AZ ÉLETEM PAPIRON
Hunyt, városokban düllöngő életemre csak néha gondolok,
mint mérges indák úgy fonnyadnak itt aszkéta ostorok
s most köröttem pogány, embert perzselő tüzek füstje gomolyog.
S a Lány teli teste is leaszott a tüzben. Este csontváza vár
felejtett szerelemre. Hogy zörög, prüszköl az egész határ,
ma meg van drótsövényekkel jól kötözve a halál.
Szájamon hullákat bontó förtelmek keserü ize csorog,
s megforganak a gyomromban a zsiros, mérges étkü torok,
a szűk sáncok mélyén sebes testem ébren a sirban hánytorog.
Ám ha süvitni tudnék golyóval és éjbe repitni szivem,
vagy vérrel vetett mezők felé kuszhatnék szivárvány iven,
szétvetné magát a holtakat hivó föld otromba mérgiben.
