehér könyv, kézirat, PIM M. 129.; Móricz Zsigmond, "Debrecen és Sárospatak útján jártam én", Pesti Napló, 1939. júl. 9., 9.

A kitiltás gondolata valószínűleg nem a tanári kartól, hanem a kisdiák   eredt. A tanári kar nagyobb figyelmet fordított rá tanulmányi eredményeinek javítása érdekében, mint más diákokra. Az a törekvés, mely   tanulmányi jegyeinek javítására irányult, különösen egyik tanára részéről, terhet jelentett a zárkózott tizenöt éves diák számára. "Azt akartam, hogy csapjanak ki." – írja Debrecen és Sárospatak útján jártam én  című visszaemlékezésében. Móricz Zsigmond, "Debrecen és Sárospatak útján jártam én", Pesti Napló, 1939. júl. 9., 9.

  a negyedik osztályt otthon, kezdte meg. A gimnáziumot végül fejezte be.

  1893 második felében vett házat , amelyet ő maga javított ki. E levél alapján úgy tűnik –   állításával szemben, aki 1893-ra teszi az építkezés idejét –, a munkálatok még 1894 márciusában javában folytak. Kováts Dániel   egyesült államokbeli útja így majdnem biztosan nem 1894 tavaszától őszéig tartott, ahogyan   írja, hanem 1895-ben kerülhetett rá sor. Vö. Móricz Miklós, Móricz Zsigmond indulása (Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1959), 475.; Kováts Dániel, Móricz Zsigmond és Sárospatak (Miskolc: Felsőmagyarország Kiadó, 1994), 40–41, 47.

  (1859–1924)   édesanyja,   református lelkész és   legidősebb gyermeke. Felnőttkort megért testvérei:  ,  ,  . Édesapja korai halálakor, édesanyja küldte nagynénje,   családjához. A 10 éves lány   testvérénél   főiskolai és gimnáziumi tanárnál talált otthonra, ahol két évet töltött s a család fiúgyerekeivel együtt elsajátíthatta a gimnázium I. és II. osztályának tananyagát, így tett szert a latin és a görög nyelv megközelítőleg alapfokú ismeretére. Később anyai nagybátyjánál, a 19. század elején még nagybirtokos múltú Szegedy családnál lakott,   . 1874-ben édesanyja eladta a birtokot és vett egy kisebbet, ahol testvére,   gazdálkodott.   Csécsén már a családi munkában segédkezett. A paraszti szegénységben élő családban ekkor is élt a néhai családfő,   beregi református egyházmegye főjegyzője által képviselt életszínvonal emléke, a falusi értelmiség tudatvilága.   igyekezett a család vagyoni helyzetét megszilárdítani,   adta lányát feleségül.   1878. május 30-án házasodott össze  , akitől kilenc gyermeke született (közülük kettő,   1885-ben csecsemő korában és   1893-ban vagy 1894-ben kisgyermek korában meghalt).   alakját   számos írásában (elbeszéléseiben, regényeiben, tanulmányaiban, nyilatkozataiban, naplóiban) megörökítette, többször is hangsúlyozva szerepét írói arculatának alakulásában. Lásd: Móricz Zsigmond, "Vallomás", Pesti Napló, 1927. máj. 22., 2–3.; Móricz Zsigmond, "Áldozócsütörtök", in Móricz Zsigmond, Esőleső társaság (Budapest: Athenaeum, 1931), 174–197.; Móricz Zsigmond, Életem regénye, Móricz Zsigmond művei (Budapest: Athenaeum, 1939), 13–14.; Móricz Miklós, Móricz Zsigmond indulása (Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1959), 50–51.; Czine Mihály, Móricz Zsigmond útja a forradalmakig (Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1960), 13–14., 19–21.