ASSZONYOK A PARKBAN
Az alacsony és magas fák óriási csokorban állnak,
szelid, gótikus pózban egymásba nyujtóznak,
mint valami vásári rosta,
szövődnek, bogozódnak
s ezüst leveleik közt
átszűrik
az indigó szinű estét.
A fehérlő uton egy asszony jön fehérben,
hosszú, vékony lábakon ring, messzire szagosodik,
ezer füle van,
ezer szeme van
s valami szárnyas ragadozót mímel a szája:
Fehér csokorban állnak a csokros fekete fák alatt,
ezer fülük van, ezer szemük van és szörnyű, hosszú lábaik vannak
s parfömösen, kacéran, öregen a sárga kockákban tipegnek, kacagnak,
forognak, ügyetlenül bakfiskodnak, csillagot számolnak:
Huhu?
Huhu?
Szétfutnak, mint a megriadt gémek... elbujnak,
a fák barna törzsei közül árulkodnak,
eltünnek, megvillannak,
csábító lepedők a földön,
hirtelen az égig magosodnak:
