A játékoskedvű öregúr

  Kis csillagfejű gombostűket tűzött játékos kedvében az öregúr egy nagy kék bársonytakaróba. Kicsiket, nagyokat, százat, ezret s a közepére egy fényes kerek pléhdarabot.  

  Azután építeni kezdett. Az agyagos padlóba négyszögletes lyukakat fúrt s kis téglácskákat ragasztott bele apró favázákba. Majd bevakolta őket s tetőt rakott rájuk. Kis asztalokat, székeket dugott a szobákba, mozgó emberkéket az utcára, az ágyakba, az asztalok mellé. Az utcákat kikövezte; emberek nyüzsögtek rajtuk, kocsik zörögtek tova. A boulevardokon komoly rendőrök fehérre festett botokkal rendezték a forgatagot. A kávéházakban cigányzene játszott, kokottok integettek elegáns férfiak felé. Egy nő kilépett a kávéházból egy férfi karján s autóba szálltak.  

  A külvárosban a vásárcsarnokok körül émelyítő szagok terjengtek, a szakácsnék jártak-keltek, vásároltak, nevetgéltek s a szemétrakásoknál keléses arcú emberek guggoltak s ételért turkáltak. Almákat szedtek ki. Levágták a rothadt részeket s a csonka almát sietve befalták. Bűzös szardiniásdobozokért kutattak, amelyekben az olaj zöld volt, mint a penész s örömbe csillant a szemük, ha egy-két fonnyadt zöldséget találtak.  

  A villamosok csilingelve jártak s a külvárosokban szűk utcák szennyes gőzében aszott lányok fetrengtek ágyaikon s várták az estét, hogy kényszeredett testüket odadobhassák egy részeg, gerjedező himnek, ki durván, vadul esik rájuk vagy aki félve, borzadozva jön. S este bebotlik szeretőjük, erős, durva fickó, kiráncigálja őket az ágyból, durván lök rajtuk; úgy, mint mészáros korában a húsokkal tette.  

  A korcsmák zajosak. Ma szombat este van. Fizetés napja. Emberekkel tömve a mulatók s a lány ölének már tíz vendége volt. Csörgeti a pénzt, számolja s vigyorgásra torzul az arca. Holnap nem ver meg a Feri, – gondolja.  

  Egy sötét utcában segélykiáltások. Aztán hörgés. Siető léptek. A rendőr egy fa mögé bujik. Minek menjen oda? Őt is megölik. S mi lesz a családdal? Az asszonnyal s a két poronttyal? Csak mikor már minden csendes, megy a kiáltások irányába. Egy úr fekszik az aszfalton, fehér plasztronján piros virágok. Szmokingja tépett s cilindere összetörve hever a sárban.  

  A rendőr ráhajol. Szája még nyitva van. Egy aranyfog csillan  

  ki belőle s ki nem mondott igék lebegnek meredt nyelvén. Szemére különös kép van rajzolva. Egy női mosoly, sok-sok virág s egy marcona férfi, aki előtt széthajlanak a virágok és megfagynak a mosolyok.  

  Krizantémja búsan lóg gomblyukában.  

  Ennek is kampec, mondja a rendőr. Fütyül egyet. Két másik jön. Kolléga Urak, mondja, Kolléga Urak, itt büntény történt. Őrizzék ezt egy percig, amíg telefonálok.  

  Az öreg kereskedő elmegy a szeretőjéhez. Egy dobozt visz neki. Ezt magának hoztam. Az rá sem néz. Tudja, hogy ez az a karperec, amiről a multkor beszélt. A kereskedő le van sujtva. Meg sem nézi? Hát nem szeret? Nem, mondja a szinésznő és elteszi a tokot. Holnap eladom, gondolja. Ötszász korona. Majd ha ezer lesz, szóba állok vele.  

  Az öregúr megnézi az óráját. Tizenkét óra. Elég volt már a játékból, – mondja és meggyujtja az egyik ház tetejét. A lángok gyorsan csapnak át egyik házról a másikra. Lótás-futás, menekülő emberek. Trombitálva jönnek a tűzoltók. Oltanak. De a tűz terjed.  

  Egyszerre a másik oldalon is kigyúlnak a házak. Minden belehull a tüzbe s a füst mindent megöl.  

  Csönd van és kormos, égett romok.  

  Csak az ég kék és a csillagok ragyognak.  

  Milyen szép ez a kék lepedő, – mondja az öregúr és megsimogatja a szakállát.