Móricz Zsigmond – Holics Janka (1903-03-03)

Boríték

II.

Tekintetes

Holics E. Janka

Holics Janka

okleveles kisasszonynak

Budapest

De végre győzünk? cselt ha kifőzünk?

Szerelmi mámorban keringőzünk?

Ez a kis dal nagyon herczig (csecsés)

Túldíszített, cifra (német).

ha látná és hallaná magának is tetszenék. A postás fiu és hugában gyönyörködik és…(?)…

"A ki egy kis postás fiutól többet kiván, az

[...]

[hiányzó szövegrész]
Kiterjedés:
Ok: olvashatatlan
Egység: szó

Levél

Kispest

. 1903. márcz. 3.

éjfél után 1. óra.

Édes

szivem

Holics Janka

Mindig azt hittem gazdag, nagy szivem van, – de most érzem, szegény, nagyon szegény vagyok.

Elveszett a szivem, levitte a

halottam

Pallagi Gyula

a föld alá.

Igazán nem tudom mi lesz velem.

Ugye nem szép, nem jó, rosz, kellemetlen, káros és gonosz dolog tőlem, hogy erről beszélek, de nem tudok mit tenni, alig van perczem hogy bele-bele ne szédüljek a halál gondolatába.

Nem akarok rá gondolni, férfi akarok lenni, – de csak az „akaromnál” maradok. És nincs a ki segitsen. Ugye maga adhat egy kicsit a szivéböl? – De nem akar, de nem ad. – Nem?

Nem tudom megmagyarázni sem hogy is vagyok.

Épen

[szerkesztői feloldás] Éppen

most is (már jóval elmult éjfél)

Pallagi Gyula

nála voltam. A ki kivülröl látna, azt hinné, ez az Uránia[PIM] füzet az oka, a mely az arczképét, utolsó czikkét hozza s nekrológot róla.

Szász Károly

Szász Károly, legifj.

nekrológja az Uránia[PIM] 1903. márciusi számában jelent meg. Lásd: –ly [Szász Károly], "Pallagi Gyula", Uránia 4 (1903): 140–141.

Nem, ez egy cseppet sem érint. Vagy legalább is nem nagyon. Én szinte őrült vagyok már.

Csak két gondolattal foglalkozom:

vele

Pallagi Gyula

és

magával

Holics Janka

. Vagy inkább igy lehetne mondani: az élet és a halál gondolatával, nem valami rendszeres filozofálás formájában, hanem hamleti töprenkedésekben.

Hamlet híres monológjára céloz (III. felvonás, 1. szín). Lásd: Shakespeare, William, Hamlet, ford. Arany János (Szentendre: Interpopulart Könyvkiadó, 1995),

Még pedig nagyobb okom van a töprengésre, mint Hamletnek. Őt felháborította az hogy mások tudnak örömre gondolni ilyen veszteség után már nem sokára is. – De engem az háboríthatna fel, hogy én hogy tudok örömre gondolni, ilyen hamar?

Ne féljen, nem háborodom fel, csak töprenkedem.

Hiszen tudom, hogy minden véges,

Pallagi Gyula

mondta, a fájdalom is az.

És tudom, nem tudom, de érzem, hogy nem is bánt az örömre gondolni mihelyt a

maga

Holics Janka

képe megjelenik előttem.

Az éjjel, – az éjjel! Láttam magát.

Náluk

Holics Janka

voltam, olyan jól éreztem magam, olyan otthon. – S maga

épen

[szerkesztői feloldás] éppen

olyan volt mint vasárnap. (Édes

Janka

Holics Janka

vegyen magára mindig világos ruhát! Versben is el tudnám mondani mért.)

S mikor nagyon-nagyon boldog voltam, egyszerre csak belépett, – mit gondol ki? Az a kinek a virágjával vasárnap kaczérkodott s a kinek a nevét az

Mauks Ernő

betüre olyan hamar tudta. És azzal vége volt az én dicsőségemnek. S maga, maga olyan lelki küzdelemben volt, hogy azt nem lehet így elmondani, csak ha azt is tudnám festeni, én milyen kínban voltam… Nekem az volt a kín, hogy maga küzd. S képzelje, az az ur szakasztott ugy viselte magát Magával szemben, mint én

Boriskával

Fükő Borbála

és

Zsuzsival

Gaál Zsuzsanna

szemben a mult vasárnap, s Magára nézve láttam az

ép

[szerkesztői feloldás] épp

oly kevéssé volt kellemes, mint gondolom, az hogy én akkor olyan csudafigura voltam. (Bizonyosan onnan is vettem az álom képzeteit, hogy a magam két féle modorát nagyon megfigyeltem azután.)

Soká tartott a – játék s én megint abba lethargiába

Nagyfokú közöny, szomorúság (latin).

estem mint a hogy a mult évet töltöttem, lemondva, szomoruan vártam, mit dönt maga. Én ugyis érdemetlen vagyok ilyen boldogságra –

De egyszer rám nézett! (Ez is vasárnapi reminisczenczia.)

Emlék (latin).

S bizony megjött minden erőm, előléptem s mondék: –

"Uram

Mauks Ernő

! Követelem, hogy kimélje meg ettől a modortól a –

menyasszonyom

Holics Janka

Tyhű mi lett erre!

Mauks Ernő

sóbálvánnyá vált, Maga – – –

És én mosolyogva (de édesen!) fölébredtem. (De bosszuságomra!)

Na látja! Ilyen vagyok.

Sose voltam én ilyen. De most nem vagyok normális körülmények közt. Most óránként tapasztalom, hogy:

Kél és száll a sziv viharja

Mint a tenger vésze

Fájdalom a boldogságnak

Egyik alkatrésze.

Idézet

Arany János

Enyhülés című verséből. Lásd: Arany János, "Enyhülés", in Arany János Összes művei, kiad. (I–VI) Voinovich Géza, szerk. (VII–XVI) Keresztury Dezső, (XVII–) Korompay H. János (Budapest: Akadémiai–Universitas, 1951–), 1:157–158, 158.

És látja én magát nem, nem értem.

Nekem minden vágyam most csak az, hogy Magával beszéljek, ha már szemében, mosolyában, egész lénye bájában nem gyönyörködhetem.

Sosem voltam jó levéliró, sőt kriminálisan rosz, lusta. De most talán kész volnék reggeltől estig, estétől reggelig levelet irni, össze vissza, csacsiságokat és okos dolgot, a hogy jön, ha nem tartanék attól, hogy – hogy férfiui nagyságomon csorba esik. Mert, mint maga egy kegyetlenül sértő, de szellemes és ügyes (ezek külömben nem zárják ki egymást) levelében (Óh boldog idők, még akkor írt levelet!) irta

" –

fiacskám

Móricz Zsigmond

– feddi tovább" – stb.

Mondom Maguk mindig ugy néznek ránk, hogy számításból teszünk valamit, – ergó

Tehát (latin).

Maguk mindig számításból tesznek valamit? Igen? – én nem hiszem.

Szóval, ha nem félnék attól, hogy

1. maga kinevet.

2. magának nem olyan kellemes olvasni mint nekem irni

3. maga ugyse válaszol rá soha stb. akkor, akkor, mit is tennék akkor? Nem tudom, csak azt tudom, hogy nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon nagyon és a végtelenségig nagyon szeretném már látni egy édes, kedves, bájos, várva várt, imádott sorocskáját, levelecskéjét, irásocskáját olvasni. Hogy engem nem ijesztene meg ha nyolcz ha tizenhat, ha száz, ha tizezer oldal volna se. Ha szidna, korholna, tanitana, kicsufolna, gunyolna (hó! már ezt még se ohajtom, – elég volt eddig!) is.

Azért is vagyok ilyen lehangolt biztosan, mert hát mit tudok Magáról? Semmit.

Ha én, – már hogy én, – a Maga, már hogy a Maga helyében volnék, és ugy gondolkoznék, – (persze hogy ugy gondolkoznék, még ugyabbul is), – mint most la, – akkor én már százféle módját találtam volna ki, hogy (persze ha én volnék

Zsanettka

Holics Janka

!) hogy ezt a szegény, boldogtalan, szenvedő, kesergő, siró-rivó

Zsigát

Móricz Zsigmond

megvigasztaljam, felelevenitsem, a menyországba küldjem, mert így bizony nem tud ihletet kapni a Menyországhoz,

[beszúrás]

hallgat a

Muzsa

Holics Janka

De hát hiába, nekem már az a sorsom, hogy szeressek, de szomoruan…

Nekem? Azér’ se!