Móricz Dezső – Móricz Zsigmond (1907-01-12)

  Kedves  !  

  Ti engem megbántottatok nagyon. Én eljöttem köszönés nélkül, tehát nem mutattam magamat tapintatosabbnak, – elismerem hiba.  

  Igen sokszor megkérdeztem önmagamat azóta, hogy hibás vagyok-e, vagy nem? S igazán mondom, hogy nem érzem magam hibásnak.  

    irt nekem egy levelet – hiszen tudod ugy is az egész dolgot – s arra én szintén levélben válaszoltam Engem bántott a dolog mert nem voltam hibás abban, hogy én azt a bizonyos négy forintot nem adtam meg. Ti tudjátok azt, hogy milyen nagy dologba fogok, tudjátok, hogy minden krajczár, amivel czélomat akarom érni, – igen keserves keresményem. Ebben az esztendőben több száz koronát adtam haza, vagy 300-at  , 70-80-at   néninek s amit magamra költöttem, azt mind jól meg kellett néznem, hogy nem pocsékolás-e. Igaz, hogy   igért 200 koronát, de az csak igéret maradt, mert nem vitt rá a lelkiismeretem, hogy elfogadjam. Azt is elhiheted, hogy ha most olyan bővében lettem volna a pénznek, nem jöttem volna le ismét, hogy addig függőben maradjon minden dolgom. Te azt hiszed, hogy én pazar vagyok, mert nem tudod mire költök s nem tudod, hogy amit elköltök annak mindnek megvan a maga oka, az mind csak egy czél elérésére szolgál. Tudom, hogy az én utam nem egyenes, tehát nem csodálom, ha te nem tudsz helyesen bírálni, ugy van énvelem más is.  

  Igy én szerintem – még ha tartoznék is, s ti mindezeket tudjátok – nem lett volna szabad azt kérni, mert amikor én hazaadok pénzt, a te kötelességedet is teljesítem, amit sajnos te nem tehetsz. S mégis ha akkor   nem abban a stylusban írja "hogy van nálad bizonyos négy forintunk, amire mi igényt tartunk" stb, hanem szóval mondja, hogy szükségetek van rá, én mégha kölcsön is, kerítettem volna hogy kisegítselek.  

  Nekem annyi gondom van, hogy amikor naponként 15 órát dolgozom még az éjszaka ³/₄ részében is csak gondolkodom a jövőn, amely ha sikerül ti nektek úgy haszon, mint nekem – hisz testvérek vagyunk –, neked legidősebb s legokosabb testvéremnek nem lenne szabad hidegen félreállnod s mégcsak annyit sem mondani "hát hogy vagy? halad az ügyed valamit?" Hisz ezt még a legidegenebb idegen is megteszi sőt segítségöket ajánlják.  

  Én akkor estve mentem haza. Onnan ahol mindenki használni, egy igen nagy tervről gondolkozva s te mégcsak észre sem vettél! Ha megbántottam volna a   (– amit nem tettem –), neked meg kellett volna kérdezned az okát s nem ítélni! S mégha megbántottam volna is, a legidősebb testvérnek nem szabad az öccsét nem csak hogy gyámoltalanul hagyni, hanem mint idegen félreállni mellőle.  

  Itt az egész tanári kar foglalkozik az ügyemmel. Már is ugy beszélnek velem, mintha az ő igazgatójok volnék, a legnagyobb tiszteletben és becsületben tartanak s egyenként felajánlották, hogy szivesen eljönnek a szolgálatomba az iskolába tanítani s mindenki igyekszik tanácsával ellátni. Maga az   egész önzetlenül ad utasításokat az teendőkről. Mindenki szinte örül ha velök beszélek s akkor te, kit családunk legkiválóbbjának tartottunk, ki még a multkor is igérted "észbeli"

[törölt]

« tel »

segítségedet, ott tudsz hagyni ugy, ahogy én még azt sem tudnám, aki igazán nagyon vétett ellenem.  

  S mégis én kérlek, hogy változz meg s ha van is okod haragudni ne tedd – nem hiszem, hogy megérdemlem.  

  18 vagy 20-án felmegyek ismét s most már nem jövök le többet, hanem ott folytatom mindazt, amit elhagytam.  

  Nem akarok haraggal menni fel, azt sem, hogy te azzal fogadj. Nyujts testvéri jobbodat s hidd el, hogy szeretőbb kézbe nem teszed.  

  Isten áldjon meg.  

  Csókol  

   

  Az írásom csunyább mint valaha oka hogy egy pár nap óta rosszul vagyok most meg lázas is.  

  1907 jan. 13.