Elek Artúr – Móricz Zsigmond (1911-02-12)

  , 1911. febr. 12-én  

  Kedves  ,  

  annyi idő múltán csak most köszönöm meg, hogy elküldte a Sárarany-t , és alkalmat adott vele, hogy elolvassam újra azokat a helyeket, a melyek annyira megragadtak még a mikor Nyugatban[PIM] volt megjelenőben a regény. Nagyon elfoglalt ember vagyok én itt, annyi a látnivaló, a tanulnivaló, és annyit kell hazadolgoznom, hogy a levélírásra úgy kell lopnom az időt. A Sárarany  nagyon szép munka, meg lehet elégedve véle, büszke lehet reá. Kíváncsi vagyok, hogy mit szól hozzá az úgynevezett kritika? Én itt még semmit sem olvastam róla.  

    tegnap s   ma érkezett leveléből értem, hogy mi történik odahaza a Nyugat körül. Fel vagyok háborodva, és mélyen sajnálom, hogy a segítségére nem siethetek  .   tudom, hogy maga is, Kedves Komám, elment a Palermóba[PIM], vagyis nyíltan   mellé állt. Becsületére válik az elhatározása és nekem különösen nagy öröm. De természetes is, hogy   nem lehet cserbenhagyni, a mikor   kerül szembe. (Hogy is olvassák magyarul ezt a szép szót, hogy:  ?) Ilyen messziről igen tökéletlenül látom a dolgokat, de sajnos, úgy érzem, hogy a szakadás jóvátehetetlen. Nagyon sajnálnám, ha a sejtelmem igaznak bizonyulna, mert az egyúttal a Nyugat-nak is pusztulását jelentené. Meg vagyok róla győződve, hogy   az ő utálatos intranzigenciájával, a mely az első pofonra, bizton tudom, el fog csöndesedni, vesztibe vinné a Nyugatot. A mi ódium eddig terheli, azt is ő rakta reá. Ugyan ki fogadná el az egész magyar irodalomban vezérül (pedig annak akaródzik) az  ? Tán az   hivatalnokai. Mindig állítottam, hogy tehetséges ember, de ízléstelen, tapintatlan, vaskosabban: ordináré mint a parvenük. És most szerkesztői ambíciói támadnak! Ha én volnék, megmondanám neki ezt, vagy ehhez hasonlókat.  

  A mi még inkább meglep, sőt megdöbbent: hogy   nem átallta   mellé állni. Ezt vagy nem értem, vagy nagyon is értem, s akkor még szomorúbb az eset. Akárhogy is: nekünk, a kik tudjuk, hogy kicsoda  , hogy milyen szív és milyen nemes lélek, milyen önfeláldozó barát, milyen önzetlen rajongója mindenkinek, a kiben tehetséget fedez föl, milyen jellem és milyen tehetség, egyszóval: milyen kiváló ember, különb mindannyiunknál – nekünk meg kell állanunk mellette, ha akármi lesz is.  

  Nem is sejtem, hogy mi lesz. Legjobb, természetesen a kibékülés, vagy a kiegyezkedés lenne. De úgy látom, hogy a dolog nagyon elromlott már, és tartok tőle, hogy béke már nem fejlődhetik belőle. Maga, kedves barátom, a ki közelében van  , legyen az én helyettesem is, és tartson ki mellette az én nevemben is. Én szívvel-lélekkel magukkal vagyok.  

  A   útján hallok hírt néhanapján magukról. Hogy   kisasszony szépen fejlődik, s hogy talán nem sokáig fog már egymagában kántálni. Minden jókat kívánok minden tekintetben s mindörökké.  

  A Nyugatban[PIM] szorgalmasan olvasom a legújabb regényét  és nagy érdeklődéssel. A diáktanya leírása s kivált a Laczi diák lelkének rajza nagyon igaz és nagyon szép.  

  Most pedig barátom, fáradtan és törődötten, mert napok óta hült ember vagyok (a miről a hozzámtartozóknak nem szabad tudniuk) s éppen hogy lábbadozok belőle.  

  Tehát szeretettel. Csókoltatom kedves   kezét s   száját, mint ahogy az olaszok mondják.  

  Barátja