Páris, Liège, Trencsén-Teplicz (Recititavo 1914-15)

A dél, amibe belenyujtózom, langyos-melegen cirógat. Szeszélyesen süt a nap, a facipők dallamosan kopognak, énekbe cseng a beszéd.

Megyek a boulevardon, egy régi barátom jön velem szemben. Bársonykalapját szemére húzza, ide-oda cikáz az aszfalton. Biztosan éhes. Megállit. Tiz soust öreg. Benyúlok a zsebembe. Csak egy francom van. Nesze.

A Café Biardból kinevet rám egy nő. Int. A múltkor éjjel elszedte a cigarettám és a pénzem. Tovább megyek. Kellemetlen, ha nem tudok pénzt adni.

A Sorbonne-ról most jönnek ki a lányok. Sietve mennek az utcán. Beszélnek. Oroszúl. Fekete hajukban buja éjek alszanak.

Szemük álmos, mint a lumpos macskáké.

A Pantheon komikusan mered az égbe. Vonalai a nagy fényben szétbomlanak s kupolája értelmetlenül ődöng a kékségben.

A Gare Montparnasse-on sikolt a vonat s a Luxembourg kert szökőkútja gyerekkacajt hajit a levegőbe.

A cigarettám, csak most látom, nem ég.

Nem szeretem a Saint-Michel kútját.

A Szajna kidülledt medréből. Végre tavasz van, áradás.

Jó volna most hajóra ülni. Saint-Cloudba menni vagy Chareutonba.

Megyek le az állomáshoz. A Préfecture de Police zászlója vigan lobog...

Ej menjünk ki gyalog Chareutonba.

Bosszant ez az erős napfény, ami a kávéház üvega lakán megtörve elkápráztatja a szemem. Csilingelő villamosokat szeretnék most látni, amik az idegeimbe utődnek, az utcán csillogva futnak s a gyerekkoromat hivják az eszembe s a poros népligeti utakat, ahol a fű szürke s a fagylaltos bódé szines reklámja bánton orditja a tikkadt mezőnek: Vanilia.

Szeretném megsimogatni a szék alatt heverő kutyát. Hosszú, szürke szőre van s hegyes orrát a lágyékába döfi A szeme idecsillog néha s a mesék farkasára gondolok s a pirosbóbitás kislányra, ki az erdőben eltévedt.

Kezemben megremeg a toll. Ma éjjel keveset aludtam s a cigaretták megreszkettetnek engem. Szemüvegemen éles fénycsikok
táncolnak, jó volna most sétálni egyet.

De a nap nagyon ragyogó.

Ülök s az ablaküveg napfénye kápráztatja a szemem.

A kis fények, amelyeket beüzen hozzám a város, hidegen csillognak, mint az orosz zsidólány szeme, aki kokottá akar lenni s az egyetem aulájában már fürkészi leendő szeretőjét.

Dohányom olcsó és fekete, ha szivom, a mellemre lidércül s köhögős téli estékről üzen.

Szeliden ontja fényét a lámpa s a tintafoltok vérré elevenednek. Gáborvighre emlékezem, az egyedüli magyar uriemberre Párisban, aki most a boulevardon szalad s egyre kiabálja: L’Intransigeant, La Presse.

Milyen bolond ma minden.

Élet Paris, Éjjel.

S amint kinoznak e furcsa percek, kis magyar falukra gondolok, amelyekben én, a város fia, sohasem jártam.

Liègenél két orosz zsidólány bukkant elém a vonaton. Szépek és büszkék voltak. Őket nem nyomta Szent-Oroszország. Nyugatról jöttek. A szájuk nyugodt, a tekintetük hideg és bátor. Ilyenek azok az asszonyok, akik tudatosan árulják a testüket.

Szobámba gyakran téved be orosz ének. Egy nő énekel esténként sóhajos dalokat. A szeme biztosan zavaros és riadt. Benne remeg még a rigai pogromok lángja és vére. Haja, mint szemfödél borúl csügedő fejére s ha énekel, templomos Moszkvára gondol s száguldó trojkákra, amik hideg téli estéken csöngős lovakkal vágják be magukat az utca havába.

Nézze meg Moszkvát, mondotta nekem egy revolutionista orosz. Olyan szép. Kétezer templom van benne. Sok-sok torony. S igazi oroszok. Kétmillió orosz. Itt fog először kitörni a forradalom.

S olyan kevés a zsidó.

Újra hallom a szomorú éneket s egy orosz zsidólány szőke haja veri lázba a vérem.

Lomhán veri az eső a földet, zöld szinek tánca tobzódik a fákon, messze fenyves, a Grand Hôtel halljában asszonyok, tisztek.

Kártya. Flirt.

Az irószobában hangos beszéd. A kávéház idezümmögi a cigányzenét. Unott melódiák. Uniformisok és uniformisok. Kind, Du kannst tanzen.

Pára ködlik a völgyben. A kerti asztalokon gyöngyöt ver a viz.

Pinczér, csokoládét.

És kártyáznak, beszélnak.

Jaj, ez a keringő gyilkol.

Álmosan tüzes pillantások.

Gyerünk Glamoshoz vacsorázni.

A fotöj öle bársonyos és puhább, mint az asszonyé.

Pihentet, ringat s nem kergeti meg bennem a vért.

A szivar füstje száll... Messze a fronton most katonák állanak a vártán...

A drótkerités halványan vonalzik az éjben...

Hajnalodik... Rubintba öntve az ég alja... Virrasztás sárgul az arcon... Sárgul a búza... Inog a Sötét... A füst száll... s a fotöj öle lágyabb és ringatóbb, mint az asszonyé...