Világnézet

  Egyidőben az érzés teljes általánositásával nem szabad megfeledkeznünk az alapvető természettörvények mindenütt való érvényességéről sem. S mig a pszihe törvényszerüségeit érdekes volt lent, a holt anyagnál megtekinteni, ugy itt feltünőbb lesz, ha elsősorban a holt-anyag törvényeit az élőknél próbáljuk követni.  

  Ép ugy, amint az érzésnek lefelé, a holt felé való kiterjesztésének kisérleteivel találkozunk, ugyanugy – talán még fokozottabb mértékben igyekeztek a fiziko-kemiai törvényszerüségekkel az életig, az emberig felmenni.  Elég, ha ebből a szempontból a hormonteoriákra, meg a által kifejtett tropizmusokra utalok, melyekkel még egyes cselekedetek aprólékosabb törvényszerű összefüggéseibe is behatoltak, anélkül azonban, hogy egyuttal és egyidöben pszihikai funkciók jelenlétét is látták volna. Mi azonban nem akarjuk a utját még az érzések esetleges felvételével együtt sem követni, s nem akarjuk az egyes cselekedetek, folyamatok mechanizmusát részleteiben bolygatni, mint ők, hanem rá akarunk mutatni néhány egészen általános jellegü törvényszerüségre, a melyek függetlenül a közbeeső folyamatok mikénti befolyásától mindenkor érvényesek, akárcsak pl. az energia megmaradásának elve is függetlenül az egyes átalakulási processzusok ismeretétől határozott végeredményre enged következtetni.  

  A legáltalánosabb törvényszerüségek egyike az egyensulyi állapotra való törekvés, vagyis arra a helyre, állapotra való igyekezet, a hol munkna végzés nincsen. Mindaddig, a mig ez a hely el nem éretett, a test poteeciálkülönbség hatása alatt áll, vágy emészti, a mely az egyensuly elérésérvaló munkát létesiti. Rendesen kemény munka ez, mert legtöbbször útközi ellenállások, akadályok, surlódások igyekeznek az egyensuly felé törekvő test utját meglassitani, gyakran egészen lehetetlenné tenni. Igy pl. a kő vágyával a Föld középpontja felé igyekszik. Keresztül is gázol ha kell, levegőn és vizen, amig csak olyan helyre nem ér, ahonnét már tovább az ellenállás nagysága nem engedi: a földfelszinre, a tenger fenekére, stb. Hasonlóképen a vágyait, akarásait teljesülésbe vinni kivánó ember is az ellenállások egész seregét kell, hogy legyőzze, s gyakran sulyos munkát kénytelen végezni, hogy egyensulyi helyzetbe jusson, vagy csak meg is közelithesse azt. A vágyak (potenciális energiák) még a közönséges testeknél is igen sokfélék. Lehetnek pl. olyanok, amelyeknél a testek mindenkor vonzzák egymást, mint pl. a f. gravitáció. Lehetnek továbbá olyanok, a midőn csak bizonyos testek, bizonyos testekhez vonzódnak, mint pl. a különböző elektromossággal töltött testek, vagy különböző mágnességű sarkok, és taszitódnak, mint az egyező elektromosságu testek, és egyező mágnességű sarkok.  

  Hasonlóképen az élőknél is roppant sokféle potenciálhatás működhet. Kezdve a legprimitivebb önfentartást kielégitő, meg a szerelmi vágytól fel a legfinomabb hatásokig.  

  Természetes, hogy a különböző potenciálhatásoknak megfelelően az elérendő egyensulyi helyzet is más és más helyen van. Képzeljük el csak pl. a földet keresztülfurva. A furat valamely helyére (de nem a Föld középpontján) képzeljünk el egy mágnest elhelyezve. Ekkor pl. a kövek a furaton a Föld középpontjáig mennének le, ott volnának egyensulyban, a lyukba dobott vasdarabok ellenben csak valahol a mágnes és a föld középpontja között állnának meg, egyensulyi helyzetök tehát teljesen eltérne a kövekétől.  Hasonlóképen a hány ember van, más és más lehet egyensulya, habár itt is létezik oly mondhatnók általános jellegü törekvés: a táplálékért való törekvés, hasonlóan a gravitáció jelenségéhez a holt anyagnál, meg egy ennek megfelelő kielégültségi egyensuly, akárcsak a közönséges testekre vonatkozóan a föld középpontja.  

  Vegyük most már közelebbről szemügyre a vágy-potenciálkülönbség hatására létrejövő mozgást, mely az egyensuly elérésére irányul.  

  Az erre nézve a mechanikából ismert két alaptörvény általánosan érvényes az élőkre is; egyrészt a test igyekszik a lehető legalacsonyabb potenciált elérni, (illetve a lehető legtöbb szabad energiát adó folyamat létesül) s minden test arra törekszik, hogy az egyensulyt lehetőleg teljesen elérve a lehető legjobban érezze magát. Másrészt több lehetséges ut esetén a jelenség azon az uton folyik le, amelyen a legkevesebb munkát kell végeznie, amely ut – pszihikai nyelven beszélve – a legkevesebb fáradtsággal engedi meg az egyensuly, vagy alacsonyabb potenciál elérését [legkisebb müködés elve] s ez a törvény az, mely az embert és állatot arra ösztökéli, hogy szükségleteit minél kisebb fáradtsággal elégitse ki. [Az éhes állat elé tartott táplálékhoz az állat egyenes irányban fut, akárcsak két gravitáló test egymás felé.]  

  Az ellenállások természete is igen sokféle, amelyekkel szemben az egyensuly felé törekvő folyamatnak munkát kell végeznie. A fizikában ez rendszerint a közegellenállás és surlódás. A kémiai folyamatoknál a kémiai ellenállás, stb. Az életjelenségeknél, a pszihikai jelenségeknél az ellenállásoknak is egy rettenetesen komplikált sora van; ilyen értelemben foghatók fel a vágyak elérése ellen az emberek által görditett nehézségek, s gondoljunk csak arra a komplikált ellenállásra, amely a robogó vonatot a tilosra állitott szemafor előtt megállitja, akárcsak a vajba kerülő golyót!  

  Elég nagy ellenállással a mozgás, az egyensuly felé való haladás, csaknem teljesen megszüntethető; a sebesség igen lassu lesz. A jelenség látszólag állandó jellegü, mert a változást csak alig lehet észlelni. Ily jelenségeket a kémiában tapasztalni gyakran. Ilyenek azok a lassu átalakulásban levő anyagmódosulatok [mint pl. közönséges hőfokon a gyémánt is], amelyeket metastabil-nak mondanak, s amelyhez hasonlókkal az életjelenségeknél igen gyakran találkozunk. Az ellenállás részben vagy egészben való eliminálásával a reakció, a folyamat gyorsitható [habár egy bizonyos maximumon tul nem!). Az ilyen ellenállás-eltávolitókat nevezik a kémiában katalizátoroknak s hasonlóképen ilyeneknek foghatók fel pl. azok az emberek is, akik uj módszert adnak valamely az emberi jólétet gátló ellenállás legyőzésére, aminek kapcsán gyakran egész világok jöttek mozgásba.  

  Hasonló jellegű az a jelenség, midőn egy, már az illető körülmények közt „létjogosultsággal“ nem biró állapot tartósan fenmarad, de gyakran egy kis lökés elegendő, hogy az illető állapot egyensulya felbomoljék. Az ilyen állapotot a kémiában labilis-nak mondják s jellemzésére elég, ha arra az iskolai példára utalok, hogy a viz 0° alatt is lehet folyékony: de ilyenkor egy kavicsot beledobva egész tömegében jéggé dermed. – S csak nézzünk az életbe, hogy hány jelenség folyik le ehhez hasonlóan! Midőn emberek váratlan lökésekre a legváratlanabb tetteket követik el.  

  Vegyük szemügyre most már a testek viselkedését egyensulyban. Mint már érintettük, érvényes reájuk a törvény, melyet teljes általánosságban ugy fogalmazhatnánk meg, hogy az egyensulyban levő rendszer ellenkezik minden behatással szemben, amely azt megzavarni törekszik. Hasonlóan fogható fel az elektromosságban a törvény, amely szerint az indukált áramok az elmozgatással szemben ellenkező, hatást fejtenek ki, sőt még ilyenformán fogható fel a testek tehetetlensége is, amellyel nyugalmukban való bolygatás ellen védekeznek. Az életben általában konzervatizmus alakjában mutatkozik ez a jelenség: a mely természetszerüleg ott és azoknál lép fel, ahol már egyensuly van.  

  Általában az egyensulyban vagy az egyensulyhoz közelebb álló testek ha módjukban áll megakadályozni törekszenek azt, hogy más testek előttük egyensulyba jussanak. Igy pl. a kőrakás alsó része nem engedi, hogy a felül fekvő kövek is közelebb jussanak a földfelszinhez; ilyenformán pl. az egyensulyhoz közelebb lévő burzsoázia sem engedi, hogy az egyensulytól oly messze álló proletariatus javitson állapotán. Mig azonban egyebütt a természetben megvan mégis az a törekvés, hogy a testek a viszonyok közt a lehető legalacsonyabb potenciált érjék el, addig az embereknél, az egyensulyban levőknek törekvése az, hogy mások dolgozzanak helyettük is – s a dolgozás, a munka feltétele, hogy a dolgozók ne legyenek egyensulyban. Szükséges tehát ebből a szempontból, hogy a potenciálkülönbséget csökkenteni törekvő, a jó élethez való vágyunk lehető erős mértékben fentartassék. (Képletesen, lehetőleg minél magasabbra kell felfüggeszteni a köveket, hogy minél nagyobb munkát végezhessenek.) Itt ép oly technikusok müködnek, mint amelyek hidat képezve láncokra függesztik fel a hid járdáját: csupa a föld középpontja felé törekvő testet, hogy adott céloknak megfeleljenek. Eszközeik persze nem kötelek és láncok, hanem törvények és mögöttük álló fegyveres erő, s leggyakrabban az önfentartás ösztönét állitják szembe az egyensuly felé törekvő erőkkel: akárcsak a láncok szilárdságában rejlő rugalmassági erőket a testek nehézkedésével szemben. S nevük sem »technikus«, hanem jogász, diplomata, katona, stb. Ha a lánchidon a láncok meglazulnak s félő, hogy a járda leesik, uj láncokkal pótolják a régieket s a helyzet változatlan marad. Hasonlóan vezetnek be uj eszközöket a szükséghez mérten a burzsoázia »technikusai«. Látnivaló, hogy ily viszonyok mellett a proletariátusnak nincs is kilátása helyzetének javitására, hacsak ellen-»technikusokkal« nem parallizálják a kapitalista »technikusok« müködését, pl. azáltal, hogy a hidat felrobbantják, vagy a köveket a hid közepére összegyüjtik, amit a legerősebb láncok sem birnának ki. Sajnos, azonban a burzsoáziának és a középkori hatalmaknak módjukbban áll sokkal több és jobb ily »technikust« tartaniok, mint a proletariátusnak, a hová legfeljebb csak a pénzhiány miatt többé-kevésbbé önzetlen »technikusok« mehetnek. S ily emberek száma [pláne ha megélhetésük biztositott] aránylag kevés.  

  (Folytatása következik.)