Programm

  A másfél éves világborzalom, amely már eddig is mélyre sajgó sebekkel turta meg a vénhedt Európa testét s amely nyilván majd csak az önmaga teljes felemésztésében fog véget érni –tagadhatatlanul sok olyan fizikai, technikai és pszichologiai problémát vitt előbbre és oldott meg, amely a rendes evolucionáris folyamatban csak hosszú tudományos kutatások révén jutott volna a mai stádiumba. S bárha a kulturált emberiség ennyire csupasz állatiasságban még soha nem mutatta meg magát gondolkodói előtt – csodálatosképen gondolkodói még soha nem vártak több erkölcsi és karakterbeli megtisztulást az emberiségtől, mint a mai leálcázottsága után.  

  1914 esztendő, mintha uj periódus kezdetét mutatná az emberiség fejlődésében. Az emberibb Ember: az erkölcsi periódus kezdetét.  

  Vallom azt a régen megállapitott igazságot, hogy ez a háboru is, mint minden eddigi háboru, roppant méretei mellett is csak egy szörnyü epizód az emberiség életében s hogy ez a háboru sem fogja megváltoztatni az egyesek kicsinyes praktikáját nem fogja kirugni a pajtáskodók farkasfogait – de viszont tagadom, hogy ez az óriási mészárszék minden magáraébresztő emlékezés nélkül lecsúszhasson a nagy tömegek, az emberiség eszéről. Ma még alig belátható a világháboru vége, de már nincs nemzet, akinek megkrisztusodott népe ne áhitaná a szociális világegységet: a kereskedelem ennek a vértengernek az elapadásától a zsugoritó vámtarifák tágulását várja, a politika az Egyesült Államok Európájáról álmodik épen a mai nemzet pusztitás közepette s joggal és megközelithető reménnyel, mint soha jobban – s az egész fölfordult világban egyedül csak a müvészet az, aki süketen-vakon még mindig a meddő „nemzeti önérzet“ és a vitézi romantika frázis dzsungelében tetszeleg önmagának. Pedig a müvészetre, de legkivált az irodalomra, mint a legközvetlenebbül ható kifejezési eszközök birtokosára, nagy feladatok várnak a jövő generáció emberré formálásánál. Az irodalom nem elégedhetik meg többé dekadens magára dicsőülésével: tudatos akarattal, mint a haladás legfanatikusabb szószólójának szerepet kell kierőszakolnia az alapozó és irányitó fórumokon – és ezért:  

  1. Az uj irodalomnak (amely, ha nem is a háboru alatt született meg, de izmosodásához, az előbbi generáció világfájdalmas hangulatpepecselésétől a tudatos akarat lirájába fejlődéséhez nagyban hozzájárult a háboru) mint egy szükségszerü társadalmi jelenségnek
állandó kontaktust kell tartania minden progressziv gazdasági és politikai mozgalommal és nagyjainak csak ugy, mint a kereskedelmi, ipari és politikai faktoroknak vezető szerepet kell követelniök az állami gépezet irányitásában, a meglévő törvények reviziójánál és az ujak megcsinálásánál.  

  2. Az uj irodalomnak, hogy önmaga fontosságát beérhesse s igazságaival és szépségeivel, amelyek mindig az élet lényegéből formáltattak, hatni tudjon: szabadulnia kell minden konvencionális „eszmei“ és technikai pányvából. Mert mindaz ami a tegnapi müvésznek alkotó forma, vagy tartalmi lényeg volt, az a mai alkotónak csak lejtőbe vágott csatorna lehet a lényeg elvesztéséhez.  

  3.Az uj irodalom nem esküdhetik fel egyetlen izmus zászlaja alá sem. Amint nem ismerheti el a krisztianizmus uj lehetőségeit, ugyanugy homlokkal kell nekimennie a futurizmusnak is. Mert amig az egyik végleten aszkéták bámulják köldöküket már évezredek óta, a másik végleten hiu primadonnák a háboru apoteozisát énekelik... Minden iskola a dekadens esztéta, vagy a külsőséges virtuoz, vagy a szent középszerüség fémjelzője.  

  4. Az uj irodalomnak reagálnia kell minden természeti jelenségre. Részére nem lehet tér és időbeli áthidalhatlanság. Segitő társa minden tudománynak és viszont, elismeri és eszközeivel iparkodik megvilágitani a spirituális erőket, egyenlően énekébe akarja olvasztani a lélek misztériumát, a vér és hus erótikus nagyszerüségét, a szemétdomb tavaszi méreg párázását a technika végtelenre éhes marconigráfját, a globuszt mérő lokomotivokat, az eget tapogató aeroplánokat és a nagy csöndet is amin a tárgyak lelke beszél.  

  5.Az uj irodalom a szabaduló akarat kapunyitója. Szkeptikus és enthuziaszta egyszerre. Szerelmese minden elérhetetlennek, de közömbösen lép át a halott isteneken, a rögeszmék lila ködén.  

  6. Az uj irodalom az alkotó erők dicsőitöje. Barátja a szabad erök szabad mérközésének: a reformációnak, a revoluciónak – de ellensége minden háborunak, mert (szemben a futuristák állitásával is) minden háboru az erök legaljasabb igába töröje.  

  7. Az uj irodalom nem lehet faji vagy nemzeti öncél!  

  8. Az uj irodalom nem lehet a kivirágzott homloku snobbok rimcsöngetése hiszterikus asszonyok altatásához!  

  9. Az uj irodalomnak a kor lelkéből lelkezett tüzoszlopnak kell lennie!  

  10. Az uj irodalom témája a kozmosz teljessége!  

  11. Az uj irodalom hangja a magukra eszmélt erők éneke!  

  12. Az uj irodalom glorifikált ideálja a végtelenbe derülő Ember!  

  Amennyire ezen a szűk területen és a mai cenzori nagyitó alatt lehetséges: irodalmi programmomat akartam adni, azt a programmot, amelyet utóbbi munkáim illusztrálnak, amelynek propagálására „A Tett “-et elgondoltam és amelynek beváltásához a nagy bohémiában néhány más-más uton törtető, de velem egy célba készülő embert találtam. Akaratunk: a vérünk pirossága és velőnk fiatalsága – hisszük, hogy célt érünk. Hitünk beváltásában biztosak vagyunk, de ma mikor napról-napra több anyagi és egyéb mesterséges akadály áll elénk, szükségesnek tartom ebben a formában is hangsúlyozni magunkat a jövőre. Mert lesz idő mikor emlékezni kell ezekre a napokra. Mert:  

  A mai bitangul ömlő vért nyugodtan beissza majd a föld, de a kizsendült kalász még sokáig az ember szájába fogja keseriteni az átszenvedett borzalmak izét, a mai kazamatákból glóriás hazug legendák fognak kisugározni, de a nyitott szemek előtt sokáig tévelyegni fognak még a kérdő és felkiáltó csonka emberjelek.