Móricz Zsigmond – Holics Janka (1904-10-14)

  . 1904. okt. 13.  

  Édes  !  

    jobban van. Sokkal jobban. Azóta rohamai nem voltak, erösödik is. Állandóan fáradt ugyan, de jókedvü.  

    bent van és főz   közösen. Tanul főzni, – nem  , – hanem  . Szegény szinte bosszus, hogy semmit még a legkisebb dolgot sem ugy kell nálunk csinálni, mint ő a hogy szokta. Bizony édes, majd te is megtanulod! Ugye meg? Na ugye?  

  Nézek lakást, már holnap, eddig egyéb gondjaim voltak. És butort is.  

  A Magyar Szó vasárnap körülbelül közli egy tárczámat. . Az ilyen amolyanokról semmit se tudok. Voltam fenn a szerk-ben, de nem volt fenn már akkor az én esmerösöm. Csak ott hagytam a cikkeket.  

  Igaz! Mellékelve küldök egy dicshimnuszt, örüljön neki   és örvendezzék, hiveinek és hódolóinak rajongásának!  

 

[törölt]

« Én »

A szerzöt – nem ismerem, csak hirből.  

  A fogam fáj, nem nagyon, de kellemetlenül.  

 

Bpest

Budapest

. 1904. okt. 14.  

  Ma folytatom a levelet, mert – tegnap abbahagytam.   folyvást jobban van, már holnap fel akar kelni, de nem engedjük meg ha lehet.   nálunk vendég szerepel a konyhában.   szeretné, ha mindig nálunk lenne, de ennek két akadálya van, 1. hogy nincs helyünk, – igy is igen sokan vagyunk s nem tudom hogy lehetne elhelyezni egy ágyat még. – 2. mert nem tudom ö mit szólana hozzá, félek nem jönne mert – sokan vagyunk, – mert a kosztunk nem az ö izlése szerint való, – mert   néni nem engedné, – mert még nem tudom mi oka lehetne még. – – Az azonban bizonyos, hogy nálunk igen nyugodt élete lenne lelkileg, soha senki meg nem bántaná, az én öcséim ugy tisztelik, mint igazi rokon nénit.  

  De erröl csak magának irok édes, mert még nem érett a gondolat annyira, hogy tárgyaltassék.   szeretné! Ö neki jó volna és   igen sajnálja mert az ö élete most egy kicsit tövises.  

  Mi (t. i. te meg én, –) nem vehetjük magunkhoz, mert megvallom, nekem egy pár évig nagyon káros volna egy harmadikat is befogadni, – mert – nem jön a Muzsa, ha valaki van a szobában te rajtad kivül édesem! Ugye értesz és félre nem értesz?  

    irtam, hogy jöjjön. Este adtam fel a levelet. Másnap délben sürgönyöztem, hogy már nincs semmi veszély, s este

th.

[bizonytalan olvasat]

az elsö után 24 órára irtam részletesen, hogy ne aggódjon s ne törödjön. Most is irok ujra. –  

  Nekünk most már semmi nagy bajunk, hogy a gond elrepült. Én ujra a könyvtárt bújom, holnap estére egy czikket irok   szinész életéről. A Péczely czikket – olvasta ugye édes? Kissé szerencsétlenül járt mert

[törölt]

«

[...]

[hiányzó szövegrész]
Kiterjedés: ismeretlen
Ok: olvashatatlan
Egység: karakter

»

  meghuzgálta. Nem sok sort huzott ki, de igen fontosakat, értelemzavarókat. Kivált a gondolati és eseményekről való átmeneteket törölte el. Nem igen fontos, mert

[törölt]

« gy »

ugysem volt érdekes a czikk. Bár bizonyos vagyok benne, hogy ilyen igazán nem fogta még fel senki a   szerepét, de hamar kellett megirni, – egy nap alatt s én nem tudok könyed lenni csak – harmadnap. Tudom hogy a Petöfi czikkel is igy fogok járni, bár itt is vannak érdekes gondolataim.  

  Édes! Olyan nagyon le vagyok foglalva ezekkel a dolgokkal most, hogy nem tudok szerelmes leveleket irni. Reális az észjárásom. Bár tegnap irtam magához szerelmes levelet, de azt nem magának édes, hanem jóakarómnak…  

  Hát maguknál hogy megy az élet, édes lelkem, édes boldogságom? Varrsz, vagy – vársz? Csönd van, vagy

[törölt]

« tán »

viharos az óczeán? Irjál róla, de öszintén és teljesen. Akár mi történt és akármi történik. Ha már meg nem szoktam volna, hogy "fiatalembereknek nem sok levelet szoktál irni", most aggódnék mért nem kaptam eddig levelet töled. De hát biztosan azért, mert még én is fiatal ember vagyok. – Ha láttad volna micsoda ováczióval fogadtak idefenn, – de persze én velem nem szokás kötödni, ugy hogy mihamar rendes mederbe terelödött az élet. Komoly ügyemből nem lett csufolódók száján tréfa, pedig egyetlen tiltakozó megjegyzést sem tettem. –  , mióta visszajöttem egész érdeklödő lett, a mi nála szokatlan dolog. Ö rá se néz a munkatársaira, s most elöre köszön, szól valamit, nyájas. No persze! – Ezt is magának köszönhetem édes. Most már ember vagyok.  

  De nem beszélek többet ilyen hiábavalóságokat, mikor komoly dolgot is izenhetek: Csókollak! Csókollak szivvel s lélekkel, komolyan, mélyen, mélységesen. Reszketve a gyönyörüségtöl… és csókba fájduló szívvel. Vannak álmaid?! Irj édes, édes, irjál édesem csókoló