Móricz Zsigmond – Szász Károly (1902-06-03)

  Nagyságos  !  

  Mélyen megindulva olvasám   levelét, melyet most kaptam meg. Nagyon kérem méltóztassék elolvasni e levelet, – ha tapodják, a féreg is visszafordul fövel.  

  Erős érzelmek ragadták meg lelkemet s én fájdalommal látom, hogy elveszítettem egy jóakarómat, olyan embert a kit eddig igazán jó-nak ismertem.  

  De még nagyobb fájdalommal gondolok arra, hogy ha ilyen auspicium mellett indulok az életnek, különösen az irodalmi életnek örömmel nem nézhetek a jövőbe.  

    ridegen adja tudtomra, s indulattal érezteti velem, hogy szétszakitotta azt a viszonyt, mely eddig közöttünk volt.  

  Miért? Mi volt az a rettenetes bün, a mivel én kihivtam e csapást?  

  Ennek a levélnek a hangjában nem csak az van, hogy egy czikket visszaad a szerkesztő, mert a lap szellemének nem felel meg. Itt, ez van: a Szerkesztő meggyőződött, hogy egy czikknek a szerzője olyan hitvány fráter, akivel nem jó érintkezésben lenni s legyen a czikkje akármilyen, irodalmilag erkölcsös cselekedet öt kiebrudalni a szentséges csarnokból.  

  Mert   többször kijelentette, hogy az a dolgozat értékes; a miből talán joggal lehetett következtetni, hogy az Uránia számára értékes. Vagy talán arra gondolt  , hogy csak akkor lesz értékes, ha   végez rajta bizonyos javításokat? így kell lenni a dolognak, mert mihelyt tudomására jutott, hogy a szerzőnek az a meggyözödése, hogy nincs szükség azokra a javításokra, rögtön kész volt kidobni lapjából a czikket.  

  Tehát vagy ez áll, vagy az mit előbb mondtam, hogy ellenem van erkölcsi kifogása.  

  Ha az áll, hogy a Czikket    csak a saját javitásaival tartotta méltónak az Uránia[PIM] szinvonalához, – s mivel azokat nem tehette meg rajtok, azért dobja ki

[törölt]

« , »

: – akkor megnyugszom – Ehhez minden Szerkesztőnek van joga.  

  De ha az áll, hogy   engemet tart oly nyomorultnak, a ki

[törölt]

« vel »

nem méltó arra, hogy szóba álljon vele az ember; a kinek szükséges megmondani annyi elözmény után is, a menynyit   mondott, hogy: "– így hát Önnek nincs miért hozzám fáradnia" –,: akkor, szilárd meggyöződésem, hogy jogom van követelni mondja meg  , hol és mivel adtam én

[törölt]

« jogot »

erre a hangra.   eddig ugy beszélt velem, mint a bátya az öccsel

[törölt]

« , »

: micsoda gyalázatos tettet követtem én el, hogy azon a hangon utasitson el,

[törölt]

« mint egy »

a mely indokolt egy szemtelen vigécczel, vagy egy pernahajder zuglap revolver zsurnalisztájával szemben?  

  Én tudtommal ezt tettem:  

  Egy szerkesztő elfogadott egy dolgozatomat közlésre, s el mondott egyuttal egy csomó megjegyzést, hogy igy meg igy javitsak a czikken. Részint a lap kedveért, részint hogy a dolgozat értéke növekedjék. – Én a figyelmeztetések nagy részét köszönettel vettem s a lap kedveért szükséges javitást mindet végrehajtottam; másokat is szemelőtt tartva a dolgozat értékének növeléseért is javítottam. De volt néhány olyan figyelmeztetés, a melyekről hosszas gondolkozás után beláttam, hogy nemcsak hogy javitásnak nem válnának be, de rontanák a dolgot; udvariasan nem tárgyalgattam ezek felöl, hanem hallgattam. Ugy képzelve, hogy a czikk végre is az enyém. – A szerkesztő ur sietett elmaradt javitásait rögtön végrehajtani. – Én hirét vettem s bár nagyon nehezemre esett a dolog, lemondtam a tervről, hogy rögtön megírjam neki mért nem tartom jónak apróbb tanácsait. Udvariasan, csak napok mulva, lenyugodva, csak pár sort izentem neki, azon a hangon a mely régebben állandó volt közöttünk; s csak megemlitettem, csak tréfásan, hogy a "szerkesztői szent jogok" nem igen adtak jogot arra, hogy olyan javitásokat is tegyen ő rajta tudtom kül, a melyekre igen szilárd meggyözödésem szerint nem volt szüksége a dolgozatnak. –  

  Most feleljen  , mi történt tovább? minek nézte a szerkesztő ezt a pár sort?  

  Ezek után   válaszát kérve  

  maradok  

  alázatos szolgája  

  tisztelője  

   

  1902. júunius 3.  

  Petőfi u. 70. sz.