Móricz Zsigmond – Holics Janka (1910-04-28)

  Ne engedd hogy valaki elolvassa ezt a levelet!  

  Édes, édes,  !  

  Jaj de jó napom volt ma. Olyan bájos levelet nem tud írni senki, hiába! mint az én édes kis drága  ! Egy óra hosszáig hangosan kacagtam, kint a szabadban, míg olvastam. Minden mondatát ki tudja hányszor élveztem végig, egyemmeg azt a gyönyörü kis bájos kedves, puha jóságot, azt a kis gyönyörüt. Be szeretném látni a  , jaj de szeretném látni már a szívem virágát. Ma olyan sokat beszéltem rólad, mindenfelé minduntalan szóba hoztalak. Vadidegen embereknek is mindjárt eszembe jutott valami a " ." Ez a   ideül mellém az asztalhoz s azt mondja:  

  – Megint irsz a  ? – Megint! – mondom én, de bosszant hogy itt ül, mert nem merek olyan fesztelenül mosolyogni tovább, mint addig, hogy meg ne kérdezze, mit mosolygok.  

  Nohát én ugy tele szivom magam benyomásokkal, mint egy spongya vízzel. Azt hiszem bőven lehet majd csavarni belőlem a falut, ha kell. Délelőtt láttam egy remek falusi gyűlést itt az irodában, olyan finomat, mintha csak  , hazánk nagy írójának müveiben olvastam volna. (  már három helyre adta a Sári birót , most a negyedikre igérte oda, de fogalma sincs róla kinél veszett oda, s igy itt nem olvashatom a kiváló iró műveit, hát kénytelen vagyok a sokkal kevésbbé müvészi élettel megelégedni.)  

  Édes, közben két megharagító dolog jut eszembe: egyik, hogy nem eszel, mert nincs mit! másik hogy nem mégy kocsikázni! Édes drágám, egyél, egyél, egyél. Nincs olyan drága étel, a mit te meg ne érdemelj lelkem drágám, s nincs olyan hatlovas hintó, a melyért odaadnám azt az örömet, hogyha jókedvvel kocsikázol. Egyél, egyél!  

  Én bezzeg eszem, most van étvágyam, mert sokat vagyok kinn a szabadban, sokat mozgok s ugy pusztitom az ételt, mint a semmit. Ha te azt hiszed, hogy sokat irtál, nagyon csalódsz cukrikám, olyan ritkán irsz, mérföldes távolban vannak a sorok egymástól. De jó volna lefogyni, mint az alakzat/ok/ban szó. Na ez nagyszerü,   hogy sietett, mert ő rá roppant szükség van a keresztelésnél, engem aztán most már nem akar elereszteni   ur, vasárnapra már egész társaságot hívott össze a tiszteletemre. Azt mondja, hogy rám is nincs szükség, mint   nénire, de ugye lelkem édes, nincs igaza benne? Ugye meguntad már a magadban fekvést, mint én drága angyalom. Nincs a ki molesztáljon, a ki alkalmatlankodjon, ugye így unalmas, édes kedves! krumplileves-ed szomoru és szeretné ha te is itt volnál – Ugy utálom azt a , szeretnék már száz mérföldre lenni onnan veled. (Hű de sokat irsz! – azt mondja   ur s megyen aludni.) Tudod hogy egy betüt sem tudok dolgozni. Nem is fogok nálad nélkül. Hiába haragszol érte, mihelyt melletted vagyok, mindjárt irodalmi formát öltenek a gondolataim s azokat le is kell, le is tudom irni – de ha nem vagyok veled, nem tudok a világért sem gondolni irodalmilag valamire. És igy míg most tétlenül heverek, meglátod, ha veled megyünk el nyaralni, nem fogok heverni, hanem rögtön nekiülök gondolkozni. Látod, ugye ebből látod, milyen jó urad van, hogy tele vagyok veled. Édes, édes!  

  Jaj de kevés betű van ezen a maga utolsó oldalán. Hogy lehet így tékozolni a papírt, én még a kikezdést is sajnálom. Pedig maga igen szereti a sürü kikezdést és a rövid sorokat. Levélben is? Igazán végig elolvasod a mit irok? Hiszen csak, volna itt a gép, akkor 10 nyomtatott oldalas levelet irnék az én szerető hitvesemnek, az én páratlan üdvösségemnek. (Köll még papíros? célozgat   bá, mert azt hiszi 4-ik oldalon irom. Most igen szorgoskodik megyen friss vízért s azt kérdi én is iszom-e?) Pedig ma este beszedett az öreg egypár pohár borocskát. voltunk a papnál, a ki olyan dolgokat beszélt, hogy egyszerüen csak irni kellene. Le is fogom írni. Nagy vacsora is volt s most jöttünk haza órakor kocsin.) Furcsa nép az; ezek azok a népek, a kiknél az asszony egy éves koráig nem csókolja meg a gyerekét, csak mikor már beszélni tud, de akkor is csak ritkán. Ellenben a férfi parancsol az asszonynak s ugy küldözgeti még kocsis után is, hogy na! Fura látvány volt a családi békés életnek ezt a formáját látni. Mióta itt vagyok folyvást ugyanaz a gallér s nyakkendő van a nyakamon. A vasárnaptól csak azért félek, mert nincs nálam más ing, s ez olyan fekete már most is hogy szégyellem. Na, lesz nekem bajom ezzel a 120 tojással!  

  Gyönyörü itt a mező is, az ég is, ott most olyan hideg van, hogy   bá attól fél, hogy kifagy a világ. Borzasztó állapot is ez a mezei gazda sorsa, hogy teljesen az időjárás szeszélyétől függ az egész évi termése. Egy nap alatt minden tönkre mehet. Már én is kezdek beletanulni, hogy folyton az időjárást lessem. Furcsa hogy itt mindenki ismeri mindenkinek a gazdasági dolgát, a legkisebbet is. Vajat viszek, de nem tudom, melyik napra rendeljem.   vitt egy kilót, én viszek még két és felet, elég lesz? Nem tudom, mi lesz, ha Lichnerné csakugyan itt hagy bennünket szombaton! Ki főz vasárnapra. (  a Sári bírót  dalolja illetőleg huhukkolja. Ugy vetkezik mint egy polinéziai majom.) (Istenbizony nem fogok én se dohányozni! – aszondja – agusztusát ugy rontja az embernek! monologizál, – mintha abba volna valami jóság, hányszor mondtam, hogy az gazember a ki kitalálta, ha az valamire volna jó de semmire, – így beszél ő mint Hamlet, magában. Ki beszél magában? A bolond?) Az a legnagyobb bajom vele, hogy nincs felesége. Olyan haszontalan élet ez így vele és nála, hogy én már most is meguntam. Nevetnek, csudálkoznak és sajnálkoznak rajta, mint kinlódik magában. Már mondta vagy háromszor, hogy jó volna egy asszony! De nincs a kit ő már elvehetne. Persze a neki való lányok már mind férjhez mentek. Hálistennek bizony nem fáj a fejem. De nem is iszom bort. Az este ők elfogyasztottak jó három litrit, de én nem egy pohárnál többet.  

  Édes, ird meg lelkem, hogy menjek már haza, akkor rögtön megyek. De itt mindig uj látnivaló kinálkozik, holnap megyünk vizitelni egy csomó helyre, holnapután , hétfőn a milliomos  , a kit én borzasztóan szerenék látni. Semmi ujság, én senkinek se kellek? A Világra[PIM] kiváncsi vagyok, észreveszi é hogy nem kap tőlem levelecskét. Nem is irok többet, ha jóvá nem teszi a mit vétett. Pedig remekül gyűl a számára az anyagom.  

  Most (  félbeszakitott, hogy a pikanteria filozófiáját előadja nekem. Ő persze anyit tud arról, hogy "az szomoru dolog, ahol az erkölcs hiányzik az életből."  

  Én ellenben jaj de igen nagyon szeretnék most otthon lenni, melletted. Ha most ott teremhetnék melletted, ugy megölelnélek, de ugy! tudom nem mondanád hogy menjen, menjen, menjen az ágyára! Ugy végig csókolnálak tetőtől talpig, hogy nem volna a te édes aranyos szép testednek olyan pontja, ahol ne csattanna el egy csomó… Nem bizony még ott sem, ahol

[törölt]

«

[...]

[hiányzó szövegrész]
Kiterjedés:
Ok: olvashatatlan
Egység: szó

»

[törölt]

« van »

. Drágám, gyönyörüm, édesem, kedvesem ugy

[törölt]

« megbasználak most, mert ugy áll a faszom hogy fáj »

. Csak ne üss meg, ne is haragudj meg, de bizonyisten nem

[törölt]

« hagynám abba háromóra hosszig a »

[törölt]

«

[...]

[hiányzó szövegrész]
Kiterjedés:
Ok: olvashatatlan
Egység: szó

»

. Imádlak, csókollak, meghalok érted. Édes egyetlenem, drága mindenem, mindenséges drágaságom, csókollak, csókollak

[törölt]

« kinyallak, kiszoplak. »

A fejembe tolult minden vérem és a szemem káprázik, mint

[törölt]

« ha »

legénykoromban. Drágám, drágám, édes angyalom, szüzem, szentem. Kicsim picim

[törölt]

« édes pinám. »

Meg vagyok bolondulva s nem tudom reggelig mit csinálok nem csuda volna ha szétpattanna a fejem s ha reggelre megőszülnék. Ugy szeretlek, ugy kívánlak imádott édesem. Estétől reggelig imádlak édesem. Örökké, örökké. Gondolsz-e most ?