Nagy Lajos – Móricz Zsigmond (1901-03-05)

  1901. már. 5.  

  Kedves  !  

  Mikor kezembe vettem kedves, becse

[törölt]

« le »

leveledet, engesztelhetetlen természet ellenes létben lettem legyen. Ezt a sok e betüt daczosságomnak köszönheted, mert csak nem dühös lettem, hogy miért kérült össze e két szó, hogy kezembe vettem s pláne utánna kellett volna irnom még ezt is hogy kedves leveledet.  

  Na hát mikor kezenbe adták én ott feküdtem az ágyamon vasárnap reggel tisztességére – uram bocsá! nem egész józanon. Előtte való este egy coetus lakó bucsuzott el s a búcsúpohár, (fenn a coetusban történt) a vizespohár volt, s én elkésvén egy kicsit fenékig üritettem mindig, s hogy utól értem őket, azt megmutatta a másnapi fejzúgás és fanyar kedv, csak ugy mormogtam és bámultam bele a nagy világba. De ennek hál'Isten! vége!  

  Kedves   – ni nagy betüvel irtam! – nem mondom én hogy   nem tud beszélni, de én inkább csak azt akarám vala mondani neked, hogy mert ily hosszú jellemzéseket használ a történet folyama lesz lassú s ebben csakugyan – ilyen formán tehát – igazam van. Egyébiránt a díót felveszem s igyekszem megtörni, Ha Manfréd , Kain    leköt a szivem mélyéig ezt is csak majd tudni fogom olvasni.  

  Te szinte előttem vagy, amint rohansz végig az utczákon, sötét tavaszi estén, fejedet a vállaid közé rántva vagy besülyesztve keresvén az uton egy soha elnem vesztett kincset. Jaj ha veled lehetnék, de sokat tudnék beszélni, de jó fiu volnék; ugy irigyellek te abban a , mindent látsz s következőleg mindent tudsz, én itt semmit, unalmas ismert előttem minden, az élet léha s még csak nem is izgatja az ember lelkét, ha csak a testét nem kinozza néha. Hej járnék én négyrét görnyedve cs

[törölt]

« é »

k én volnék te! Ugy vágyom innen el, pedig vannak a kik szeretnek, de egy sincs a kit én ugy szeressek, a hogy kellene s megcsalom őket így napról napra! Mennyi bűn terheli a lelkemet! Megtanultam a farizeuskodást. S még két évig itt kell őriznem a Collégiumot. Nyugtalanúl élni a könnyelmü kollégák közt.  

  A multkoriba felmentem csaknem! majdnem! ! A theologus congressusra voltak kegyesek kollegáim egyik képviselőnek kiküldeni, de: – legalábbis – nem levén, itthon maradtam.  

  Pedig ugy vágytam látni azt a , nem tudtam ugyan, hogy te ott vagy csak sejtém, meg aztán van ott több ismerősöm, egy festő is:   a rajziskolában stb stb. = ez barátom!  

  De az Isten áldjon meg én már csaknem mindent leirtam magamról, te is irj nekem hogy vagy? miket irogatsz? hova? mik a terveid? Mit csinálsz? vannak e ismerőseid? ideálod? ideáid? protektoraid? milyen ember legifjabb   ismersz-e irodalmi embereket?  

  Most kíváncsi vagyok a   vers kötetére Én nekem úgy tetszik az a fiu! – szalon költő – oly kedves egyszerü minden verse, kedves fordúlatokkal.  

  pl.  

  Hm. Piroska! Igen bizony: "Piroska! ez a név! jaj nekem ez a név"! Ismerem utczáról, egy párszor utánna rugaszkodtam már; magában ment igyekeztem észrevétetni vele valamit a mi félig sikerült is, félig ördögöt! egészen! S ugy is kevés: hogy érdeklődöm iránta, hogy bámulom, hogy csodálom, egyszer szembe jött velem, már akkor sejtett valamit, s hogy közelebb jött azt találtam mondani jaj Istenem be szép! s erre elnevette magát!  

  Nem magas, fekete haja s szeme van, arcza sárgás zománczczal van bevonva (:ez frázis:) gyönyörüen tud nézni, méltóságos komolysággal, de kedvesen. Beszéde meg igazán felséges, de shajna mióta hideg van nincs kedvem sétálgatni az utczán arra, a merre ő jár.  

  Na nem vagyok talán már konok sem, de te légy még konoktalanabb,

[törölt]

« s »

ogy igazán én legyek a legszerencsésebb sereg jóismerős

[törölt]

« öd »

között.  

  A lant pönög mint irtam néha néha, de semmi kedvem sincs hozzá hogy idefirkantsak csak egyet is, majd máskor, de meg nem haragudjál.  

  Vagy hát Istennekifakereszt! ott lesz egy valami kis darabka papiron.  

  A jó Isten áldjon meg hosszú leveledért, én is fogok még ha az idő bételjesedik egykor ily hosszú levelet írni neked!  

  Fáre well!  

   

  1901 márcz. 5  

  U. i. Nem ijedjél meg a rózsaszinű boritéktól