(AZ IGE TESTÉRŐL)
Átkozott légy, ha te is nem sirva lesnéd
Szüzeink habzó vérin a kába harcot:
Szülni az ige testét! Szüzen –a testét!
S csak álmuk szül ezer torz gyermekarcot.
Jaj, az életnek, ha egy szüz méhére bizzák!
S ha asszonyok méhéhez menekül jóreményünk:
Vérünk mély tüzét renyhe órák isszák
S velőnkön heréit rózsákat vetélünk.
Szent munkán csontig tépett karotokban
Hűs italul tartsatok forró társat
S ki nyütt sorsom mögül rátok ugattam,
Mérgét elveszem nyelvem ostorának.
Óh, menjetek el egymás gazdag testeért
S szomján a vért ne merjétek kinozni!
Óh, fussatok egymás gazdag testéért
S a vágy majd megmondja, mit kell imádkozni!
A vágy majd megmondja: kinek kié az élet?
S ha fogad akkor szent dühön megcsikordul;
Szent dühöd megsugja: kik vesztenek téged
Hullnod a Jordán partján ebül... Orvul!
Sirva kell akkor a testvér elé esned...
S ezt igaz próféták szive éhe leste!
S ha véred és húsod örömet harsog benned
A testvérért: im’ itt az ige teste!
Két messzetárt karba és véres markotokba
Fogjatok be egy rongyos, kis ember-sorsot
S csak élni!... S nem ölni dús földeken robogva,
Miket vak dühötök a mag elől elorzott.
S mind, mind a fényt; mit szőllőd érni gyüjtött,
Facsard pohárba! im’ itt az ige teste!
Ami itt forr, forog és harsog és világit
Urául mind a te hős lényeged kereste...
