Holics Janka – Móricz Zsigmond (1903-04-22)

  Édes  !  

  írni akartam Magának, mikor a postás levelét hozta; csak ma, szerdán délelőtt. És most már nem is tudok mit írni, különben a legtöbbször úgy vagyok, hogy nem tudok, igazabban: nem merek Magának írni! Mert maga olyan szeszélyes mint én és tán mint minden ilyen (– hogyis fejezzem ki magam –?) állapotban leledző teremtése az Istennek. Vagy ha nem szeszély, hát micsoda az a minden ok- és alapnélküli elkedvetlenedés olyan hirtelen és olyan gyakran? – Mondunk egymásnak valami olyat, a mi eddig szokatlan s a mi bántja legtöbbször hiúságunkat, vagy pedig – még gyakrabban – nem mondunk olyat ami inyünkre volna (ezt megint nem fogja érteni, de nem magyarázom meg) és kész a búskomorság. – Irni is azért nem merek, mert félek, hogy olyat irnék, a mivel Magát megbánthatnám. Látja, most sem vagyok képes egészen nyiltan beszélni s az én értelmemben vett őszintének lenni, de a mennyire tőlem telik, mondok egyet-mást:  

  Kifogása van az ellen, hogy én mindig leplezve, hol ritkább, hol sűrűbb fátyol alatt, – de leplezve beszélek s körülirásokba burkolom, amit leírok. Hát ez azért van édes, egyetlen jó

[törölt]

«

[...]

[hiányzó szövegrész]
Kiterjedés: ismeretlen
Ok: olvashatatlan
Egység: szó

»

(most is elöntött a láz.) mert én nagyon sokszor olyat gondolok, amit félek kimondani azért, mert tőle nagyon elpirulnék, vagy pedig azért, mert attól is félek, hogy maga nagyon szigorúan kritizálna meg engem s attól

[törölt]

« is »

irtózom, – annál is inkább, mert, mint tudja, engem igen kevésszer itéltek még el. Ha megigéri, hogy – ha akármit hall tőlem, – nem gondol rólam rosszat és szeretni fog, de végtelenűl!, – akkor, – ha lesz alkalom – mondok magamról valamit. Őszinte leszek. – Most erre, mintha látnám, milyen savanyú, kritizáló arccal mondja: "Hogy keresi, – hogy hogyan tegye magát érdekessé!" Nos, csalódik édes; úgy, mint ahogy tetszelegni nem vágyom, úgy érdekes lenni sem – abból az egy indító okból, hogy félek a nevetségessé levéstől is, – de nagyon!  

  És aztán én szoktam néha, gyakran olyan kétségbeesés félébe is esni és pedig – ne mosolyogjon –, igen sok és nagy okom van rá – s ilyenkor nem hiszek semmiben, és senkinek, ilyenkor megbánom azt is, hogy Magának elárultam, hogy szeretem.  

  De ez csak addig tart, míg látom, akkor újra győz az a vágy, hogy Magát el ne veszítsem soha, semmi körülmények között. (Ugy-e ez is őszinteség?)  

  Minden családnak meg van a maga speciális levegője, szelleme, így az enyémnek is. S azt hiszem, Magára az is

[törölt]

« sok befolyással van »

, érdekes, sőt, fontos, hogy ezt a szellemet ismerje (rám – őszintén mondom nem) és azt hiszem, sőt tudom, hogy maga nemcsak nem ismeri családom belső szinezetét, de még csak nem is sejti azt. Ez az egyetlen téma az, a miről még magával soha, soha nem beszéltem; csak felszinét látja homályos üvegen. Vagy ha gondolkodott azon, kik és milyenek lehetnek az én legközelebbi véreim s ha erről magának képet alkotott, egészen biztosan tudom, hogy az a kép hamis és egy kicsit sem hasonlít az igazihoz. Maga írt nekem sokat az  , és én ismerem már őt és szeretem, maga szerettette meg – én nem írtam, és nem is fogok, mert nem tudok és nem merek. Maga is féltette azt a levelet, visszavette, úgy-e? miért? nem bánt engem, mert én meg se irnám soha. De azért ne tartson attól, hogy, ha az a levél itt marad, rosszabb helyen lett volna, mint magánál. – Igazán, szivből, őszintén örülök, hogy   jobban van.

[törölt]

« és »

bizonyos lelkifurdalást éreztem hétfőn este. – Érezhetnék mindig lelkifurdalást, ha nem volnék olyan érzéketlen mint a minő vagyok. Hisz én mindent és mindenkit elhanyagoltam már rég óta egyetlen egy vágyért, szenvedélyért, – maga tudja, miért.

[törölt]

« E »

zért is jó lesz már mennem ebből a légkörből. Mennék is, hiszen már szinte űz valami és egy még ezerszer erősebb ösztön fogva tart; nem bírok uralkodni azon fájdalmon amelyik

[törölt]

« eszembe jut »

, ha arra gondolok, h

[törölt]

« a »

gy még csak hónaponkint sem látom ezután. Pedig ez is puszta önszeretet, szenvedély-kielégités s feláldozása a szentebb, nemesebb érzelmeknek. De azért Maga szeret, úgy-e szeret?  

  Az is bántja Magát, Édes, – és méltán – hogy engem nem érdekel a maga munkája. Hétfőn megmondtam erre vonatkozó feleletemet. Ismétlem ezt most is. Egyrészt nem akarta Maga, hogy érdekeljen, másrészt és nekem az nehéz volt. Mert hisz az én szellemi készletem e részben is oly csekély,

[törölt]

« a me »

hogy nem elég arra, hogy én azt a művet megértve, élvezzem. Hisz nekem akkor körülbelül azt a tanulmányt kéne végeznem, mint Magának, mikor azt a munkát készíti. Mert ha a maga előadása értelmes is, – de magas szinvonalon áll, tudományos szinvonalon, s én nem állok e téren ott, ahol Maga.