Levél














Istenhegy
1903. febr. 20.
Budapest
Sose hittem a menyországban, a tulvilági boldogságban és más efféle
édes, ábrándos, boldogitó hitben. Mindig azt hittem józanul és világosan kell
leélnem napjaim döczögő sorát: és most olyan kábult vagyok, olyan álomjáró. A
réteken járok dalolva, s mezei virágot szed-nék, ha volna. Igy pengetném a
kobozt, ha
Reviczky
volnék… (gondolom.) De nem az vagyok, – csak én vagyok. És igy nem
négy strófás kis versikében öntöm ki szivem. Csordultig tele van kristály
szinmézzel, zengő érzelmekkel, és rebegő mosolygással. (Nem tom hogy férnek meg
ezek együtt! Maga se tudja? Tudja?) – Hiszen nem is férnek meg, ki ömlenek és
elboritják ezt az egész világot. Az utczán ha megyek csupa ismerős barátságos
arczok; az erdőbe ha itt ülök csupa kaczagó vigság környez. Lám a száraz sárga
falevél, a kopasz lombtalan mereszkedő faágak, a zörgő, Reviczky Gyula
aszu
avar, – a halálnak, az elmulásnak öröksége – mind, mind játékos kedvében van
most – a kedvemért. Még a szél is, ez az unalmas süvöltő is olyan vigan
fütyörész most itt a fülembe, hogy na!
[bizonytalan olvasat]
De én, hogy én minek örülök? én, hogy én belőlem mi lett? Na ezt
igazán, igazán soha nem hittem volna… Ugye maga is örül? ugye maga is igy van?
Jaj, örüljön édes, aranyos drága virágom. Hisz szép, nagyon, nagyon szép az
élet. Dehogy mondanék le róla, dehogy ohajtanám elveszteni. – Lássa mi lett
belőlem! Lássa mit csinált velem!
És mégis ugye én édes Rosszam, én drága Szivtelenem, ugye meg tudta
volna tenni, hogy hideg-rideg mozdulattal, egy szempillantással összetörje ezt a
világot, a mely ha kicsi, ha nagy, – csak a magáé! Nem, nem tudta volna, nem
tudta, nem is akarta azt tenni. Legyen áldott az Isten a kiben maga föltétlenül
bizik, hogy minden ugy van a mint van.
– Hogy ezt a szót leirtam: minden, ugy
megnyilallott a szivem, hogy a kedvem is megtörött. Jaj, hogy minden ugy van
van, amint van. Miért nem lehetett
ő
is velem. Miért nem örülhet most ő is
velem. Az élet mellett ott van a halál, a boldogságnál a lehangolás, a fénynél
árnyék, kétség és remény.Pallagi Gyula
*
Holics Janka
és Holics Janka
Móricz Zsigmond
feltételezhetően 1903. február 10–14. között állapodott meg
jegyességükről, azonban Móricz Zsigmond
Pallagi Gyula
már 1903. február 8-án meghalt. Vö. Pallagi Gyula
Móricz Zsigmond
Móricz Zsigmond
Holics Jankának
1903. február 14-én írott levelét és tárgyra vonatkozó
jegyzetét.
Holics Janka
Ha elkomorodom, ha lehull jó kedvem egy virága, elöveszem a maga
levelét – és ezer fakad helyette rögtön s lángra lobbanok az első szóra. (igy
akarom. – )
*
Holics Janka
Holics Janka
Móricz Zsigmondnak
írott 1902. február 10–14. között írott levele ismeretlen. A
Móricz Zsigmond
Móricz Zsigmond
által idézett Móricz Zsigmond
Holics Janka
szövegek feltehetően ebben, illetve a még ismeretlen levelekben
szerepelhetnek.Holics Janka
Igy? Igy akarja? Igen? Maga zordon kőszáli-gyopár. Milyen kemény,
milyen borzasztó józan, milyen legkomolyabb és leghatározottabb. – Mondja, én
egyetlenegyem, mit csinálnék én most, ha maga ezt nem áldott jó szive
sugallatára, hanem igazán irta volna? Én istenem, én édes istenem, hogy leesett
volna valakinek az orra, hogy bandukolna itt szemére huzott kalappal egy
istenadta szegény legény. Hogy szidná az eget. Nem még csak nem is szidná.
Ismerem. A milyen
félkótyó
még arra se volna ereje. Olyan az.
Elhiheti. Bezzeg most madarat lehetne fogatni vele. Bezzeg most csak ugy repül
felfelé a Parnasszus hegyének. Bezzeg most töri a fejét valamin, a mivel
meglepje az ő édes Muzsáját, az ő isteni géniuszát.
[bizonytalan olvasat]
Én tudom mit akar, de el nem árulom. Óh tudok én titkot is tartani,
– ha muszály. Osztʼ én szeretem is ezt a bolondos fiut, nem kompromittálom. Maga
meg ugyis "nem bánja akármit csinál" "nem törödik vele akármi lesz belőle",
magának mindegy "akármi lesz a sorsa." Magának "nem kell csak ő maga". –
[törölt]
«
[...]
»[hiányzó szövegrész]
Kiterjedés:
Ok: olvashatatlan
Egység: szó
Kiterjedés:
Ok: olvashatatlan
Egység: szó
*
Az itt
idézett sorok feltehetően
Holics Janka
Holics Janka
Móricz Zsigmondnak
szóló 1902. február 10–14. között írott leveléből
származhatnak.Móricz Zsigmond
De ha maga ötet látná, hogy tánczol, ha valami eszébe jut, hogy
örvendezik, minden ötletnek, a mi felvillan elötte, hogy száguldozik, mikor főzi
a "káposztás haluskát". És hogy elszomorodik, ha eszébe jut, hogy "vajjon
eszik-é valaki a főztömből?" Azután osztán hogy vág tragikus képet:
De hát ez magának "mindegy". Nem is tudom minek is firkálok itt én
sok csacsiságot össze. Maga olyan szigoruan olvassa ezt el,
mintha nyomtatott "költői levél" avagy Heroida volna Leander és Polixena
között.
[törölt]
« hogy »*
Móricz Zsigmond
utalása az Ovidius
által megteremtett költői levél műfajára, a heroidára, illetve
az abban szereplő többnyire tragikus szerelmi történetekre vonatkozik. Ovidius
a Hősnők levelei című fiktív elégiagyűjteményben azonban Leander Heróhoz írt levele
jelenik meg. Lásd:
Ovidius, Publius Naso, "Leander Hérónak", in
Ovidius, Publius Naso, Hősnők levelei, ford. Muraközy Gyula
(Budapest: Helikon Kiadó, 1985), 112. A Polixena és Hero nevek
felcserélésének magyarázatára a levelezés ezen időszakának kontextusában az
a metaforikus értelmezés szolgálhat, hogy a Móricz Zsigmond
Móricz Zsigmond
által említett szereplők mindketten áldozatként jelennek meg az
ókori történetekben, így utalásként szolgálhatnak a Móricz Zsigmond
Móricz
és Móricz Zsigmond
Holics Janka
kapcsolatára. Lásd: Holics Janka
Móricz
Móricz Zsigmond
Holics Jankához
írott 1903. február 14-i levelét, illetve a levél jegyzetét.
Holics Janka
Én bizony nem bánom; merʼ én ugyan azt se tuom, mivel is kezdtem
ezt aʼ irkát, mit is zagyváltam már össze, – meg hogy mit fogok még ide
kotorni.
Olyan jól esik fecsegni. Én ugyis olyan ritkán szoktam, pedig mög
kivánja az nömös természet a fáczán pecsenye mellé a sóska mártást is.
(Notabéni: fáczán pecsenyét még nem öttem, de sóskát, azt mán öttem, zödön.)
Hát hun is hatytam el? Igen. Tegnap este mikor mentem hazafelé.
(Hogy mentem! Ez!) hát az a bolondos fiu csak aszondi hogy hát izé. Ö nem bánja,
– a Muzsája "bánja nem bánja" ő csinál valamit a kedveért. Osztán mondok
elöveszi ezt a noteszt la, rányit arra a zódalra, hogy
Jaj nekem, hogy maga… stb. Fordit a tulsó oldalra osztán rögtön
odaveti jaz vázlatot: A menyországban. stb.
Tyhü, iszen nem is ezt akartam én mondani, hanem azt, hogy adom
tudtára mindeneknek kiket tán sosem érdekel – hogy holnap reggel 9 – órától,
egyelőre beláthatatlan időkig hivatalnok leszek.
Vargha Gyula
adott valami levelet, hogy azonnal foglaljak el valami állást, havi
55 Vargha Gyula
frt
fizetéssel.[szerkesztői feloldás] forint
*
Én vakartam a fejem:
Vargha Gyula
a Statisztikai Hivatal[PIM] igazgatójaként adott
Vargha Gyula
Móricznak
a számvevőségen munkát. Forrás:
Czine Mihály, Móricz Zsigmond
útja a forradalmakig (Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1960),
124.
Móricz Zsigmond
– No Prücsök most szorultál meg! – Hanem hát mégis azt gondoltam,
hogy elfogadom ezt a mai verebet, mig a holnapi tuzok elökerül.
Én istenem, de bolond egy fiu is ez az én másik felem, (az a mékkel
maga nem törödik.) – tudja-e? – (pletykáljak róla?) Ebben az esztendöben
háromszor utasitott vissza már efféle nyügöt. Tudja-e miért? Igen? Bizony. Most
is nyaggat engem kegyetlenül, hogy nem ez kén neki, de én most az egyszer nyakon
csiptem a
dejszen
édes öcsém, ha [bizonytalan olvasat]
beledülsz
is, de nem ugy verik a cziganyt,[bizonytalan olvasat]
*
hanem két kézzel. Ha nem jösz,
viszlek.
Nem úgy kell
azt csinálni (régies szólás).
Az ipse
*
osztʼ beadta a derekát, mert Ember, pacák, általában
férfi (latin).
épen
ma mondták neki, hogy a Bajzát szivesen kiadják, kap is érte vagy 50 [szerkesztői feloldás] éppen
frtot.
[szerkesztői feloldás] forintot.
*
Meg aztán kapott egy könyvet megbirálni, ma megcsinálja, azért is kap vagy 5 Móricz Zsigmond
Bajza nagy polémiái című tanulmánya az Uránia[PIM] 1903-as évfolyamában, két részletben
jelent meg. Lásd:
Móricz Zsigmond, "Bajza nagy polémiái", Uránia 4 (1903): 145–154; 202–208.
Móricz Zsigmond
frtot.
[szerkesztői feloldás] forintot.
*
Móricz Zsigmond
Móricz Zsigmond
Barang
az 1848-1849 A magyar szabadságharc története című könyvéről írt recenziót. A kritika Barang: 1848–1849. A magyar szabadságharc története címmel az Uránia[PIM] 1903-as évfolyámának negyedik számában
jelent meg. Lásd:
m. zs. [Móricz
Zsigmond], "Barang: 1848–1849: A magyar szabadságharcz története", Uránia 4 (1903): 190–191.
Krisztinkovich Ede, ifj.
Hej gazdagodjam meg csak.
[törölt]
«
[...]
»[hiányzó szövegrész]
Kiterjedés:
Ok: olvashatatlan
Egység: szó
Kiterjedés:
Ok: olvashatatlan
Egység: szó
De hát maga hogy készül a mulatságra, hogy ha szabad kérdenem? De
szeretném látni! – De boldog is voltam most esztendeje, mikor ültem vala zugban,
s vártam vala valakit, hogy egy-egy pihenő perczét ha elleshettem, magamnak
raboljam, s aztán irigykedtem, hogy boldog boldogtalan oda jöhet kérni – egy
ölelését. De én nem tánczolok, csak azért sem.
Mikor maga kaczag a kaczagókkal, tánczol a tánczolókkal, én a maga szelleme, a maga varázsa által felüdülve dolgozni fogok, – én
Muzsám, ugye ihletni fogsz? –
[törölt]
«
[...]
»[hiányzó szövegrész]
Kiterjedés:
Ok: olvashatatlan
Egység: szó
Kiterjedés:
Ok: olvashatatlan
Egység: szó
Ha volna szava e sok csacsogásra, ne fosszon meg tőle édes. Irja
le, de ne küldje oda. Én legjobban tudom miért. De
hadd kapjam meg együtt mindet majd, ha elmegyek, – egy kis felolvasást ha lesz
miböl tartani.
Kispest
. 1903 febr. 21.
Kispest
Ugy tele van a szivem, hogy nem birom magamban, a modor, az illem,
az etikett jege al
[törölt]
« á »a
tt lefojtva tartani. Vulkán az, a mely felolvasztaná
Grönland jegét, szélylyel robbantaná a Jégvölgyi csucsot. Nem, nem vulkán, rózsabokor, – óh ha azzá válna,
rózsalugas lenne az egész világ. Ugy érzem, hogy keblem ezer szivvel
nagyobbodott. Szívemre tudnám ölelni most az egész mindenséget. Olyan nagy a
boldogságom, hogy ha boldog boldogtalannak két kézzel adnám is apró morzsáit, –
világ végezetig el nem fogyna, mig a világ világ, soha nem apadna.
[javítás]
Én drágám, én mézem, én szerelmes szivem! Mit csinálsz most?
Jutok-é eszedbe? Nem dobban-é meg a szived néha-néha értem? Nem lobban-é láng a
szemedben, ha a nyüzsgő csoport közt szerte nézel, – ha én is ott volnék!
Egyedül ülök egy szobában, lassan rovogatom a betűket egymás után,
mert
Téged
látlak, veled beszélek közben, alig is tudom mit is irok.
Holics Janka