MA...
Hunyt életek templomát döntötte a vállam,
Halott torok pálló asztalától tágult el a kedvem
Az erők hasadt horizontján ma, kirobbant uj iven
Mesztelen lettem: megszülettem.
Minden régi vackom rohadjon a tört piramisok alján
És lábam hidegen tiporja a fakirok temetőjét,
A léleknarkózis pagodáit az avult keretben:
Veszendő embermajmok alabárdos őrét
És az irások szent csomóit a tisztes fejekben.
Ma: vészes, ronda gesztus könnyes gádorán most
Ömöljenek a fénybe a dacos akarások,
És kik pihentek az idők vert, halálos ölén:
A föld ősi utján: minden erők kutján
Nyilljanak kristályba, mint emberkalászok.
– – – – – – –
Hunyt életek templomát döntötte a vállam.
Még keserü az iztől két keményvonalos szám,
De minden tragédiát a végtelen játék dönt össze szememben
És két bolondos kezem markol az áldott jelekben:
Ó, friss idők mézét csurgatom a halottak fölé:
Agyak lüktetését: gépek szeretését,
Dübörgő csudáját dalolom imámnak most én,
Bizó kemény betük áldott borát szürcsöli a szám,
Az ivlámpák örömét issza a szemem,
Drága, uj kölkek mosolyát a kocsibölcsők ölén,
A drótok idegét a házak tetején: szeretem én,
A villamos kocsikat, (szaladjon jobban!) jobban
A rohanó expreszt (Hahó! ölelő sebesség!)
Futni a tért: győzni a tért: a napot:
Életem adni: négyzetre rakni: egymáshoz jutni,
Hogy tengerem szintjén beverjem öklömmel az ég korhadt kárpitját
S mind mámoros pilóta uj életbe jussam:
S mind hajnalba fussam (ha tetszik szivemnek
Áldott erők utját: a föld rohanását)
Szembe a nappal, ürbe öntött aggyal
A Kozmosz vérverését – ez ember – én!
Koszoru
Ferencz
Szerző ???
