FÉRFITESTEK ÜNNEPÉRE
Éltem én is óráknak semmijéből,
Asszonypárnákra gazdag dísznek dőlve;
Mignem egy asszony dús, hennás körméről
Szivem meleg vérét a hajamba törölte.
Most Erőm fénybolond ivén felhajitva
A férfiak teste gyul ki a világra,
A zordon Angelo-homlokok drága titka,
Mély asszonyszemeknek legmélyebb imája!
Óh, férfitest! Ma nincs más dicsőségünk,
Amit a lelkünk maga előtt hordjon.
Jaj, mert véres kenyeret adtak nekünk
S keserü azt legyürni fuló torkon.
Átokigéimnek mérgező csalétkét
Falják s epedjenek a bujdosó vadakkal,
Kik gránitra morzsolták az Élet ékét,
S egytömbbe gyúrták ebekkel, lovakkal.
Hulljék fülükbe a könnyek forró ólma,
Mert zűrös hímekre itélt asszonyok fáznak
S zúzott seregük sírásba bomolva
Testeket hív, miket halálnak megaláztak.
Jaj, fut az én lelkem vert igék menedékén
S hitem mérgét keverem a sziveknek
Értetek árul, kik világmélynyi békém
Bús himnuszában ragyogva pihentek.
S kiket ájult lelkem gyöngytermő izgalmán,
A lelkek imamagvául kidobtam –
Óh, fönséges torzók ebeknek harmincadján
Ti darabokra zúzott imák az asszonyokban!
Rozványi
Vilmos
Szerző [PIM]
