A jelen remeg

Romains Jules, 1915-11-15


facsimile
A JELEN REMEG  
ROMAINS JULES
 
 
Fönn a körút fölött a földi alkonyat,
Mint villanyfényes ív kristályosul ki. Halk nesz
Bizserg. És a zsivaj, mely gyors iramba tör
Vérezve fennakad nyüzsgő sejtek bozótján.
Dübörgő reszketések borzolják az űrt.
Járdákon a tömeg már érzi önbizalmát
Szivekbe váj az árny s érzéki és ledér
Dalok melódiáin sodorja táncba őket
Magány és téveteg emlékek távolán.
A fény most kört hasít, mint nagy manézst és benne
Kering egy percre mind a béklyózott ütem.
S a lelkek rejtekük mélyéből felkerülnek,
Hogy megfürösszék únt, mezitlen lényüket
A fényben.
 
 
Ám a test méhét betöltő sejtek
Érzik: titokzatos sugárzás fodrosul
Feléjük. És a szív, mely zsong a naptüzektől,
Beszúrja mindbe nagy tetteknek vágyait.
Remegnek harsonák és láthatlan sugárok
S a test épülete zengőn ropogni kezd;
A sok bezárt mirigy zsong mint nyüzsgő darázsraj
Hálóba fogva. Ám telített már a lég
Új terhekből kelő, csélcsap szabad szelekkel,
Fát langyos fényözön tavaszt akarni hajt.
A húsba ágyazott agy lomha és a galyak
A lelket satnyitók s gátak, ha nőni kell.
Ernyed szellem s erő e mágikus folyamban.
S döntött az utca már; mulatni iziben
Rossz bérkocsik zugán párok fonódnak össze;
Gerjednek a csirák. Már ép asztalhoz ült
Korcsmákban a tömeg sok, kis, kerek csoportban
S az álma egy falu, melyet napfény füröszt.
 
Kállay Miklós