Emőd Tamás: Dicséret, dicsőség, Dutka Ákos: Az yperni Krisztus előtt

  »Dicséret dicsőség« cimű könyve alapján irodalmi kritikát adni, meddő fáradozás lenne. Már első fellépésekor megsejtettük – s ezt későbbi versei meggyőződéssé erjesztették bennünk – hogy nem költő, nem lirikus egyéniség.  

  Mig a „holnap“ emberét kereste, egy homályos viziókban élő páralény képezte költői apotheosisét. Versei nem az akarati megnyilvánulásból átéléssé izmosodó impressziók szükségszerü kibugyanásai, hanem a mesterséges túlfűtöttség erőszakos explosiói. Sohasem érezzük bennük azt, amit világra akarnak heviteni: az életet magát. Ebből a „misztikus“ alaktalan világszemléletből esik azután lefelé, egész a mostani könyvéig. Eme pszihikai stádiumban a működő erők centrális kiindulópontja nem az: Ember, hanem a meglévő törvényszerüségek és a szerves életet alkotó tényezők elhelyezkedési lehetőségei válnak emberré!  

  Átélés... impressziók... világszemlélet... Bizonnyal, volna legtöbb oka a csodálkozásra, hogy e fogalmak versei tárgyalásánál felszinre kerülnek.  

  Mikor az élet szubsztanciális értékei: az emberi hús és vér, a talán már beteljesülésbe lendülő igazságok harcosai – a szemlélkedési perspektivájuktól távol eső – nemzeti küzdelmek gigantikussá nőtt sirjában dermednek; mindennek a szomoru temetésnek zokogó hangjait, az ujságolvasó legendás reminiszcenciáiból fakadó nyúlós, ragadós, kigondolásaira váltja át. Az ebédutáni jólakottság zsiros érzéseiben született versek ezek s olvasásuk közben átömlik belénk és folytatódik, az emésztés kinos processzusa.  

  A kötet minden verse egyedül azzal a technikai célzattal készült, hogy a bombasztikus frázisok és áttetsző fogások árán is, az elérzékenyülés fanyar csapadékát váltsa ki olvasóiból. Mi valódi szomorúságot csak egyszer éreztünk e versek után és azt is: a megcsinálójuk iránt, aki ilyen munkával járul hozzá a magyar irodalmi termeléshez.  

  Úgy látszik ebben a könyvében már megtalálta egyéni súlypontját: a frappáns pointekből összeácsolt kabaréműsor napszámosát.  

  „Az yperni Krisztus előtt“ cimü füzetkéje kis csecsebecsék gyüjteménye. Van köztük háborús is, meg más is. Minthogy állandóan, csak igen kevés témával pepecsel, egy-két verse letárgyalásával tiszta képét adhatjuk mesterkedésének.  

  Primitiv poezise lényegét az „Ajánlás“ cimü bevezető vers foglalja össze. Durcás haraggal „ Üvöltő orkán orgonájának “ kereszteli el a mai költészetet és megható optimizmussal reméli hogy: Elaggott halottsiratók! Nézzetek csak jól bele, abba a szivrejtekbe, és meglátjátok, hogy nincs ott már semmi sem. „Túl az Óperencián“ cimü verse, egy csodálatos archaikus jelenség. Ilyen kis jóhiszemüséget már nagyon, nagyon fiatal emberektől is rég nem olvastunk. Szeretném egészében ideállitani ezt a gyermekek képeskönyvébe kivánkozó csengő-bongó versikét. ebben melankolikusan közli olvasóival a „Győzelem, Gyász, a Mámor, a Halál“ elől, egy „Noé uj szent választott hajóján“ az Óperenciákon túl eső „tisztult világba“ való vágyakozását. A »halál trombitál« cimü fantazmagóriában kristályosodik ki háborús világnézete, amit a serdülő leánykák egyszerűségével igy fejez ki:  

  »Az óriás Rém kaszált és trombi­tált« . És mindezeket egy felnőtt ember irta! E tizévenaluliaskodásokból azután kijelölhetjük helyét is a felforgatók hierarchiájában: ő a kis város szűk látókörü, tavaszébredést, első szerelmet éneklő impotens dalnoka.