Hungaricus: A szenvedő ember

  Nem mellőzhetjük el hallgatással ezt az első futurista-izű magyar regényt, nem annyira a tartalma, mint inkább a formabeli ujság keresése miatt.  

  A »Szenvedő ember« egy kissé édeskés filantrópiájú indus herceg: Krisnátó, aki egy hét alatt végigéli az iró szerinti egész emberi életet: a vallást, a szerelmet és a politikát. Ehhez a három pillérhez aztán egy csomó, sok helyütt Jókai-féle naivitással elképzelt, (különösen ha hozzávetjük, hogy egészen közeli időről; 1848-ról van szó!) zilált társadalmi, technikai és művészeti fantasztikum ragaszkodik: ujabb vallás-reformáció, a paroxizmus mesgyéjén járó általános mazochizmus, szerelem-gép, szikra-távolbahalló, hő-gép, programm-zene, kinai-indiai háboru stb.  

  A széteső képeket valami kevéske egységbe csak a protagonista alakja fogja, azzal a csupasz ténnyel, hogy mindegyiken rajta van. Krisnátó „akinek a gonoszság elpusztitotta minden reménységét“ s aki »nem fog tudni többé soha szeretni« elpottyan, mert „az élet minden nagy indulaton keresztülgázol“ s ez egyúttal tragikumának a morálja. Ilyen rosszszaguságokat bizony egy nem-futuristának sem szabad már szóba csurgatni s ezért a kipécézés!  

  A regény külső formájára régi szemmel, hermafrodita: se nem vers, se nem próza. De mindegy az, mert záporosan a tartalomhoz illő: ő futtatja a történést mozgókép módjára. Hibája, hogy egyhangú! Kevés kivétellel egyazon ütemezés szabad véges-végig a rövid, ütésszerü mondatokon s gyanúm, hogy ebben a
modorosságban a könyv irója, kezdő merészségétől elgyávultan, valami hagyományos formai szintézisre gondolván, tudatosan buggyant el. Annál rosszabb! Sutra már egyszer a kivénhedt forma-hagyományokkal! Nemcsak mert kivénhedtek s utáljuk a notórius izüket, hanem mindenekfelett mert hazugok és butául egyszerűek!  

  A ma sokrétű iró-embere nem folyathatja magát régszántott barázdákba s kell, hogy minden hagyományt minden drasztikummal törjön szét!  

  Összegezve: a regény tartalmilag gyönge és semmi köze a futurizmus lényegéhez; formailag igérő kóstoló a futuristák formaszabadságából – és ez az, amiért mi szimpátiával köszöntjük.