Dr. Bibó István Nietzsche tanulmánya

  A foglalkozó munkák két csoportba skatulyázhatok. Fősajátsága mindkettőnek: nem tudják elviselni . Tantae molis erat! Szánakoznak s egyszersmind megbocsájtanak ezzel a sóhajtással. Az „intelektuel“ idegrendszer dermesztő hideget érez labyrinthusában. Multak milliós éveinek sejthetetlensége és jövendők évmillióinak szédülete fojtogat ottan súlyával. Merész és kiváncsi, aki egyszer ide betette a lábát: vagy megtanul táncolni, szivén ezzel a földrevágó, örökkévaló tragikummal, vagy pedig elpusztul . Egyházbabérozta tanitványai valami, a pathologia lapjaira tartozó, paroxismussal magyarázzák hideglelést okozó kinyilvánitásait. Abban igazuk is van, hogy örökrésze nem az az állati és refektoriumi egészség volt, melynek hevülete az igaz, hasi hivatástól soha el nem tévelyedik. Ősei, a XVI. század kezdetétől, keménynyaku, buzgó protestáns papok voltak, benne pedig öntudatának alkonyáig uralkodó elem volt egy öröklött vallás-complexum. S ha gondolat-életének rejtelmét bontogatjuk, akkor erre a complexumra kell bizni próbálkozásunkat,
amint ez harcban áll az egészségre sóvár, vakmerővé szellemesült, célkereső akarattal. Szikkadhatatlan egészség ösztönének és a benne körülötte aláhanyatló, nirvánás kornak antipodusai nyitják meg problémáját. Ez a végtelenbe lendülő, szenzibilis, asszociációs, erőktől zsufolt idegrendszer: valami különfajta egészség.  

  A másik csoportja csupa jóindulatu és elismerő ember. Ám éppen ezeknek annyi kellemetlen és megsemmisitő igazságot vág oda, hogy a magukévá tevés ellen természetük tiltakozik. Szükségük van arra, hogy megnyugtassák magukat a fájdalmas itélet ellenében. Valóban tudtommal mindmáig nincs is vele foglalkozó egyetlen munka sem, amelyben megvolna a bátorság philosofiáját az alkotó szubjektumnak mentő-körülményes belekavarása nélkül értékelni. Ostoba szempontjuk, hogy nincs összefoglaló, egységes bölcseleti szintézis, teljesen tarthatatlan.  

  Mostanában a magyar irodalom is megszaporodott. (Ami nem jelent okvetlenül fejlődést). tanulmányáról van szó. Népszerüsége valószinü és hogy alaposan elösegiti meg nem ismeresét, az bizonyos.  

  Ennek az életnek munkáját úgy fogja fel, hogy tulajdonképen az első műnek, a „Die Geburt der Tragödie“-nek mind unalmasabbá váló ismételgetése. Az eredeti tanulmány „fölhivta ugyan figyelmünket bizonyos problémákra és belátjuk azt is, hogy a pesszimizmus és optimizmus problémáját előbb-utóbb végérvényesen meg kell oldani, de ez az egész“. Ime, csak annyit nyert abból a munkából, mely a müveszetnek és a klasszikus filológiának a görögtermészet érett megértését hozta a maskara-görögösködés helyébe és a mely a dionisosi görögség mámorának finom analizise mellett beláthatatlan lehetőségek csiráival a l’art pour l’art pipogya rimfaragásának kivégzése.  

  A doktor úr hihetetlen egszerűséggel megy el szellemi vérrokonai és kútforrásai mellett (a cinikusok, , /, elő sem fordulnak irásában). Ellenben pályafutásához ilyen szavai vannak: „ mind gyorsabban megy a lejtőn lefelé. A korszerűtlenek után következő művei – Menschliches Allzumenschliches (1878)... Also sprach Zarathustra (1883).... és Der Fall Wagner (1888) – csupán nagyobb mozzanatai a mind rohamosabbá váló tragikai folyamatnak“.  

  »beleérzelgi magát egyes gondolatkörökbe«... „...belső szépség érvényesül akkor is, ha tökéletlenebb formában jut kifejezésre. (Például: )“. is folyton szemünkbe ötlik a csináltság, az iró öntudatossága és virtuozitása.“ „ képei „túlságig szimbolikusak“. „...a eo ipso leejti az igazibb költői magaslatokról. » extrém gondolatai nagyon közel állanak a nagy közönség, a nagy tömeg bizonyos rétegeinek gondolkodásához...«  

  Ezekután minden súlyosabb kijelentés nélkül megelégszem ezzel az üzenettel: Annak a , akinek az eszéből sereg könyve csak az idézett közhelyeket tudta kiönállósitani, aki végül igy rakja fel a tetőt munkájára, hogy »...nem tudjuk elfelejteni , hogy magasabb ideáljainkat megsértette«, annak nem volt joga irni.  

  A bajor fürdőhelyek meredek és veszedelmes hegyei előtt vannak táblák, melyek igy szólnak rá a szelekóty nagyközönségre :  

  Nur für Hochpassanten!