Napló

  A kisasszony férje az Akadémián . A minden felülről csurgó piszok iránt véleménytelen napilapjaink után (bárhacsak az önkényt adódó humor kedvéért tesszük) szerényen mi is idejegyezzük a nagyszerű irodalmi eseményt: hogy az Akadémia 1916-ban „mint az utóbbi időben a legnagyobb szinpadi sikert elért és abszolut irodalmi becsü münek „vidám bohózatának“ itélte oda a 600 aranypengős Vojnits-dijat. S ha a dicsőség pálmája már rá is hajolt ur vidám fejére az ünnepeltetési aktus még sem fejeződött be olyan simán, mint ahogy azt a nemes Akadémia elgondolta. Kutmérgezője is akadt az ügynek. Ugyanis az utolsó pillanatban plágium váddal iparkodott semmissé korrigálni a megtörténteket. De bizony, mint azt már is tudhatta volna előre, kár volt a jobb ügyhöz méltó buzgalomért. A váddal majdnem egyidőben ur magas pátronusa is megszólalt „Az Estben“. S egy fővárosi szinház igazgatójától nem várt stilustalansággal s miután, lehet, hogy merőben véletlenségből, már jó kibizonykodta magát a kényelmetlenkedő vád mellett, igy magasztalja föl a Magyar Szinház kassza agensét: „A darab meséje, alakjai, jelenetei, mókái és ötletei mind, mind a ur elméjének szülöttei s igy joggal és igazsággal övé a közönség tapsa és az Akadémia pálmája is“. Ugy van. Mi is az igazgató ur mellé állunk a megérdemelt taps és pálma legyen a nemes elmebajnoké, ő pedig a pesti közönségé és a Magyar Tudományos Akadémiáé, akik nagyon is megérdemlik benne bohókás mulattatójukat. igazgató urnak pedig szivből kívánjuk, hogy még a Kisasszony Férjénél is sok förtelmesebb tücsköt-bogarat szüljön neki pajkos elméje.