Móricz Zsigmond – Kozma Andor (1904-02-06 előtt)

  A Nyelvtörténeti Szótár ügyében – Levél   úrhoz –  

  Hogy a   föllépését jóformán az egész sajtó feltűnő rokonszenvvel fogadta, természetes. Az ember általában nagy örömmel látja, ha csalárdságot lepleznek le; a mai irodalmi viszonyaink közt pedig éppen a sajtó munkásai tudják legjobban, hogy minden vonalon mennyire uralkodik a lelkiismeretlenség, felületesség és a   által úgynevezett "abszolút anyagi" irány.  

  Az is természetes, hogy a felbuzdulás első hevében az irodalomnak azok a munkásai, kiknek nincs idejűk emésztődni és vívódni eszméken és az események általános filozófiáján – túlhaladnak az objektiv szemlélődés álláspontján. Maguk is belesodródnak az óriási roham forgatagába, s a támadás első percében semmi ellenállást sem érezvén, diadalt kiáltanak "harctéri tudósításaikban".  

  Még egy más jellemző vonása is van az eddig megjelent cikkeknek, az első mennydörgő Esti levél  óta   helyreigazításáig, az, hogy senki sem rajzolta meg a csatatért, még kevésbé a háború igazi elvi oldalát, a valódi helyzetet. A nagyközönség ma is teljesen tájékozatlan az ügy mibenléte felől.  

  Erre nézve utánjárásom eredményeként a következőket lehet elmondanom: Nyelvtörténeti Szótár nem azt jelenti, hogy A magyar nyelv teljes szótára, hanem azt, hogy azokban a munkákban levő összes magyar szavaknak lajstroma, amelyeket az első kötet elején: "A források jegyzéke" 591 cím alatt felsorol. Tehát mikor   azt mondja, hogy következő köteteiben tizenháromezer igét fog bemutatni, melyeket, a kihagytak, nem azt érti rajta, hogy 13 000 soha szem nem látta, fül nem hallotta, újonnan fölfedezett igét ad elénk, hanem csak azt, hogy ennyi igét nem a legrégibb forrásból idéz a Nyt. Szótár.  

  A Szótár maga tudományos statisztikai munka. Minden földolgozó minden egyes szót külön lapra kiírt azzal a mondattal, vagy a mondatnak a szóra nézve jellemző részével együtt, amelyben előfordult. A szerkesztő a szólapokat csoportosította, és a fontosabb tálalási helyeket összegezvén a szótár keretébe beállította.  

  De ez a statisztikai munka tudományos is volt egyúttal, mert 1. a földolgozónak a szót föl kellett ismernie, ami sokszor igen bonyolult szövegkritika eredménye volt. 2. kivált a szerkesztőnek tisztában kellett lennie a szó összes nyelvészeti kérdéseivel, értelmével, jellemével, hogy így a Szótár rendszere szerint valósággal fel tudja dolgozni.  

  Ha valaki, mint   felül akarja bírálni a Szótárt , ebből a kettős szempontból kell utánanéznie a szerkesztők munkájának.  

    főként az első szempontból nézi; talán összes adatai s kifogásai a történet-statisztikai szempontból becsülik le a Szótár  értékét. Pl. azt mondja, hogy a szavak történeti korát meghamisítja, mert temérdek szót nem az első forrásból idéz, más szóval: nem vette fel a Halotti Beszédnek, a Königsbergi Töredéknek,  ,  , a Váradi Regestrumnak  sok szavát, hogy 1475 szót csak új és legújabbkori írók s felerészben csak újabbkori szótárakból ismer, pedig széltire használják már az általa földolgozott kódexek is.  

  Ebben a kérdésben két vitapont lehet:  

  1. A szaktudósoknak lehet vitatkozniok a hibáztatott szavak létezésén is. Ha   bebizonyítja, hogy   nincsen benne bán, bél, csákány stb. a kódexekben nincsen ott a besorolt 1475 szó, akkor   olyan kudarcot vall, amilyet ember még soha.  

  2. A szótár minden szónál bizonyos számú idézetet használ; amennyi tudományos szempontból szükséges: amelyek világot vetnek a szó értelmére, jellemére, történetére. És itt vitatkozni lehet azon, hogy kellett-e idézni azokat a találási helyeket, amelyeket most   felfedezett? Ha   bebizonyítja, hogy a   által fölsorolt 24 000 adat (  szerint ennyi van a könyvében) csak felerészben, vagy harmadában is értéktelen, vagy nem fontos, akkor is vesztett   a csatán.  

  Ez a háború elvi képe.  

  Hogy rögtön megpróbáljak saját magamon egy kis ellenőrzést: minapi könyvismertetésemben, a   könyvéből futtában kikapott s   által számon kért szók igaz története ez:  

  így mondtam: "De hát a sok kihagyott ősszó: turul, bán, csákány, hit, leventa, farkas, tolvaj, unoka, villám..."   precízen ezt mondja: "  szava", illetőleg a "Váradi Regestrum  szava".  

  Ezek közül a turul szónak vitás sorsa már nyilvános.   így olvassa,   másképpen, tudósok döntsék el, melyiknek a szövegkritikája a helyesebb.  

  De lássuk a csákányt. Ezt a Nyt. Szótár 1510-1521,1517. 1565. 1617. 1673. 1650. 1663. 1807. években készült vagy megjelent írásokból és könyvekből idézi, tehát hiányzik belőle úgy is mint „ősszó”, úgy is mint „ -szó”.  

  leventa. Ez   szerint ott van már Kézaiban  is, a Nyt. Szótár csak   és  : Vitézi Énekeiből  idézi.  

  híd. Ennek a szónak megtámadása már gyanús. A Nyt. Szótár 1138. 1261. 1270. 1272. 1270. 1280. 1293. 1319. stb. évekből idézi, tehát mint ősmagyar szó megvan benne, régebbről, mint az 1282-ei  . Itt már kérdés, kellett volna-e Kézaiból  is idézni.  

  bán. Ennek a szónak némileg az előbbiéhez hasonlít a sorsa. A Nyt. Szótár Zichy E. 24-re hivatkozik, amely oklevél 1268 körül kelt, de ebben az okmányban én nem találtam az idézett kifejezést.  

  A Váradi Regestrumból  (1201-1235) valók a következő szók:  

  farkas. Ezt a XV. sz. 1466. XVI. sz. 1516-19. 1669.1673. 1702. 1771. 1598.1588. 1669. 1568.1598.1591. 1628. 1786. 1803. évekből idézi, s így harmadfélszázad évvel megfiatalítja a Szótár.  

  villám. Ezt 1519. 1592. 1604. 1630. 1673. 1763. 1772. 1750. 1786. évekből idézi. Hátra van még két szó. Ezeknek az esete rendítheti meg először a bizalmat   könyve adatainak csalhatatlanságában. Azt mondja a 111. lapon: "Kimaradtak a Váradi Regestrum szavai közül (többek között) tolvaj, unoka…"  

  tolvaj. A ennek a szónak bemutatását így kezdi: (tuluoy 1220. V. Reg.  324.) ami azt jelenti, hogy a Szótár szerkesztői jelzett helyen megtalálták a következő kifejezést: "Galadu et Titve de villa Tuluoy…" s idézik is.  

  unoka. Ezt így mutatja be a : (unuca V. Reg.  106.126.360.) Ami szintén azt jelenti, hogy bedolgozták a szövegben lévő három helyet: 106: "guendam nomine Unucam…" 126: „euntescum Unuca…" 360: "Civescastri Bolondus deuillaLeginer: Moteu, Unuca…" etc.  

  És így ha a Pogányok  írója, ha talán lelkiismereti furdalást érzett Levente miatt, vagy éppen e sorok miatt: "Előtte, fölötte jár a Turul-isten…, most nyugodtan gondolhat rá, hogy nem követett el anakronizmust e szókat használva. A ugyancsak   óta ismeri, az utóbbit meg éppen nem ismeri, de   segítségére jön, kimondván, hogy ezek Árpád-kori szavak. De arra, hogy Töhötöm unokáját emlegette, valakit tolvajnak neveztessen, vagy hídon vigyen át embereket, arra a Nyt. Szótár is teljes jogot adott neki.  

  Hogy ezek után beszámoljak a todományos harctér legújabb állapotáról, a helyzet az, hogy senki se merné megjósolni, hogy   nem győz, bár véletlenül előpattant kilenc katonája közül kettő (tolvaj, unoka) halott; egy halálosan sebesült (híd), kettő küzd (bán, turul), de négy – az áll…