
A JÁTÉKOSKEDVŰ ÖREGÚR
Kis csillagfejű gombostűket tűzött játékos kedvében az öregúr
egy nagy kék bársonytakaróba. Kicsiket, nagyokat, százat, ezret s a közepére
egy fényes kerek pléhdarabot.
Azután építeni kezdett. Az agyagos padlóba négyszögletes
lyukakat fúrt s kis téglácskákat ragasztott bele apró favázákba. Majd
bevakolta őket s tetőt rakott rájuk. Kis asztalokat, székeket dugott a
szobákba, mozgó emberkéket az utcára, az ágyakba, az asztalok mellé. Az
utcákat kikövezte; emberek nyüzsögtek rajtuk, kocsik zörögtek tova. A
boulevardokon komoly rendőrök fehérre festett botokkal rendezték a
forgatagot. A kávéházakban cigányzene játszott, kokottok integettek elegáns
férfiak felé. Egy nő kilépett a kávéházból egy férfi karján s autóba
szálltak.
A külvárosban a vásárcsarnokok körül émelyítő szagok
terjengtek, a szakácsnék jártak-keltek, vásároltak, nevetgéltek s a
szemétrakásoknál keléses arcú emberek guggoltak s ételért turkáltak. Almákat
szedtek ki. Levágták a rothadt részeket s a csonka almát sietve befalták.
Bűzös szardiniásdobozokért kutattak, amelyekben az olaj zöld volt, mint a
penész s örömbe csillant a szemük, ha egy-két fonnyadt zöldséget
találtak.
A villamosok csilingelve jártak s a külvárosokban szűk utcák
szennyes gőzében aszott lányok fetrengtek ágyaikon s várták az estét, hogy
kényszeredett testüket odadobhassák egy részeg, gerjedező himnek, ki durván,
vadul esik rájuk vagy aki félve, borzadozva jön. S este bebotlik szeretőjük,
erős, durva fickó, kiráncigálja őket az ágyból, durván lök rajtuk; úgy, mint
mészáros korában a húsokkal tette.
A korcsmák zajosak. Ma szombat este van. Fizetés napja.
Emberekkel tömve a mulatók s a lány ölének már tíz vendége volt. Csörgeti a
pénzt, számolja s vigyorgásra torzul az arca. Holnap nem ver meg a Feri, –
gondolja.
Egy sötét utcában segélykiáltások. Aztán hörgés. Siető léptek.
A rendőr egy fa mögé bujik. Minek menjen oda? Őt is megölik. S mi lesz a
családdal? Az asszonnyal s a két poronttyal? Csak mikor már minden csendes,
megy a kiáltások irányába. Egy úr fekszik az aszfalton, fehér plasztronján
piros virágok. Szmokingja tépett s cilindere összetörve hever a sárban.

ki belőle s ki nem mondott igék lebegnek meredt nyelvén. Szemére
különös kép van rajzolva. Egy női mosoly, sok-sok virág s egy marcona férfi,
aki előtt széthajlanak a virágok és megfagynak a mosolyok.
Ennek is kampec, mondja a rendőr. Fütyül egyet. Két másik jön.
Kolléga Urak, mondja, Kolléga Urak, itt büntény történt. Őrizzék ezt egy
percig, amíg telefonálok.
Az öreg kereskedő elmegy a szeretőjéhez. Egy dobozt visz neki.
Ezt magának hoztam. Az rá sem néz. Tudja, hogy ez az a karperec, amiről a
multkor beszélt. A kereskedő le van sujtva. Meg sem nézi? Hát nem szeret?
Nem, mondja a szinésznő és elteszi a tokot. Holnap eladom, gondolja. Ötszász
korona. Majd ha ezer lesz, szóba állok vele.