digital humanities platform /// digitális bölcsészeti platform

Móricz Zsigmond – Holics Janka (1902-11)

Levél

facsimile

facsimile

Holics Janka

Nagysád!

Engedjen meg e levél külalakjáért; legközelebb elegánsabb levél papiron bátorkodom megköszönni a levegő változtatásra vonatkozó esetleges kedves tanácsát.

Engedjen meg, hogy ide mellékelek egy rigmust, melyet talán döczögőnek,

s

[beszúrás]

talán – őszintének fog találni. De két kéréssel kisérem e mellékletet: egyik az, hogy

épen

[szerkesztői feloldás] éppen

nem a nagyközönségnek szól, másik az, hogy még Magának is [törölt]
« , »
csak azzal, kegyes engedelmével, hogy ha legközelebb találkozunk, visszaadándja.

Engedjen meg, hogy ha nem leszek alkalmatlan, Hetfün délután tiszteletemet tehessem. – Halálos ágyamat s

Kispest

büvös, varázsos legét csakugyan óhajtom már pár

percnre

[szerkesztői feloldás] percre

idehagyni. – Különben nem igérhetem, hogy érdekes szenvedő arczu s megjelenésü ifju fog velem bekopogtatni mélázásai kellemes otthonába.

Egyebekben maradok

Móricz Zsigmond

[aláírás] Móricz Zsigmond

Melléklet

facsimile

facsimile

Lázban

– A halál itt van! Kaszája pendült! –

Reszket orrczimpám láz tör ki bentrül.

Riadva félek ajtót lesni, –

S nagyot sohajtok – nem volt semmi.

Perczig alélok, – majd kitörök,

Hátmár sír ijeszt ág ha zörög?

És ugyan mért kár, hogyha eltemet?

És szedem sorra minden kincsemet.

– Meg ki siratna?

Pallagi Erzsébet

.

Most, most, halálba szomoritnám.

Mi haszna; eddig szivén nevelt?

Mi haszna, annyit ha szenvedett?

Ám – az idő, baj, a napi gond,

Sok fiu, lárma, nincs nyugalom,

A szükség, s vallás, tiszta hite –

Az uj kereszttel – küzd majd vele.

Még ki siratna?

Móricz Bálint

,

S én jobbik énem,

Pallagi Gyula

bátyám.

Siratnak engem: szerettek, szántak

S mert titkon tölem oly sokat vártak.

– Még ki siratna? Barátaim?

Én szegény Lázár, van valakim?

– Sokat kivántam, keveset adtam,

Igy persze végül hoppon maradtam.

Mégis talán vón, vón egynehány,

Ki könnyes szemmel gondolna rám;

Ki közelebbről ismerte lelkem,

Kinek föltártam olykor a szivem.

– Még ki siratna? Aranyvirágom?

Szerelmes lelkem, én szebb világom?

Kiben izleltem az üdvösséget,

Kiért eladnám – az üdvösséget?

Óh jöhetsz száz rém, jöszte, ne félj,

E miatt véled nem küzdök én…

Mégis – talán vón – ki egyszer-máskor

Megemlékezne: Kár hogy nem más volt!

– Még ki siratna? …

Béke legyen! – Haljak

Ur

[bizonytalan olvasat]

ha kivánja:

Égő élet kedvvel – lenyugszom sirba.

És ha szabad élnem ég engedelmivel,

Végzem tisztem megjobbult szivvel.

Móricz Zsigmond utólagos rájegyzése a mellékleten: