
FEJLŐDÉS ÉS PÁRTPROGRAMM
II.
A német szociáldemokráciát hosszú és titáni viaskodás, formák és
célok keresése után, a német néplékek belső alkatából eredő sorstragikum
legyűrte. Aminek Faust csak inkarnációja és kifejezője: a kutatás, a
végtelen felé való törekvés és a töprengés, amely csak tragikus sóvárgásban
fejeződik be a végcélok előtt, ime vaskényszerűséggel állott elő a háború
pszichológiai pillananatában a német szociáldemokráciánál. Mint Faust
felidézi a hatalmas földszellemet, de minden mágikus hatalma dacára, saját
köreibe nem tudja vonni és visszaparancsolni sem eredeti pályájába: a
szociáldemokraták felidézték az ipari fejlődés szellemét és végtelen
perspektiváját, de azon a ponton, ahol a társadalmi osztályok érdekei és
lehetőségei szigorúan elkülönülnek, megszabadulni ettől az árnyéktól nem
tudtak. A szinthetikus, összefoglaló és egymásba olvasztó gondolkodás
hiánya, ahol az elméletek harmonikusan egészítik ki egymást és
horoszkópjukon egy új világképzet jelenik meg, – nem mint
népszellem-inferioritás, hanem mint alapozó és döntő tulajdonság
érvényesült. Egymásmellett állottak a pontosan kidolgozott és dogmatikus
alapon tökéletes elméletek, – a szerkezet kész volt, csak a rugókat kellett
elmozdítani, hogy járjon és valamely irányba vegye az útját. De
Spencer
szerint a fejlődés mérete és lényege
az, hogy az egymásmellettiségből az egymásértvalóság diagonálisának
irányában halad. Az ipari fejlődés és az ipari szociálizmus elmélete
lezáródott a felállított alapelvek bebizonyulásával, – hiánytalan és
tökéletes volt, amelyet kiegészíteni már nem lehet és így fejlődésképtelen.
Az ipari szocializmus elmélete alapján megkaphatjuk a liberális
nemzetgazdasági iskola eszményét a homo oeconomicus-t, de az új, a
szocialista ember szellemi és anyagi világát ebből felépíteni nem
tudjuk.
Hivatkozott személy [VIAF]
Azok, akik szigorúan a történelmi materiálizmus alapjára
helyezkednek és elfogadják mint történelembölcseletet ép úgy mint cselekvési
vezérmotivumot és a fejlődésben nem látnak mást, mint az anyagi eszközök vak
játékát az emberrel, akinek sem célkitűző, sem célmegoldó szerepe nincs és
csak egyszerű marionettja az anyagi élet természeti törvényeinek – a német
szociáldemokrácia elméleti igénytelenségét és kicsinyes munkásvédő
politikáját az eliszaposodás folyamatának tudják be. Ezek a nemes
számzsonglőrök fel ütvén a statisztika megfelelő lapját, szigorú és
törvényszerű párhuzamot fognak kimutatni a szocialis mozgalom tisztán

ipari és a mezőgazdaságtól távolodó jellege és az iparból élő
népesség rohamos és állandó percentuális arányszaporodása között. Amilyen
helyes ez a megfigyelés, olyan tarthatatlan a belőle vont következtetés. A
tények megállapítása semmitsem von le a cselekvések helytelenségéből és igy
a földkérdésnek a szociáldemokrácia részéről történt egyszerű kikapcsolása
is végzetes hiba.
Marx
az ipari fejlődés példáját
Angliából vette, az „ipari forradalom“
szülőföldjéről.
Hivatkozott személy [VIAF]
De az analógia igen veszélyes, mert
Angliában nemcsak az ipar problémái erjedtek és értek
meg, hanem ezzel egyidejűleg a földéi is. A fejlődés genetikus útja a
családfa tetején világosan feltünteti a forradalmi
O’Connor
nevet, átcsap Amerikába és
ott Hivatkozott személy [VIAF]
Henry George-ról
beszél, majd
visszatér a kontinensre és a Hivatkozott személy [VIAF]
Lloyd George
néven
állapodik meg. Hivatkozott személy [VIAF]
Oppenheimer
éleseszű alaposággal
dedukálja az ipari munkásság nehéz és kétségbeejtő helyzetét a gépkorszak
kezdetén, a mezőgazdasági munkásság közt fennálló állapotokból, amely
egyszerűen a nagyobb szocialis nyomás alól a kisebb falvakból a városok felé
tódul. Vajjon, hogy képzelhető el az alapvető marxista feltételek közül a
termelő eszközök társadalmosítása a földprobléma elintézése nélkül? A föld
proletárjai épúgy a „világ proletárjai“ közé tartoznak, mint a hogy a
westfáliai bányamunkás sorstestvérének vallhatja a pennsylvániait. A
problémákat nem lehet elkülöníteni és egymás nélkül megoldani, mint ahogy az
emberi életet nem lehet több részletben leélni. A kapitalizmus
internacionalizálta foglalkozási és nemzeti különbség nélkül a nyomort, a
szocializmusnak nemzetközivé kell tenni a nyomor-alanyokat. Ellenvetésül a
szokott közhelyeket lehet biztosan hallani: a mezőgazdasági termelés
feltételei és érdekei homlokegyenest ellenkezők az iparral; mások az
áralakító tényezők, eltérő szerkezetü a munkamegosztás, jogosultsággal bir a
kisüzem és nem oly éles a társadalmi tagozódás.
Hivatkozott személy [VIAF]
Mindezektől azonban a szociálista gondolkodónak el kell
tekinteni, mereven el kell nézni az ipari és földkapitalizmus speciális
érdekei és aggodalmai felett és a kettős optikát elvetve csak a munkahozadék
birtokbavételének és jogának teljesülését kell szemelőtt tartani. Épúgy,
ahogy a gőz és villany, a környező anyagokról tudomást nem vevén földön,
levegőben és vizen, épúgy hajtja a gépezetet, a szociális gépezetnek
eltekintve az őt környező anyag speciális feltételeitől az általános elvet
tökéletesbítését kell céljának tekinteni. Nem képzelhető el, hogy amíg az
ipari jogrendben az emberi jogok és társadalmi szolidarítás érvényesülnek,
addig a föld törvényhozása a középkori jus utendi et abutendi hatalmi körébe
tartozzon.
A német szociáidemokrácia e téren is empirikus úton jöhet rá az
ipari szocializmus tehetetlenségére. Mert nem elég, hogy a forradalmi
tömegenergiát téveszméi kohójában politikai energiává nemesítette át, a
földmozgalom elől – mint súlyos és bonyolult

probléma elől – egyszerűen kitért. E tekintetben a konzervativ
pártok nem riadtak vissza a leskelődő nehézségektől, hanem alapos
„kulturmunka“ révén (vierzig Jahre ehrliche Kulturarbeit) sikerült ezeket a
gazdasági és politikai reakció harcos katonáivá tenni De a politikai
szocializmus rendszere, dacára annak, hogy az akaratot központosítja, ezt
nem köz- hanem egyéni akarattá teszi. A „pártérdekek“ megítélésénél és
meghatározásánál a „pártvezérek“ döntenek, esetleg jó bürokraták, esetleg
kiskirályok, de sajnos sok esetben lángeszű és nagyravágyó Cézárok és
Napoleonok, akik igen könnyen elveszítik maguk elől a szociális végcélokat.
Mert a lehetőségektől, tervektől, vágyaktól és elkövetendő változások
varázsától terhes mozgalmakkal, mint amilyen a szociálizmus is, könnyen az
történhet, mint Krisztussal, aki igéi
hirdetőjéül nem Jánost az
evangélistát, hanem Pált az együgyűt
választotta.
Vajda
Imre
Szerző ???